Krausz Andrea | 2020.01.14. 13:33
Igazi ritkaság! Albínó fülesbaglyot filmeztek le a Balatonnál
Albínó fülesbaglyot találtak Veszprém megyében. A madár nyugalmára nagyon vigyáznak, ezért a megfigyelés pontos helyét nem teszik közzé a madarászok. 2020-ban az Év madara épp a fülesbagoly lett.

Gondoljunk csak bele, milyen nehéz helyzetben van egy ilyen feltűnő, hófehér madár! Többi fajtársával ellentétben nem tudja álcázni magát. A fülesbaglyok éjszaka vadásznak, napközben viszont az ágakon ücsörögnek mozdulatlanul és annyira egybeolvadnak a környezetükkel, hogy még a szakavatott szemeknek is nehéz észrevenni őket. Az albínó madarak könnyebb prédának számítanak, így nem túl hosszú életűek. Nagy veszélyt jelenthetnek rájuk más ragadozó madarak, mint például a héja.

– Nem láttam még ilyen madarat, ezért rohantam el a helyszínre, ahogy csak tudtam – mondta a likeBalatonnak Péntek István, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Dél-Balatoni Csoportjának titkára, aki a videót készítette.

– Nagyon bizalmatlan volt. A sűrű növényzetben, bokorban mozgott, ellentétben a többi erdei fülesbaglyokkal, amelyek télen a faágakon verődnek össze és egész közel engedik magukhoz az embert – emelte ki a szakember.

Mint megtudtuk, a madarat Horváth Ádám, a balatonkenesei Magaspart Vadásztársaság vadászmestere egy délutáni területbejáráson fedezte fel. Ő is készített róla fotókat, melyeket a likeBalaton.hu rendelkezésére bocsátott.

A sűrű bozótban próbál megbújni az albínó erdei fülesbagoly (Fotó: Horváth Ádám)

Mint látjuk, télen is megéri nyitott szemmel járni a természetben, feltekinteni a fák ágaira, vagy a bokrok sűrűjébe. Még csak nem is kell az erdőben kószálnunk, hogy megpillantsunk egy-egy érdekes madarat. Az MME Dél-Balatoni Csoportja a napokban tette közzé Balatoni madarászkör elnevezésű egész éves programsorozatának ötletét.

– A mindenki számára nyitott rövid túrákon szeretnénk megismertetni az érdeklődőkkel a Balaton rendkívül fajgazdag, sokszínű élővilágát, így minden hónapban más-más élőhelyet mutatnának meg a tó körül – ismertette a részleteket Péntek István.

– Olyan helyekre vinnénk túrázni az embereket, amelyek nem állnak védelem alatt. A nyaralóövezetekben is láthatunk egy csomó érdekes dolgot, nem csak madarakat, hanem más élőlényeket is. Első alkalommal, 2020. január 18-án épp a fülesbagoly megfigyelésére invitáljuk a természetszeretőket. Az év madara túrát Balatonfenyvesen tartjuk, ahol létezik egy ismert telelőhely, közben pedig még a vízi madarakat is megfigyelhetjük – mondta a szakember, a túrasorozat főszervezője.

Az év madarát, az erdei fülesbaglyot figyelhetik meg a túrán (Fotó: Péntek István)

A négy kilométer hosszú, két órás Év madara túrára mindenkit várnak, viszont a részvételt előzetes bejelentkezéshez kötik a szervezők. 20 főnél nagyobb csapat már elijesztené az állatokat, így inkább több csoportra bontanák a kirándulókat.

Részleteket itt lehet találni!

Nyitókép: Horváth Ádám

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva