magyarnemzet.hu | 2021.08.03. 18:00
103 milliárd forintot költöttek eddig a nyaraló magyarok – el tudod képzeli ezt az összeget?
Az idén eddig 103 milliárd forintot költöttek a magyarok a vendéglátóhelyeken, a legtöbben július 24-én keltek útra.

A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos podcastjében.

Guller Zoltán jelezte: az idén eddig 103 milliárd forintot költöttek a magyarok a vendéglátóhelyeken, ami jelentős növekedés az előző évi 87 milliárd forinthoz képest. A júniusi 2,5 millió vendégéjszaka után júliusban nagyjából 5,5-5,8 millió vendégéjszakát tölthettek el a turisták a szálláshelyeken, és az augusztusi foglaltság is már több mint hárommillió éjszaka.

Ezek alapján a vezérigazgató szerint jó esély van arra, hogy a belföldi turizmus hihetetlenül erős nyarat könyvelhessen el.

A tavalyi számokhoz képest június-júliusban is növekedést mértek. Idén júliusban ismét rekordot dönthetett a tavalyi után a belföldi turizmus, 17 százalékos növekedést várnak – mondta.

Augusztusban is 3,5-4 százalékkal magasabb vendégéjszakaszámot jeleznek előre 2020-hoz képest.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Guller Zoltán szerint az emelkedés a turisztikai ügynökség kampányainak eredménye, mivel az adatok szerint a népszerűsített térségekben, településeken az országos átlagnál nagyságrendileg magasabb bővülést mértek. A leghatékonyabb Tokajban lett a kampány. Budapest és környéke, Szeged és Gyula gyengébben szerepelt, ezt meg fogják vizsgálni – közölte a távirati iroda tudósítása szerint.

A Balatonon és környékén a hétvégéken a tavalyinál alacsonyabb a forgalom, miközben a hétköznapok sokkal inkább megteltek.

Az egynapos látogatók száma hétvégén hét százalékkal csökkent, hét közben pedig harminc százalékkal nőtt a mobilcellák információk szerint a Balatonon, ez is jól mutatja az átrendeződést – ismertette.
Azt is ki lehet mutatni, hogy minél melegebb van, annál többen és gyorsabban foglalnak szállást, egyre közelebbi időpontra – mondta az MTÜ-vezérigazgató.

Forrás: magyarnemzet.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva