likeBalaton.hu | 2021.03.17. 08:00
Itt vannak a legkorábbi méhek! Már szorgosan gyűjtögetnek a Kis-Balatonnál
Zömök, hangosan zümmög és fekete, fehér, sárga, szalagos "bundát" visel. Ő a poszméh, aki ezekben a napokban megkezdi szorgos munkáját. A cserjék barkavirágzatainak virágporával táplálkozik, így a korán előbújó rovarok egyike.

– Ilyenkor az áttelelt, megtermékenyített nőstényeket, az anyákat láthatjuk, akik téli szállásukból, földi üregekből, fák kérge vagy a mohapárnák alól ébredve kutatnak táplálék és jövendő utódaik számára élettér után. A hosszú ínséges téli időszak után az anyáknak fontos, hogy hamar táplálkozni kezdjenek, ehhez pedig az kell, hogy virágzó növényeket találjanak. Jó szolgálatot tesznek a most virágzó fűzfélék, valamint több korai virágzású lágyszárú növényfaj is – tájékoztatott Miklós Marianna, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa.

A Kis-Balaton területén az egyik legjellemzőbb fűzféle a hamvas fűz, vagy más néven rekettyefűz (Salix cinerea), melynek fehér és sárga színezetű barkavirágzata üde színfoltot jelentenek ebben az időszakban.

– Saját kertünkben is észlelhetjük a poszméheket, valamint segíthetjük is őket, ha kertünkbe korán virágzó növényeket ültetünk, közben pedig megfigyelhetjük ezeket a kedves kis bundás jószágokat.

Fotó: Miklós Marianna – Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

 

Sajnos a beporzó rovarok faj- és egyedszáma az utóbbi évtizedekben drasztikusan lecsökkent, a klímaváltozás, az emberi behatások következtében ugyanis megváltozott a beporzók szempontjából létfontosságú fészkelőhelyek, virágos területek kiterjedése, eloszlása – írja Miklós Marianna.

A koronavírus-járvány miatti lezárások feloldása után – remélhetően – mihamarabb megnézhetjük majd a Kis-Balaton Látogatóközpontban lévő egyik kiállítást, ahol sok érdekes információt nyerhetünk a beporzó élőlényekről.

Nyitókép: Eric Karits/Pexels

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva