Fábos Erika | 2019.08.25. 16:00
Húsz év után újra kinyit a Kócsag kemping Balatonberényben
Az utószezonban vesz lendületet a Kócsag kemping Balatonberényben, további fejlesztésekkel, jövőre teljes szezonra készülnek.

Kisgyörgy Borbála, a Kócsag Kemping Turisztikai Kft. tulajdonos-vezetője azt mondta, a két évtizeden át gazdátlanul pusztuló területen le kellett bontani a régi épületeket, kivágni a veszélyes fákat, felszámolni az illegális kempingezők által a területen hagyott rengeteg szemetet. Teljesen új áram- és vízhálózat, valamint kerítés kiépítésére volt szükség, helyreállították a régi stéget. Az elmúlt hónapokban mintegy 30 millió forintos ráfordítással rohamtempóban zajlottak a munkálatok, hogy még idén kinyithasson a kemping.

A fogadóépület már elkészült és egyre többen érdeklődnek is itt, utószezonban üzemelni fog a kemping

– A fogadóépület elkészült, de a nagy vizesblokkot, amiben zuhanyzók, mosdók, mosókonyha és a főző helyiségek is helyet kapnak, sajnos nem tudtuk befejezni – mondta Kisgyörgy Borbála, aki a Magyar Kemping Szövetség elnöke is. – Két kisebb vizesblokkot azonban sikerült átadni, három mobilház, néhány felszerelt lakókocsi és a vonyarci kempingben is kedvelt jurták várják a vendégeket, így az utószezont még szeretnénk kihasználni. Van is érdeklődés, idősebb külföldi és hazai vendégek és horgászok is jelentkeztek már.

Húsz éve nem gondozta senki a parkot, dzsungelből kellett kiszabadítani 3,5 hektárt, hatalmas csodás fák díszítik a területet

A Kócsagot 1980-ban nyitották meg, akkoriban azért volt rá szükség, mert a balatoni kempingek már 200 százalékon működtek és nem bírták el a főleg keletnémet vendégáradatot. 1980-ban egy nagyobb, rendkívüli turisztikai fejlesztés zajlott a Balatonon. Abban az évben adták át Földváron a Juventus szállót, Szárszón a Csikó csárdát, Őszödön egy éttermet és egy kis ABC-t, Zamárdiban pedig konzervbisztrót(!) nyitottak, Balatonmária és Siófok térségében — az alapellátás javítása érdekében — mozgóboltokat helyeztek üzembe. A „gyorsfejlesztési program” keretében a már korábban meglévő kempingekben is fejlesztették a kényelmi szolgáltatásokat. Erre szükség is volt, a Balaton ezekben az években a kelet- és nyugatnémet családok és baráti társaságok találkozóhelye volt és dübörgött a turizmus.

Az ezer fős, akkor hat hektáros berényi kemping az első évtizedben nagyon jól is teljesített. Nemcsak a szezonban, de elő és utószezonban is tele volt, ilyenkor főleg idősebb német vendégekkel. 1990 után kezdett visszaesni a forgalom és már 1994-ben már felmerült, hogy bezárnák, de végül 1999-ig húzta. A kétezres évek elején az SCD-csoporthoz került és a cégnek nagyszabású tervei voltak vele. Mivel a térség kiváló süllőző hely és szinte egész évben nagy számban járnak ide külföldi, főleg lengyel és szlovák horgászok is, az volt a terv, hogy egy magas színvonalú horgász telepet csinálnak belőle. Ez azonban elmaradt.

Ebben az épületben kap helyet minden vizes szolgáltatás a következő szezonban, ez kell ahhoz, hogy teljes házzal üzemelni tudjanak

Az SCD projektcégeinek felszámolása 2012-ben kezdődött meg, de a berényi létesítményt csak tavaly sikerült értékesíteni. Az új tulajdonos, balatoni kempingek bérlésében, illetve üzemeltetésében nagy tapasztalatokkal rendelkezik, a vonyarcvashegyi Balatontourist Park Kemping és Üdülőfalut is tulajdonosként működtetik.

A mintegy 200 vendég befogadására alkalmas Kócsag kemping fejlesztése a jövő szezonig folyamatos lesz. A szociális blokk mellett, a tervek közt szerepel egy játszótér kialakítása, szeretnének egy állandó büfét nyitni és egy kerékpárkölcsönzőt is létesítenek.

Sakkozni már most is lehet, lengőteke és játszótér is készül a jövő évre

Képek és szöveg: Fábos Erika

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva