Origo.hu | 2020.06.03. 08:00
Így várják a látogatókat a Balaton népszerű turisztikai célpontjain
Megmutatjuk, hogyan készül néhány nagyobb település, népszerű turisztikai célpont a látogatók fogadására. Összeállításunkból kiderül az is, a településeken élők összefogásával, az önkormányzatok és a helyi szolgáltatók közötti együttműködéssel és hatékony, szakértői támogatással, kormányzati programokkal, még a rendhagyó helyzetben is eredményes, egyúttal élményekben gazdag szezon elé néznek mind a turizmusban működő vállalkozások, mind pedig a belföldi utazást tervezők.

Így készül a látogatókra a gyógyvízéről híres Hévíz

Az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, az európai viszonylatban is egyedülálló, gyógyvizű taváról ismert Hévíz városa a szolgáltatókkal közös marketingkampányokkal készül az újranyitásra. Hévízen idén is abban bíznak, sok, a város törzsvendégének számító vendég keresi fel ismét a települést és környékét. Papp Gábor hangsúlyozta: véleménye szerint az idei, sajátos helyzetben, a biztonság és a minőség különösen felértékelődik. Nő a kereslet a vidéki, a természetközeli termékek iránt, a közelebbi külföldi úti célok kerülnek középpontba. Hévízen úgy látják, bár erős a verseny a belföldi turisztikai célpontok között, a minőségi és biztonságos szolgáltatások, melyeket a koronavírus-járvány előidézte helyzethez igazítanak idén, vonzóak lehetnek a most induló szezonban is.

– A közösen meghatározott célpiacok között első lépésben a belföldi, a szolgáltatások iránt érdeklődő korosztály szerepel, majd a határnyitásokat követően Csehország, Ausztria és Németország is célpont. Ezekből az országokból szintén számítunk vendégekre a szezonban. 2019-ben a kereskedelmi és a magánszállások adatai alapján, összesen több mint 1,2 millió volt a hévízi vendégéjszakák száma, ezek 40 százalékát a belföldről érkező látogatók töltötték el – mondta az origo.hu-nak Papp Gábor, Hévíz polgármestere.

Fotó: Mihály Szilvia

A város a Magyar Turisztikai Ügynökség kiadta Covid-19 kézikönyv ajánlásaival készül a vendégek fogadására, de odafigyelnek arra, hogy mind a helyieket, mind a vendégeket megfelelően tájékoztassák a megfelelő biztonsági óvintézkedésekről.

Az önkormányzatnál pedig mérlegelik olyan szórakoztató attrakciók bevezetését, amelyek nem járnak csoportosulással. Mozgókoncert, autósmozi megvalósítása szerepel a tervek között – amennyiben ezek egészségügyi és jogi szempontból is megvalósíthatók, júniustól tervezik bevezetni Hévízen. A fesztiválokat az őszi időszakra halasztja a város vezetése.

– A folyamatban lévő fejlesztések felgyorsításával igyekszünk kihasználni az alacsonyabb forgalmú időszakot az építési munkálatok elvégzésre, így a visszatérő vendégek több területen is megújult terekkel találkozhatnak, például sétányoknál, parkolási és piaci területeken – mondta a polgármester.
Mindemellett, az önkormányzat számos könnyítést vezetett be a helyi kereskedők, termelők számára is, elősegítve a közeljövő rendezvényeire való kitelepülésüket.

Fotó: heviz.hu

Egységes intézkedésekkel készül Tihany

Tihany, a helyben működő vállalkozásokkal folytatott korábbi egyeztetések szerint egységesen nyitó településként várja a Tihanyi-félszigetre érkező vendégeket. Ez az egységes nyitás aztán kibővült az egyenmaszkok és fertőtlenítőszerek használatával is. A település új szlogenje a Tihany vár – de vigyázz r’, amellyel szeretnénk kérni az idelátogató vendégektől, hogy ne csak Tihany természeti és történelmi értékeire vigyázzanak, hanem az itt élő emberekre is – mondta Tósoki Imre polgármester.

Az önkormányzat a helyi vállalkozókkal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ide érkezők biztonságban érezhessék magukat: napi szinten – még hétvégéken is – fertőtlenítik az újonnan megnyitott játszótereket, a középületek környezetét, az orvosi rendelő és gyógyszergyár környékét, a forgalmasabb közterületeket, valamint a buszmegállókat.

A helyi szolgáltatókat elsősorban közös marketing és kommunikációs lehetőségekkel tudják segíteni. Erre jó példa volt a közelmúltban a Piac placcon megszervezett közös sajtótájékoztató, amelyen a Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke részvételével, Tihanyban indították el a balatoni szezont.
– Bizakodóak vagyunk a balatoni szezon alakulásával kapcsolatban: nagyon reméljük, hogy a magyar vendégek az idén nem utaznak külföldre, és a pihenésre szánt idejüket a Balatonra és az ország egyéb, turisztikai attrakcióinak felkeresésére fordítják – fogalmazott a polgármester.

Fotó: Grúber István Márk

Tihanyban tavaly 157 ezer vendégéjszakát töltöttek a látogatók, melyből jelentős idegenforgalmi adóbevétel keletkezett. Az idei, várhatóan gyengébb szezon miatt, Tihanyban is számítanak a kormányzati segítségnyújtásra, hogy a szektor átjuthasson a kialakult helyzeten. Tósoki Imre szerint a mostani helyzetben a tömegturizmus háttérbe szorul, és mindenki sokkal megfontoltabban, célirányosabban választja ki az úti célját, valamint jobban odafigyel azokra a körülményekre, amelyek egyes turisztikai célpontokon fogadják. Véleménye szerint nemcsak ebben az évben, hanem az elkövetkezőkben is várható a belföldi turizmus erősödése.

 

 

Guller Zoltán: Elsődleges cél Magyarország belföldi turizmusának újraindítása

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán nyilatkozott az Origónak azokról az intézkedésekről és kezdeményezésekről, melyeket a sajátos helyzet okozta nehézségek miatt vezettek be a belföldi turizmus támogatására.

– Rögtön a járvány kitörésekor, és a korlátozások bevezetésekor, rendhagyó kampányfilmet készítettünk, amely az összefogásról szólt. A Vigyázzunk egymásra, és sikerülni fog! című kisfilm üzenete az volt, hogy a nehéz időszakban közös erővel le tudjuk győzni a kihívásokat. Egyszer a pandémiás helyzet is véget ér, és Magyarország csodái megvárnak bennünket – mondta a vezérigazgató.

Guller Zoltán azt mondta, alapvető és elsődleges cél Magyarország belföldi turizmusának újraindítása, valamint a nyári főszezon forgalmának erősítése.

– A gyors, összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a korlátozások feloldásával és az enyhítő intézkedések bevezetésével júniustól elkezdődhet a belföldi utazásokat népszerűsítő kampányunk – tette hozzá a vezérigazgató.

Fotó: Vemi Zoltán / Világgazdaság

Az új kampányban szálláshelyek, vendéglátóegységek, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók aktív közreműködésére számít az Ügynökség. A csatlakozó szolgáltatók 2020. június 1. és július 15. között speciális ajánlatot hoznak létre, amelyeket a csodasmagyarorszag.hu weboldalon gyűjtenek össze és tesznek közzé.

– Néhány nap leforgása alatt több mint 250 szolgáltató regisztrált a kampányban való részvételre – ismertette Guller Zoltán. Arra számítunk, hogy gyorsan visszatér a tavaly is jellemző, élénk utazási kedv belföldön” – mondta. Kellő körültekintés mellett bátran tervezhetünk kirándulást, nyaralást, felfedezhetjük ismét az ország csodáit. Azt üzenjük, hogy maradjunk az ország határain belül, támogassuk a hazai gazdaságot, a hazai szolgáltatókat, segítsünk újra beindítani a magyar turisztikai szektort – emeli ki Guller Zoltán.

A vezérigazgató elmondta, hogy a belföldi foglalások mellett, egyre többen érdeklődnek külföldről is Magyarország iránt. A külföldi vendégek először a határ menti, aztán a schengeni országokból érkeznek majd hazánkba, és másfél-két év múlva a tengerentúlról is megindulhat a korábbi években megszokott érdeklődés Magyarország iránt. A turisztikai teljesítményre vonatkozó adatokat napi szinten gyűjti a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba, így ezek alapján lehet folyamatosan igazítani a belföldi utazásokat népszerűsítő kampányt.

Fotó: Krausz Andrea

– Úgy hiszem, hogy pár hónap elteltével a hazai szálláshelypiac onnan tudja folytatni, ahol a vírus kirobbanása előtt tartott. Ehhez viszont azt javasoljuk, hogy a szolgáltatók a szokásosak helyett fordítsanak több figyelmet a tényleges, jelenlegi küldőpiacokra, marketingtevékenységüket a hazai piacra koncentrálják. Mindezek érdekében az Ügynökség a szakmai szervezetekkel összefogva edukációs jelleggel kommunikál a szolgáltatók felé. Folyamatosan vizsgáljuk az utazási hajlandóságot a lakosság körében, hetente készítünk felméréseket, hogy lássuk, mik a vendégigények. Ezekből látható, hogy a magyarok több mint fele tervez ebben az évben belföldi utazást. Legtöbben többnapos belföldi útra mennének és aktív szabadidős tevékenységekre, valamint fürdőszolgáltatásokra vágynak. A belföldi utat tervezők több mint fele új úti célt fedezne fel. A belföldi utazások élénküléséhez nagy segítséget nyújt a még kedvezőbb feltételekkel adható SZÉP-kártya. Biztosak vagyunk abban, hogy egy ideig nem tér vissza az egykori világ, a vírushatás változásokat eredményez a turizmusban világszerte. Úgy gondolom, hogy a tömegturizmus fogalma az elkövetkező időszakban nem ugyanazt fogja jelenteni, mint korábban. A távolságtartás, az óvatosság a járványhelyzet árnyékában állandó fogalmak maradnak az emberek fejében, és ehhez mérten tervezik majd utazásaikat is – hangsúlyozta a vezérigazgató.

 

Nyitókép: Olvasói fotó/Bognár Adrienn

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva