Szaniszló Hajnalka | 2019.09.21. 07:00
Ilyen volt Diaz és a Wellhello nyara
Interjúsorozatot indítottunk: idén nyáron számtalan helyen koncerteztek a Balatonnál a magyar zenészek, emellett pedig élvezték is a tó adta lehetőségeket. Megkérdeztük őket, milyen volt a balatoni nyaruk. Ezúttal Diaz mesélt a saját és a Wellhello nyári kalandjairól a likeBalaton.hu-nak. Hamarosan jövünk a következő előadóval / zenekarral.

– Melyik volt az idei top balatoni fellépés és miért?
– Nagyon szeretek a Balaton-parton koncertezni, különleges hangulata van minden balatoni show-nak. Az idei fellépések közül talán a Strand fesztiválos koncertet emelném ki – és azt az érzést, ahogy a színpadon állva több ezer bulizó ember és a háttérben a balatoni naplemente látványa fogad.

– Tudod, hogy eddig összesen mennyi koncerted/koncertetek volt a Balatonnál?
– Az elmúlt öt év alatt sok helyen felléptünk már a Balaton környékén, pontos számot így hirtelen nem tudok mondani.

– Mesélj egy nagyon emlékezetes sztorit, kérlek.
– A Wellhello megalakulása után kétszer is lementünk Balatonmáriára a Tomival, ahol eltöltöttünk pár napot – ekkor született meg többek között a „Késő már” és az „apuveddmeg” is, meghatározó emlék volt az a pár nap a Wellhello történetében. Zenén kívül is sok szép emlék köt a Balatonhoz, dédnagymamámnak volt Fenyvesen nyaralója, ahol sok nyarat töltöttem el kiskoromban.

– Voltál-e nyaralni idén a Balatonnál, hogyan telt, mit csinálsz ilyenkor?
– Öt év után idén tudtam először lemenni úgy a Balcsira, hogy nem koncerteztünk, hanem kifejezetten kikapcsolódni mentünk le a barátnőmmel. Füreden töltöttünk el pár napot, leginkább fürdéssel, napozással, úszással. Szeretjük bejárni, felfedezni az adott helyet, ahol vagyunk, érdekel a gasztronómia is, így körbekóstoltuk a helyi helyeket és ízeket is.

– Szoktál aktívan is pihenni a Balatonnál? Sportolsz valamit a tó körül?
– Szeretek úszni, ez az első számú sport a Balaton-parton számomra. Az úszás mellett street gym edzésekre is sor kerül, például amikor séta közben meglátok egy játszóteret, többször megállok húzódzkodni.

– Voltál már télen is? Milyennek látod olyankor a Balatont?
– Télen teljesen más arcát mutatja a Balaton, lenyűgöz a téli szépsége is. Én alapvetően nyári ember vagyok, kicsit ódzkodom a téltől, így a Balaton is inkább nyáron opció számomra.

– Bryan Adams előtt játszani, ráadásul egy olyan helyszínen, mint a Hősök tere… Van személyes kedvenced tőle?
– A Robin Hood főcímdalát („Everything I Do”) nagyon kedvelem, a „Heaven” című dalát is sokszor hallgattam már. Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen világsztár előtt léphetünk fel szeptember végén! Ráadásul a koncert a Hősök terén lesz, ahol a Wellhello sosem játszott még. Hatalmas dolognak tartjuk, nagyon várjuk már!

Még több sztárinterjút olvasnál? Kattints a többi interjúért!

 

Nyitókép: Diaz / Fotó: Temesi Ádám

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva