Krausz Andrea | 2020.08.07. 06:00
Ilyen se volt még a Balatonnál: terepfutóverseny kutyával
Újfajta futóverseny indul hódító útjára a Siófok melletti Ságvár határában. A Black Sheep Trail 12, 21, és 30 km-es távjait izgalmas helyszíneken jelölték ki, ráadásul akár a kutyánkkal együtt is futhatunk. A 2020. augusztus 15-i hagyományteremtő versenyről a szervezőket, Karsai-Nagy Gabriellát és Karsai Krisztiánt kérdeztük.

– Honnan jött a Black Sheep Trail ötlete, mire utal a verseny elnevezése?
– Rackatrail néven kezdtünk versenyeket szervezni, mert a magyar racka szívós és kemény, amilyenek a terepfutók is. A Ságvár környéki dombokat mi magunk sokszor körbefutottuk már és adta magát az ötlet, hogy ezt a szép vidéket másoknak is megmutassuk. A ságvári versenyünk eredeti időpontja május 16. volt, amit a koronavírus-helyzet keresztülhúzott és egybe esett volna az Ultrabalatonnal. Úgy gondoltuk, hogy azokat a „fekete bárányokat” célozzuk meg rendezvényünkkel, akik nem azon az óriási létszámú versenyen indultak volna. Innen jött a Black Sheep Trail neve. Azt szeretnénk, hogy ne “csak” egy futás legyen a sokból, hanem egy igazi hétvégi program. Minden versenyünknek más és más a koncepciója, a július 25-én megtartott Wellness Trail egy erdei strandfürdőből rajtolt, és oda is érkezett vissza, ahol a résztvevők egy jót úszhattak is. A ságvári versenyünkön pedig igazi bulihangulat lesz: egy rockabilly zenekart hívtunk, akik futás után zenélnek majd.

– Terepfutóverseny talán nem is nagyon van a környéken, ha jól tudom. Lehet, hogy ez egy hiánypótló szabadidős rendezvény ilyen szempontból?
– A terepfutás évről-évre egyre népszerűbb, egyre többen akarnak a városból kiszabadulva a természetben sportolni. Ezen a környéken mi sem tudunk hasonló rendezvényről. A városi futóversenyekhez képest a terepfutás más élményeket ad, több kalandot nyújt, és összetettebb felkészülést is kíván. A süppedős homoktól a sziklákon át a sárig, és a komoly emelkedőkig, bármi előfordulhat. Így az adott táv végigfutása jóval fárasztóbb, mint ugyanannyit aszfalton teljesíteni.

Változatos terepen zajlik a verseny Ságváron (Fotó: Rackatrail-hivatalos)

– Mit kell tudni a ságvári pályáról? Miért különleges ez a helyszín?
– Idén három rendezvény szerepel a naptárunkban. A Wellness Trail Magyaregregyen, a Black Sheep Trail Ságváron és az Ördöglakat Trail Ajkán. Olyan helyszíneket kerestünk, ahol változatos a táj, és eddig még nem szerveztek oda versenyt. Ságváron 12, 21, és 30 km-es távon lehet rajthoz állni. A pályán löszfalba vájt alagút, barlangok, két középkori földvár, és egy 350 éves tölgyfa lábánál található zarándok pihenőhely is útba esik majd.

– Milyen felkészültséget igényel a verseny, mennyire kell edzettnek lenni?
– A 12 km-es táv akár már egy év futómúlttal is teljesíthető, ha valaki rendszeresen, legalább heti két alkalommal fut egyszerre legalább 5-6 km-t. Így akár azt is mondhatjuk, hogy ez a táv bárki számára teljesíthető, hiszen heti kétszer 1 óra mozgás amúgy is mindenkinek ajánlott.

– A kutyás futás egy ismeretlen terület, mit kell tudni róla? Ez a caincross?
– A canicross a kutyával futás versenyszerű változata, komoly szabályrendszerrel. Nálunk sokkal lazábbak a feltételek, viszont a kutya nyakörvben nem, csak hámban futhat, és a futó kezeit szabadon hagyó, derékra csatolható póráz is követelmény. Mi is szoktunk a kedvenceinkkel futni, és azt tapasztaltuk, hogy sok olyan verseny van, ahol ezt nem engedik a szervezők, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a mi versenyeinkre kutyások is jöhessenek. Tulajdonképpen bármilyen kutyafajtával érdemes együtt futni, de persze vannak erre alkalmasabbak, mint például a mudi, a border collie, a malinois, mert ezek jobban bírják a hosszabb távokat és a nagyobb tempót is. Az is fontos, hogy a kutya hozzá legyen szokva a tömegben, emberek közti futáshoz.

Büszke versenyzőpáros a Magyaregregyen rendezett Wellness Trailen (Fotó: Rackatrail-hivatalos)

– A verseny környezettudatos. Miért fontos a környezettudatosság egy terepfutóversenyen?
– Azért futunk az erdőben, mert szeretünk a természetben lenni. Célunk, hogy a versenyeinken ne keletkezzen hulladék. Sem a versenyközpontban, sem az erdei frissítőpontokon nem használunk eldobható poharakat, mindenki a saját poharából vagy kulacsából ihat. A versenyzőknek a vizet nem másfél literes eldobható palackokból, hanem 19 literes újratölthető ballonokból adagoljuk, így ezen a téren sem keletkezik szemét.

Nyitókép: Rackatrail – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva