Krausz Andrea | 2019.05.23. 19:37
Idén nyáron jobb lesz tekerni a Balatoni Bringaúton!
42 kilométeres szakaszon megkezdődött a Balatoni Bringakör felújítása. Az első ütem június végéig befejeződik, a második pedig 2021 tavaszára készül el. Kátyúznak, aszfaltoznak, burkolatjeleket festenek és kihelyeznek 500 darab KRESZ- és tájékoztató táblát is.

Balatonlelle és Zamárdi, Siófok és Balatonakarattya, valamint Balatonkenese és Balatonalmádi között dolgoznak egyidőben a munkagépek, összesen 14 településen zajlanak a munkálatok a Bringakör keleti, délkeleti területein. Ez az első üteme a felújításnak, melynek során nettó 670 millió forintból lokális, pontszerű beavatkozásokat, kátyúzásokat végeznek el és van, ahol egy egész utcán újraaszfaltoznak. Egy szintbe emelik az aknafedlapokat, burkolati jeleket festenek fel és júniusban táblákat helyeznek ki a közlekedésbiztonság érdekében.

Siófok, Baross utca. Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújításának I. üteme (Fotó: Krausz Andrea)

Az idegenforgalmi főszezonban nem zavarják a közelekedést hasonló munkálatok. Június végétől augusztus végéig ugyanis visszavonulnak a munkagépek, a beruházás második ütemét a főidény után újrakezdik.

Ősztől a nagyjából 220 kilométeres Balatoni Bringakör maradék távjának felújátására kerül sor, amire összesen 17 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Siófokon a felújítások helyszínén Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára.

– Ebben a beruházásban új kerékpárutak építése, aszfaltozás és útjavítás is zajlik majd, a keskeny és rossz állapotú kerékpárutak teljes mértékben megújulnak, így 3 méter szélességű kerékpárút fogja körbefutni a Balatont – mondta a miniszterhelyettes, aki hozzátette, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetséggel együttműködve 2020-ra 800 km hosszan kerékpáros túraútvonalakat jelölnek ki, és kerékpáros szolgáltatóközpontok jönnek létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron.

A Balatoni Bringakör Siófokon. Rengetegen tekernek a Balatonnál. (Fotó: Krausz Andrea)

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint hazánkban folyamatosan nő a kerékpáros turisták száma, amit a jövő év végére újonnan beépített digitális számlálókkal tudnak majd pontosan számon követni.

A Balatoni Bringakör a legforgalmasabb kerékpárút Magyarországon, itt bicikliznek a legtöbben és én biztos vagyok benne, hogy ha a fejlesztések megvalósulnak, akkor további növekedésnek lehetünk szemtanúi. Magyarország kerékpározás szempontjából ideiális ország, nincsenek nagy hegyek, biztonságosak vagyunk, gyönyörű tájaink vannak, és egy olyan kerékpáros paradicsommá válhatunk, ahová nem csak a hazaiak járnak szívesen biciklizni, hanem Nyugat-Európából is nagyon sokan érkezhetnek ide. A magyar kerékpáros turizmus egyik ékköve a Balatoni Bringakör lehet – fejtette ki Révész Máriusz, aki hozzátette, hogy a júniusra elkészülő 42 kilométeres szakasz miatt is jobb lesz a Balatont körbetekerni, mint egy évvel ezelőtt.

A szakasznyitó sajtótájékoztató résztvevői Siófokon: jobbról Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, középen Révész Máriusz kormánybiztos, balról Witzmann Mihály országgyűlési képviselő (Fotó: Krausz Andrea)

Witzmann Mihály, a siófoki térség országgyűlési képviselője olyan helyi kerékpáros fejlesztési projektekre hívta fel a figyelmet, amelyek a Balatontól távolabb fekvő somogyi települések felfedézésére adnak lehetőséget. Ilyen a szántódi révtől Szántódpusztáig már elkészült kerékpárút folytatása.

– A szántódpusztai idegenforgalmi központ összeköttetésbe kerül a Kereki várral. Ez azt jelenti, hogy egy Szántód, Kőröshegy és Kereki településeket összekötö kerékpárutat kívánunk megépíteni, amihez az erre elnyert 510 millió forintos pályázati feltétel már adott. A másik fontos projekt a Siófok-Ságvár közötti kerékpárút lesz, melyet egy ugyancsak 500 millió forintos elnyert pályázattal szeretnék folytatni Som községig – mondta Witzmann Mihály, aki szerint a tótól távolabbi helyeket is érdemes megismerni és akár egynapos kirándulásokkal felfedezni.

A siófoki sajtótájékozatón elhangzott, hogy még ebben az évben megkezdődik a 110 km hosszúságú Budapest-Balaton kerékpárút kivitelezése is. A fővárosból Etyek, Székesfehérvár és a Velencei tó érintésével lehet majd lejutni a Balatoni Birngakörre. 10 milliárd forintból elindul idén a Budapest-Etyek útszakasz beruházása, és várhatóan 2020-ig meg is valósul. Lesznek épített és kijelölt szakaszok is, utóbbiak alacsony forgalmú utakon haladnak majd, ahol a gépkocsiforgalom mellett biztonságban lehet kerékpározni.

Kép és szöveg: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva