2019.04.24. 08:00
Itt óvatosan vitorlázz! – mutatjuk, hol zajlik haltelepítés, mederkotrás
Mederkotrás folyik Szántód közelében februártól május végéig, aki arra jár, fokozott figyelemmel vitorlázzon. Balatonvilágosnál, Tihanynál, Fonyódnál és Balatonfűzfőnél pedig haltelepítést végeznek márciustól július közepéig. Felsoroljuk az érintett zónákat, ahol fokozott figyelemmel kell hajózni.

A szántódi homokzátonynál mederkotrás és homokkitermelési munkák indulnak, ezért a hatóság hajózástól elzárt területet jelölt ki. A terület sarokpontjait – az úszómunkagép tómeder felőli horgonyait – a Hajózási Szabályzatban előírt nappali és éjszakai jelzésekkel jelölik meg. A sarokpontokat jelző sárga úszókon az áthaladási tilalom jelzésére vörös-fehér-vörös jelet helyeznek ki. A sarokpontokat összekötő határvonalak felezőpontjait nappal merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójával, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között egy ritmikusan felvillanó sárga fénnyel jelölik meg. A munkát végző úszómunkagépen is a megfelelő jelzések lesznek. A környéken fokozott óvatossággal kell közlekedni.

A hajózástól elzárt területet meghatározó pontos koordináták a következők:

 

Pont jelölése X Y
101 564022 173619
102 563882 173986
103 563464 174054
104 563412 173641
105 563121 173057
106 584123 173121

A helyszínrajzon pedig így néz ki:

Fogassüllők és keszegek mesterséges ivóhelyeinek telepítését kezdték meg 2019. március 10-én, a munka július 15-ig tart. Az alábbi felsorolásban szereplő területeken elhelyezett úgynevezett fészeksorok alsó és felső határa és azok felezőpontjai merev vörös háromszög alakú zászlóval ellátott sárga bójával vannak megjelölve. A szóban forgó helyeken fokozott óvatossággal kell közlekedni.

  • A Balatonvilágosi vasútállomástól Siófok irányában a partvonal mentén 500 méterre, a parttól 500 méteres távolságban.
  • Tihanynál a Bahart kikötőjétől északi irányban lévö vízterületen a partvonaltól 150, 200 és 250 méteres távolságban.
  • Balatonszemesnél a Bahart-kikötőtől nyugatra esö vízterületen a parttól 200 m távolságban.
  • Fonyódon a Várhegy előtt, a parttól 200 méteres távolságra kezdődik majd a fészeksor.
  • Balatonberénynél az óriás csúszda előtti vízterületen, a parttól 300 méterre lesznek ívó helyek.
  • Balatonfüzfön a déli oldali település végét jelző közúti tábla vonatától déli irányban 500 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
  • Tihany- Sajkodi-öbölben a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) kikötőjétől északi irányban 50 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
  • Tihany- Sajkodi-öbölben a MOHOSZ kikötőjétől déli irányban 50 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
  • A Zala-torkolattól Keszthely irányában 500 méterre, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
  • A fonyódligeti gyermektábor keleti végén, az Ordacsehi-befolyótól nyugatra található nádas elötti részen, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.
  • Fonyódon a Horgásztanyától keleti irányban, a Sport utca előtti nádas előtt, a nádastól maximum 20 méterre, 300 m hosszúságban.

 

További részletek a haltelepítésről a hajózásért felelős kormányhivatal – a lenti csatolmányban és ezen a linken elérhető – hivatalos hirdetményében olvashatóak.

Fotók, rajzok: Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Főosztály, Google Maps

Nyitókép – Olvasói fotó: Timári Gabriella
Forrás: hunsail.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva