Koszorus Rita/Sonline.hu | 2021.06.14. 21:00
Ínycsiklandó finomság! Megválasztották a Balaton fagyiját
Idén a balatonmáriafürdői Florida Fagyizóban készült el a nyertes jeges nyalat, amely a Mézesem fantázianevet kapta. Zselici hársméz, friss alma és karamellizált mandula adja meg a jellegét a 2021-es Balaton fagyijának, amely Somodi János cukrász keze munkáját dicséri.

– Nekünk szívügyünk a Balaton, hiszen itt dolgozunk a partján, ezért minden Balaton fagyijára benevezünk. Ez egy nagyon jó megmérettetés az ember így versenykörülmények között is megtudja, milyen fagylaltot készített, hozzáteszem: a legélesebb verseny mindig a vendégekért folyik – mondta Somodi János, a Florida Fagyizó vezető cukrásza, aki kiemelte,

ha a vendég visszatér, akkor volt igazán jó az elkészült fagylalt.

Somodi János a „Mézesemmel”
Fotó: Németh András/Sonline.hu

A zsűri június 5-én járta körbe a fagyizókat és kóstolta meg a kreációkat. Idén 13 nevező közül választották ki a legjobbat és a különdíjasokat.

– Ebben az évben először szakmai különdíjat is adtunk, amelyet a gyenesdiási Bringatanya Somogyi Fagylaltműhely kapott a Somogyi-Mogyi és Páhoki Pepita finomságokért – mondta Fekete Tamás, a versenyt kiíró Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Élvezettel kóstolták a Balaton fagyiját a balatonföldvári diákok a Hajózástörténeti Központban
Fotó: Németh András/Sonline.hu

A négytagú zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hangzott el az eredményhirdetésen.
– Örülök, hogy egyre bátrabban nyúlnak a versenyzők helyi alapanyagokhoz, ez egy jó dolog, ami erősíti a régiót – mondta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Hozzátette: szerencsére egyre általánosabb, hogy kevés kényelmi terméket használnak a versenyzők, amely által finomabb fagylaltok készülnek. Kiemelte: mindig elmondják, hogy szoros volt a verseny, de idén ez különösen igaz. Hiszen a pandémia miatt nem megrekedt az ágazat, hanem ebben az időszakban is fejlődni tudott.

A sajtos, fehérkávés és a borsos is nyerő volt

Négy különdíjat osztottak ki a Balaton Fagyija megmérettetésen, hiszen olyan sok jó kreáció született. A balatonalmádi Amaretto fagyizó meggyes gomolyasajt pirított dióval, a veszprémi Völgy fagyizó borsos marcipán fagyija is kivívta a zsűri elismerését. A balatonszemesi Margaréta Fagyizó tökmagos fehérkávé sem hagyta hidegen a zsűri ízlelőbimbóit.

– Korábban már készítettünk fehérkávé fagylaltot, de most kicsit megbolondítottuk tökmaggal – mondta a fagyi készítője, Böröczky-Asztalos Ágnes. A különlegesség pedig a vendégek tetszését is elnyerte, akik már megkóstolhatták a Margaréta fagyizóban.

Forrás: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva