sonline.hu | 2020.07.19. 17:00
Inni tanítanak a borászok
„Jó bor”címmel indított oktató kampányt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A fiatalok borfogyasztási szokásait igyekszik minőségi mederbe terelni.

A jó bornak nem csak cégér kell, hanem értő fogyasztó is. A magyar fiataloknak pedig szükségük van iránymutatásra, ha borfogyasztásról van szó, legalábbis erre engedett következtetni a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által végzett kutatás, amely szerint a fiatal felnőttek ismeretei meglehetősen hiányosak ezen a téren.

A felmérés azt is kimutatta, hogy esetükben – finoman szólva – nem feltétlenül jellemző a minőségi borélvezet. Éppen ezért indított oktató kampányt a HNT „Jó bor” címmel, azt remélik ettől, hogy a fiatalok borfogyasztási szokásait sikerül minőségibb mederbe terelni.

A 20 és 35 éves korosztály borfogyasztási szokásai mellett a gondolkodásmódjukat, magatartásukat is vizsgálták a szakemberek. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy új eszközök és új csatornák kellenek ahhoz, hogy a korosztályt megszólítsák, valamint segítsék tájékozódásukat a méltán híres magyar nedűk világában.

Ezért indult el a www.magyarborod.hu weboldal, ahol olyan menüpontokkal és aktivitásokkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a borrandi kvíz, vagy a borsznob képző. Előbbi személyiségüknek megfelelő bort ajánl, míg utóbbi az okos kóstolás fogásait mutatja be a felhasználónak.
A weboldalon szótár is található, amelyből az is kiderül, hogy a „barik” nem pelyhes jószágokat takar, s az is, hogy az animális bort a vegánok is fogyaszthatják.

Légli Ottó, balatonlellei borász, a HNT elnöke a kampányról azt mondta: kiemelten fontos a fiatalok mértéktartó borfogyasztásra nevelése.

– Kiemelt célunk bemutatni a fiatalok számára a felelősségteljes és tudatos borfogyasztást – mondta Légli Ottó. – Az edukációval összeköthető, saját forrásból megvalósított promóció a magyar borért szól, valamint a fiatal generációnak a magyar borral és annak hagyományaival való megismertetéséről.”

A kampány népszerűsítését kültéri plakátok, rádiós és digitális hirdetések, de ezentúl a magyar borok előnyeivel a közösségi médiában is találkozhatunk.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva