A színésznő és Arács
Érdekes női nevet olvashatunk a balatonarácsi temető egyik sírkövén: Szőllősy Nina (1843-1861). A születési és halálozási dátumból kiviláglik: rövid élet adatott az itt nyugvó egykori színésznőnek.
Nina egy ismert színészcsalád sarjaként már ötévesen színpadon állt. Latabár Endre neves társulatának lett tagja és elsősorban népszínművekben, operettekben szerepelt. Fellépései mellett elbeszéléséket, verseket írt neves hazai lapokban.
Balatonfüreden többször megfordult, fellépett a kőszínházban is. Végül tüdőbaját is Füreden igyekeztek gyógyíttatni. Sajnos sikertelenül, így lett végső nyughelye az arácsi temető.
Szőllősy Nina mellett még két másik fejfát is láthatunk: Szilágyi Nináét és Balla Béláné Gildai Ernesztináét. A szintén Füreden gyógyulni vágyó fiatal színésznők a korában jóval ismertebb Szőllősy Nina mellett nyugszanak. Sírjaikat az 1980-as években felújították, emlékhelyként tisztelik.
Szőllősy Nina vörös márvány sírkövén Pap Gábor arácsi – művészetkedvelő – református lelkész érzelmes verse olvasható:
„A szív önnön tüzében hamvad el,
Ha szenvedélye égő lángra gyult.
Igy lángolál a szín művészetért,
S kiégett benned fényes csillagunk.
Nemes tüzed a sír felé sodort,
A por lehullt, a lélek égreszállt,
A szín művészet tisztelői itt
Könnyezve mondanak áldást reád.”
A hercegnő és Füred
Bár a Balaton partján élők nagyon várták, de a magyarokat kedvelő Erzsébet királyné nem látogatott el – tervei ellenére – a magyar tengerhez. Ellenben Sisi fiának, Rudolf hercegnek egykori felesége háromszor is vendégeskedett a Balatonnál és igen megkedvelte a vidéket.
Stefánia belga királyi hercegnő (1864-1945), aki később Lónyay Elemér magyar gróf felesége lett, 1892 júniusában tette először tiszteletét Balatonfüreden. A helyi yachtegylet már évekkel a látogatása előtt (1884-ben) felvette a hercegnő nevét. Stefánia általában több napot tartózkodott – mindegyik utazása során – a tónál, ahol nemcsak a környék látványosságait tekintette meg, hanem részt vett a sporteseményeken (vitorlásverseny, tenisz) is.
Egyik látogatását fotón is megörökítette a híres fővárosi fényképész, Kurzweil Frigyes. A hercegnő balatoni kikapcsolódása során siófoki helyszíneket szintén felkeresett, megszállt a Sió és a Hullám szállóban, ezért nevezték el róla a siófoki jachtkikötőt.
Siófokon 2005 óta mellszobor hirdeti – Sörös Rita kaposvári szobrász műve – a híres hercegnő tavi vendégségét. A korabeli források mindegyike, nemcsak a hivatalos protokoll miatt, elismerően írt a hercegnőről és kedvességéről, közvetlenségéről. Több helyütt is ilyen és ehhez hasonló feljegyzéseket olvashatunk a Balaton-szerető Stefániáról, akinek egyébként végső nyughelye szintén Magyarországon (Pannonhalmán) található:
„Az özvegy trónörökösné viselkedésében nyoma sincs az udvari etikettnek, dalol, táncol, teniszezik, cseveg, sőt néha olyan jókedvű tréfákkal lepi meg a környezetét, mint egy diák, aki szabadságát élvezi. Az asszonyokat érdekelheti, hogy Balaton-Füredre százhúsz különböző toalettet vitt magával, de az egész öt nap alatt legfeljebb ha négy sötét ruha volt rajta, a többi fölbontatlan, érintetlen hevert az útiládák sötétjében…”
A virágkötő művész és Siófok
Egy kis – 2015-ben avatott – emléktábla hirdeti Siófokon, hogy itt élt és alkotott Zichy Zsófia (1858-1915). Zsófia, akit sok esetben Szonjaként is neveztek, nem más, mint a híres cári festő, Zichy Mihály lánya. Zsófia életútja azonban legalább olyan érdekes, mint édesapjáé.
A Szentpéterváron született leány zongoraművésznek készült, Liszt Ferenc tanítványaként. Végül – a családi legendárium szerint – édesapja eltérítette a művész-pályáról, annak nehézségeire hivatkozva. Zsófia életét ennek ellenére végigkísérte a művészet-szeretete.
Zichy Munkácsy Mihálynál ebédelt 1877 őszén, és beleegyezett, hogy leánya, Zsófia (Szonja) modellt üljön a Miltonhoz.
Férjhez ment apja tanítványához, Feledi-Flesch Tivadar festőművészhez. Férjével egy szép villát építtettek a siófoki Batthyány utcai villasoron, ahol nyaranta éltek. A villában sok vendég megfordult, rendszeresen tartottak zenei esteket, ahol felléptek a kor híres művészei.
Három gyermekük született: Jenő, Aladár és Mária. Férje 1896-ban elhunyt, Zsófia innentől kezdve a kertészetnek és a virágkötészetnek szentelte életét, s hol a siófoki villában, hol a család zalai birtokán tevékenykedett. A virágok nagy rajongója lett. A virágkötészet művészetét külföldi útjain, Párizsban és Londonban tanulta. Több nyelvet beszélt, ezért kertészeti szakcikkeket is fordított. Idővel a virágkötészet egyik első magyar elméleti szakértőjévé vált.
Zalai birtokán egy kísérleti gyümölcstelepet hozott létre, kiváló nyelvtudása miatt levelezéseket folytatott a külföldi kertészeti szakemberekkel, lapokkal. Oroszból lefordította azt a Krími félsziget gyümölcsészetére vonatkozó szakmunkát, amely a korszakban igen meghatározó szakirodalom volt. A Kert és Kertészeti Lapokon kívül dolgozott a Zoológiai lapoknak és Szárnyasaink című kiadványnak is.
Zichy Zsófia 1915-ben Siófokon hunyt el, a Kert című szaklap közölt róla megható nekrológot, ebből idézünk most:
„Szeretettel foglalkozott a virágaival és szeretettel, gonddal ápolta azt a rovatot, amelyben elmondta, miféle gyönyörű műremekeket lehet az ő szeretteiből alkotni, teremteni. Aki emlékszik czikkeire, az bizonyára nem feledte azt a lelkesedést, amellyel a virágkötészet művészetéről írt, bemutatva nemcsak a művészet hazai és külföldi szebbnél-szebb alkotásait.
Több évi működése alatt Párisban és Londonban szerzett dúsgazdag tapasztalatai révén a francziák leghíresebb kötészeti munkáját ismertette meg a hazai virágkötészettel és ő volt az, aki elsőnek hirdette rovatában, hogy a kertészeti tanintézetben a virágkötészetet is tanítani kell, mert ez különösen az uradalmi kertésznek pályáján nélkülözhetetlen tudás, amellyel sokszor a legszebb sikereket érheti el.”
