Bordács Bálint / origo.hu | 2020.06.06. 10:00
Így indul újra az élet a Balatonnál - kinyithatnak a mozik, a múzeumok és a fürdők
Ismét kinyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és a fürdők kapui az érdeklődők előtt. Tovább erősödhet a magyar turizmus is: több település is komoly programokkal csábítja a vendégeket. Idén mindenképpen megéri magyar célpontokat választani. Erre készülnek a Balaton partján is.

Újraindul a magyar turizmus

A korlátozó intézkedések feloldásával a magyar turizmus is újraindul. Az elmúlt hetek hírei arra utalnak, hogy az ágazat jobb állapotban jutott túl a járványügyi korlátozásokon, mint korábban gondolták, és a nyár sikeres lehet. Főleg az után, hogy komoly kampány indult el azért, hogy az emberek idén, ha lehet, itthon nyaraljanak. Ezzel nemcsak a munkahelyek megvédését segítik, de biztonságosabb is.

Természetesen nem marad ki a sorból a Balaton sem

Tihanyban és több Balaton-parti településen már el is indították az idei balatoni szezont. Az önkormányzat a helyi vállalkozókkal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ide érkezők biztonságban érezhessék magukat: napi szinten – még hétvégéken is – fertőtlenítik az újonnan megnyitott játszótereket, a középületek környezetét, az orvosi rendelő és gyógyszergyár környékét, a forgalmasabb közterületeket, valamint a buszmegállókat.

Több balatoni település is egyre több programmal várja a vendégeket, így a Balatonnál is újra beindul az élet.

Keresgélj te is az egyre bővülő programkínálatból itt!

Fotó: ZH Archívum

Így indul újra az élet

  • az ország egész területén megszűnt a kijárási korlátozás
  • a vendéglátóhelyek belső zárt terében is megengedett a tartózkodás, a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása
  • az élelmiszerüzletekben, drogériákban, gyógyszertárakban, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletekben 9-12 óra közt továbbra is csak
  • 65 éven felüliek vásárolhatnak. Ettől eltérhetnek az önkormányzatok
  • a felsőoktatási intézmények – a rektori döntések szerinti rendben – látogathatók
  • akárcsak a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat
  • megtarthatóak vallási szertartások, polgári esküvők és temetések
  • vidéken június 1-től, Budapesten június 15-től a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A vírus azonban még nem tűnt el, továbbra is fontos az óvatosság és a megmaradó szabályok betartása.
A kormány jól ütemezett, időben bevezetett járványügyi intézkedéseinek, és a polgárok fegyelmezettségének köszönhetően fokozatosan újraindulhat az élet itthon.

– Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában – így összegezte a helyzetet az Operatív Törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Róbert, aki újabb korlátozások visszavonását jelentette be.

Fotó: Varga Norbert

Nemsokára újabb korlátozások szűnnek meg

Mint ismert, a kormány márciusban veszélyhelyzetet hirdetett. Az országban különleges jogrendet eredményező rendelkezés a mai napig érvényben van, de már nem sokáig. A kormány ugyanis múlt hét kedden benyújtotta a jogszabály visszavonását kezdeményező törvényjavaslatot a parlamentben. Az előzetes menetrend szerint az Országgyűlés június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint az annak megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról, és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslatról. A parlamenti voksolás azért is nagy jelentőségű, mert ezzel majdnem teljesen visszaáll az élet a járvány előtti szintre – írja az origo.hu.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások maradnak, de az általános korlátozások a veszélyhelyzet megszüntetésével végetérnek.

Kiss Róbert és Müller Cecília június 20-át jelölte meg a különleges jogrend utolsó napjának. A dátumnak nagy jelentősége van, hiszen a veszélyhelyzet befejeződésével több, korlátozó intézkedés is megszűnik. Így újra kinyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és a fürdők, valamint változnak az idősek és a zárt közösségekben élők (idősotthonok, és egyéb szociális intézmények) érdekében bevezetett intézkedések.

kertmozi, Vonyarcvashegy

Fotó: Vonyarcvashegyi Kertmozi

 

Nyitókép: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva