Krausz Andrea | 2020.09.18. 16:23
Idén megközelíti a 100 ezret a balatoni horgászok száma
Az erős nyári forgalomnak köszönhetően megugrott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászjegy-árbevétele, ami mintegy 15 százalékkal meghaladja a tavalyi összeget. 2020-ban a tónál megközelítheti a 100 ezret a horgászok létszáma, akik már olyan sokan vannak, hogy Tihanyban például szabályozni kellett a működésüket.

2019-ben 1 milliárd 76 millió forint volt a cég árbevétele, amit idén minden bizonnyal túlszárnyal a halgazdálkodási cég.
– Tavaly 90 ezer területi horgászjegyet értékesített a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., ebből 18 ezer volt a helyi éves területi engedéllyel rendelkezők száma. A többi a napi, a heti, a kiegészítő, valamint a behúzós jegyekből jött össze, de 90 ezer horgász egészen biztos, hogy megfordult a vízen 2019-ben – mondta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács szeptember 18-i, online ülésén.

Egyre több fiatal horgászik a Balatonon
Fotó: Krausz Andrea

 

A cég eredményeiről tartott beszámolójában úgy fogalmazott, hogy már most sokkal jobb a horgászjegy-árbevételük, mint a tavalyi év végén.

– A pandémia miatt nagyon furcsa helyzet adódott. A külföldi horgászvendégek elmaradtak, de ennek ellenére több lett a horgászjegy-árbevétel. Mindez a nagyon erős nyárnak köszönhető és mintegy 15 %-al több árbevételt várunk idén, amivel meg fogjuk közelíteni a 100 ezres horgászlétszámot – folytatta a vezérigazgató.

A nyári időszakról szólva kiemelte, hogy a vízpartokon több helyen is probléma volt a horgászokkal. A Tihany keleti partszakaszán letáborozó pecások például elfoglalták a parttal párhuzamos járdát, teljesen birtokba vették a padokat, pihenőket. Most elkészült egy engedélyes terv a tihanyi Gödrös partszakasz rész-rekonstrukciójára, ahol a partvédő kövezés megerősítése nyomán a horgászokat le lehetne vinni a partvédmű szintjére. A munka elvégzésére az árajánlatok bekérése van folyamatban.

A tihanyi Gödrös strand mellett zavartak a horgászok
Fotó: Szücs Ildikó

 

Teljesen jogos volt Tihany polgármesterének felvetése, hogy valahogy oldjuk meg azt a lehetetlen állapotot, amikor a horgászok kipakolva elfoglalták a rondellákat és a sétányt. Egy teret alakítunk ki, így a horgászok nem zavarják majd a turistákat és a lakosokat – mondta Szári Zsolt.

A Balaton Fejlesztési Tanács ülésén a halgazdálkodási nonprofit cég vezetője szólt még arról is, hogy egy felmérést végeznek a Balatonba kerülő etetőanyagok mennyiségéről és arról, hogy mennyiben köszönhető a 2019. szeptemberi algásodás a tóba juttatott horgászcsalik mennyiségének.

– Az általunk üzemeltetett tógazdaságokban 2000-2300 kg takarmányt etetnek meg a halakkal hektáronként és ez nem okoz sem kék-, sem túlzott zöldalgásodást. Ha most a Balatonon azt számolom, hogy minden egyes horgász, aki megfordul a tónál, és akár 100 kg etetőanyagot dob a vízbe, akkor az hektáronként pár kilónyi etetőanyagnak tekinthető. Ez jóval alatta marad a tógazdaságokban felhasznált takarmánymennyiségnek. Tehát

nem szabad és nem is lehet csak az etetőanyagra fogni a tavalyi algásodást,

amit a felméréseink is ki fognak mutatni – foglalta össze a vezérigazgató.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. összefoglalójában kiemeli, hogy rendkívüli halelhullás idén sem történt.

Ennyi darab haltetemet gyűjtöttek be az évek során a cég szakemberei
Forrás: BFT/Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

 

A korábbi két évhez képest a keszegfélék (főként a dévér) elpusztult egyedeinek összegyűjtése okozott nagyobb munkát. A keszegféléknél idén a Lernaea-félékhez tartozó, parazitikus életmódot folytató copepoda rák, a Tracheilastes maculatus általi fertőzés okozott nagyobb elhullást.

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva