Krausz Andrea | 2019.10.14. 16:54
Hihetetlen tökös ötletek születtek a fonyódi Tök Jó Napon
A hagyományos őszi rendezvényen ezúttal is rengeteg finomságot kóstolhattunk, a tökfaragványok pedig ellepték a Dísz teret, ahol igazán hangulatos, ingyenes programokkal várták a vendégeket.

Idén újdonság volt az első alkalommal meghirdetett Tök Jó Sütik versenye, melyre 16 fonyódi háziasszony nevezett. Azt mindig is sejtettük, hogy a házi sütik elkészítésében a magyar nők topon vannak, de arra senki sem gondolt, hogy sütőtökből ilyen sok fantáziadús édességet lehet kreálni. Volt, aki pohárdesszerttel, sütőtökös sütinyalókával, mascarpone-krémes minitökkel vagy éppen lisztmentes sütőtökös túrótortával kápráztatta el a közönséget.

Lisztmentes sütőtökös túrótorta (Fotó: Fonyód Média)

– A verseny résztvevői a recepteket is elhozták, amit szívesen megosztunk az érdeklődőkkel – mondta Molnár Rita főszervező, a Fonyódi Kulturális Intézmények igazgatója. – Eddig a streed food ételek álltak a középpontban, idén viszont arra gondoltunk, hogy nagyobb lehetőség rejlik az édes különlegességek elkészítésében. Voltak krémesek, piték, minyonok és hódítottak a mentes édességek is. Gyönyörűek voltak a sütemények, amelyeket a közönség is megkóstolhatott. Még gyerekek is sütöttek együtt a családdal, de volt olyan nevező is, aki a saját receptúráját mutatta be. Fonyódon több étteremben is lehet tökös ételt kóstolni, hála Istennek meghosszabbodott a szezon, a Tök Jó Naphoz csatlakozó vendéglátóhelyek még nyitva vannak, így saját sütőtökös kínálatukkal gazdagították a rendezvényt – emelte ki Molnár Rita.

Jó ötlet a színes levelekkel díszített esernyő (Fotó: Krausz Andrea)

A belvárosi helyszín ezúttal is megtelt őszi térdekorációkkal, az abszolút kedvenc a fa ágára akasztott, színes falevelekkel díszített esernyő volt. A tökfaragó verseny pályaműveit is kiállították, volt is nagy fotózás, tülekedés a tárlat körül. Neveztek egyénileg, családosan és csoportosan is, a különböző tökfejeket, bolondos és vidám kompozíciókat családok, baráti társaságok, iskolai és óvodai csoportok, valamint magánszemélyek készítették. Láthattunk sünt, bálnát, baglyokat, oroszlánt, macskákat, házikót, istállót, hajót, csigát, különböző rémisztő fejeket, ceruzatartót, SpongyaBobot, Unkornisokat, és tökfejű madárijesztőt is.

Mindenki a tökfaragványokat fotózta (Fotó: Krausz Andrea)

Több helyen is lehetett ínyenc ételeket kóstolni. A Somogyi Fakanálforgató Suták civil csapata például egy nagy kondérban erdei gombás vadragut készített vaddisznó hússal, szalonnával pirított krumpligombóccal, melynek érdekessége az volt, hogy a vadat maguk a hölgyek ejtették el. Molnár Beáta elárulta, hogy mindannyian tagjai a Somogyi Vadászhölgyek Klubjának, és gyakran nyernek különböző díjakat a főzőversenyeken: az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon például különdíjat és második helyet is szereztek. Mondjuk ezt el is hisszük, mivel a különleges leves pillanatok alatt elfogyott.

A gombás vadragu pillanatok alatt elfogyott (Fotó: Krausz Andrea)

Óriási sikere volt a Fonyód Konyha csapatának is, akik minden alkalmat megragadnak, hogy rendezvényeken népszerűsítsék a város „menzáját”. Persze itt már nem a régi értelemben vett menzáról van szó, hanem egy kreatív csapatról, akik folyamatosan szállítják az új ötleteket. Iváncsicsné Perusza Ditta, a Fonyód Konyha vezetője elmondta, hogy ezúttal csak tökös ételekkel készültek, például tökös-mákos pitével, tökös kevert piskótával, sütőtökös pogácsával, valamint sütőtök krémlevessel és hagyományos sült tökkel.

– Nagyon kreatívak a szakácsok és a konyhalányok, mindig kitalálnak új recepteket, amelyeket sokan elkérnek tőlünk – mondta Iváncsicsné Perusza Ditta.

Itt láthatod a helyszínen készített videót:

A Tök Jó Nap színpadán folyamatosak voltak műsorok, felléptek a helyi néptáncosok is, akik a műsor végén táncba vitték a nézelődőket. A gyerekek mesejátékot is nézhettek, és idén is nagy sikere volt a helyi múzeumpedagógiai programnak, melynek során a kicsik az őszi betakarítási munkálatokkal ismerkedhettek meg játékosan, a mini szőlőprésből saját maguk által készített szőlőlevet kóstolhattak.

További fotók a Tök Jó Napról:

 

Kép, szöveg, videó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva