Keszey Ágnes | 2021.11.26. 14:00
Itt korizhatsz az északi parton
Bár a Balaton jegén korcsolyázni sokak téli vágya, addig sem kell nélkülöznünk ezt a szórakoztató téli időtöltést, míg befagy a tó. Több településen ugyanis már december elejétől műjégpályák várják a korizókat.

Balatonfüred – ahol a kicsiket jégpingvinek várják

A városban már megkezdődött a műjégpálya kialakítása, mely – Mikulás-napi ajándékként – december 6-tól üzemel majd a Zákonyi téren.

Készül a balatonfüredi műjégpálya
Fotó: Keszey Ágnes

A pálya addig működik, míg nem lesz tartósan 10 foknál melegebb, de legkésőbb február 28-ig tart nyitva.
A 900 négyzetméteres területen 10 centiméteres vastag jégrétegen lehet korizni. Hogy a jég állandóan jó minőségű legyen, napközben rövidebb karbantartási szünetek lesznek.

Ezért a pályán minden nap három turnusban lehet korcsolyázni: délelőtt 9 órától 11.45-ig, majd délután 13 órától 15.45-ig és este 17 órától 20 óráig. A karácsonyi és újévi nyitva- vagy esetleges zárva tartásról az üzemeltetők később tájékoztatják a közönséget.

A pályán 220 fő hódolhat a jégen siklás örömeinek. Egész nap szól a zene, sötétedéstől pedig világítás lesz.
A jégpálya a mindenkori járványügyi előírásnak megfelelően működik, ami jelen pillanatban azt jelenti, hogy bárki igénybe veheti , védettségi igazolvány nélkül.

Fotó: balatonfured.hu

A helyszínen lehet majd korcsolyát bérelni és élezni, a gyerekeknek pedig a korcsolyázást segítő kis pingvinfigurák kölcsönözhetőek.
A közeli vendéglátóhelyek közül több is nyitva tart ebben az időszakban is, ezért aki melegedni, enni, inni szeretne, lehetősége lesz minderre.

A Zákonyi utcánál lehet korcsolyázni december elejétől Balatonfüreden Fotó: Keszey Ágnes

A belépőjegyek árairól itt tájékozódhatsz

A strandnál nyílik jégpálya Balatonalmádiban

December 19. és február 16. között ingyenes jégpálya működik majd Balatonalmádiban, a Wesselényi strand előtti rendezvénytéren. A település közösségi oldalán dr. Kepli Lajos polgármester arról írt, hogy az ingyenesen használható pálya 30 X 18 méteres, s az ünnepnapok kivételével minden nap 10 és 20 óra között üzemel.

Fotó: Balatonalmádi önkormányzat

A műjégpályánál lehetőség lesz korcsolyabérlésre is, akik pedig megéheznek, meleg téli ételek, nassolnivalók – például sült gesztenye és kürtöskalács- valamint italok közül választhatnak.

Veszprém – ahol fedett pálya vár

A megyeszékhelyen lévő Jégcsarnokban az időjárás hatásaitól védve sportolhatsz.

Már egészen kicsi korban lehet korizni
Fotó: Jégcsarnok Facebook oldala

Tervezetten minden szombaton és vasárnap 13.00 és 18.30 között tartanak nyitva, ám mielőtt oda indulnál, érdemes megnézni a létesítmény közösségi oldalát, ugyanis hetente teszik közzé, van-e változás a közönségkorcsolyázás turnusainak időpontjaiban. A téli szünetben pedig minden nap (általában délután) várják a korcsolyázni vágyókat.
A létesítménybe csak maszkban lehet belépni, ennek viselése azonban nem kötelező sportolás közben a jégfelületen.

 

Nyitókép: illusztráció/Freepik

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva