Krausz Andrea | 2019.01.22. 07:00
Itt télen sem fagy be a vitorláskikötő
Télen is vízen tárolják a hajókat a Balaton több kikötőjében. Ahol a feltételek adottak, ott a hidegebb hónapokban is lehet vitorlázni. A balatonlellei BL YachtClub kezdeményezésére elindított téli vitorlás versenysorozat pedig bebizonyotta, hogy az ilyen eseményekre egyre inkább vevők a hajózás szerelmesei.

Miért lehet télen a vízen hagyni a vitorlást? Nos, egy egyszerűnek tűnő technológia segítségével. Amikor elkezd hűlni a tó vize, és a vízfelszín már 0 fokos, a tó fenekén még mindig 4 Celsius-fokos víz van, az ugyanis a nehezebb (magyarázat a cikk legalján). Ha ezt a 4 fokos meleg vizet egy vízforgatós, szivattyús készülékkel a felszínre hozzuk, és folyamatosan pótoljuk, nem fagy be a kikötő.

– Folyamatosan mozgásban tartjuk a vizet. Amikor a víz 0 fok köré hűl és elkezd hártyásodni, onnantól kezdve üzemelnek a szivattyúk. Nekünk a hátrányunkból kellett erényt kovácsolni. Kevés a területünk, nem tudnánk 160 hajót kitárolni a partra. Hajónként vannak szivattyúink, melyek most például ki vannak húzva, mert olyan enyhe az időjárás – magyarázza Cziráki Márta, a BL YachtClub kikötővezetője, aki hozzáteszi, hogy ettől függetlenül van, aki kiveszi az árbócosát és hangárba szállíttatja, de ezt már a saját költségén teszi.

– Általában az a bérlők legfőbb aggodalma, hogy mi van akkor, ha tavasszal bejön a kikötőbe az össszeolvadó, feltorlódó jég? Volt ilyenre is példa, de mindennek megvan a technikája. 2008-ban idehívtam egy markolót, ami kiszedett a feltorlódó jégből, és így ki tudtuk tologatni az összezúzódott jeget – meséli a kikötővezető, aki szerint nagyon oda kell figyelni. Náluk az év 365 napján kikötőmesterek felügyelik a rendet. Fogadják vagy elbocsátják a hajókat, apró javításokat végeznek, télen figyelik a szivattyúk működését, viharban meglazítják a köteleket.

A BL YachtClub kikötője télen, a vízen lévő vitorlásokkal és jégpályával (Fotó: BL YachtClub & Apartments)

– A bérlőink is egyre jobban megismerik ezt a lehetőséget, jók a tapasztalatok. Nálunk van arra is példa, hogy valaki kifejezetten a téli időszakra hozatja ide a hajóját. Ez a vendég most is hajózik, mert nincsen jég, és amikor csak teheti minden héten egyszer kifut a vízre a barátaival – fűzi hozzá Cziráki Márta.

Az, hogy nem a parton állnak a vitorlások, hanem a vízen, és bármikor elérhetőek, pezsgő téli vitorláséletet eredményezhet a magyar tengeren. December elején harmadik alkalommal rendezték meg Lellén a Mikulás Regattát, december 31-én pedig a hatodik Szilveszteri Regattát, amelyen 26 hajó állt rajthoz. Ezt a versenyt idén még két megmérettetés követi, a farsangi és a tavaszi regatta. Február 2-tól pedig második alkalommal indul a Téli Balatoni Vitorlás Hét, vagyis egy téli körtúra egy elszánt vitorláscsapattal. Mindezek egyre inkább hozzájárulnak a Balaton turisztikai vonzerejéhez.

A harmadik Mikulás Regattán gyerekek is hajóra szálltak (Fotó: BL YachtClub & Apartments)

A balatonkenesei Marina Port volt az úttörő a Balatonon, ahol először télen is a vízen lehetett hagyni a hajókat. 2007-től itt, a BL YachtClubban nyílt erre lehetőség, most pedig az új Fenyves Yacht Clubban, az Alsóőrsi kikötő nyugati oldalán, Kesztehelyen, a Főnix kikötőben egy-két helyen, valamint Füreden is van olyan charter flotta, akik saját maguknak végeznek jégmenetesítést. Idén pedig tudomásom szerint a Marina-Fűzfő is csatlakozik a körhöz – mondja a lellei szakember, aki szerint jó, hogy más országokhoz hasonlóan a mi hajósaink is megtanulják, hogy téli viszonyok között is érdemes vitorlázni, de ez kétségtelenül extrém kihívás.

Fenyves Yacht Club, ahol télen is a vízen vannak a vitorlások (Fotó: Krausz Andrea)

 

Most következzék egy kis fizika! A víz ugyanis kivételes hőtágulási viselkedéssel rendelkezik: sűrűsége 0-tól 4 Celsius-fokig növekszik.

Fagyáskor a víz tágul, térfogata megnő, és mivel a jég sűrűsége kisebb mint a vízé (könnyebb annál), a jég úszik a víz tetején. Ez a magyarázata annak, hogy a víz felülről lefelé fagy be, minden más folyadék pedig alulról felfelé.

Amikor a felszínen lehűl a víz, a sűrűsége megnő, és lesüllyed, majd ezután a következő felszíni vízréteg hűl le, és süllyed a mélybe. Ez a függőleges irányú áramlás egészen addig folytatódik, míg a hőmérséklet alul +4 Celsius-fokig süllyed. Ekkor megszűnik az áramlás, mivel a víz odalent eléri a maximális sűrűséget, és ezáltal a felső vízrétegek már nem tudnak lesüllyedni, mert könnyebbé válnak.
Amikor a tó felszíni vízhőmérséklete eléri a nulla Celsius-fokot, elkezd befagyni, ám e folyamat során a lenti hőmérséklet változatlanul + 4 Celsius-fok marad. Miután a jég rossz hővezető, vastagodása egy lassú folyamat, és ha nem túl sekély a tó, alul mindig megmarad a +4 Celsius-fokos vízréteg. Na, ezt kell szivattyúval a felszníre keringetni!

Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva