likeBalaton.hu | 2020.06.13. 09:00
Június 20-tól több vonat jár a Balatonhoz
A nyári turisztikai szezonban megszokott utazási igényekhez igazodva június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrendet vezet be a MÁV-START.

A szolgáltatásokat az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a vasúttársaság, ennek hatására a balatoni utasforgalom évek óta növekszik – írja a MÁV-START Zrt.

  • A tavaly nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon (a Balatonhoz, Balatontól, illetve a kifejezetten a tóparti települések közötti utazások együttesen), ami 7,5%-kal haladta meg az előző évi teljesítményt (déli parton 9%-kal, az északin 4%-kal nőtt az utasszám). A déli parton zajlott az utazások 70%-a.
  • A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz, a menetrendszerűség növelése érdekében pedig módosították a menetrendeket.
  • Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.
  • A magas szintű fedélzeti szolgáltatás érdekében idén is közlekednek étkezőkocsik a Balaton expresszvonatokban.
  • A Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi turizmust erősítő akciójához „Utazz velünk biztonságban” elnevezésű kampányához a vasúttársaság is csatlakozott. A nyárra vonatkozó elsődleges célkitűzés, hogy a Balatonhoz utazók eljutását a járványhelyzetnek megfelelően, biztonságos módon garantálják.

Menetrendi fejlesztések

Idén a szolgáltatásokat továbbfejleszti a MÁV-START, jobb balatoni kapcsolatot biztosít egyes térségeknek és javítja a menetrendszerűséget, azaz pontosabbak lesznek a vonatok:

  • A korábban Siófoki Flirt nevű sebesvonatok megállási rendje változik a kisebb dél-balatoni települések kiszolgálásának javítása érdekében, a vonatok Budapesten a Déli helyett a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek, ezáltal Pestről és a keleti agglomeráció felől jobb eljutást biztosít a Balatonhoz. A vonat új neve Jégmadár sebesvonat lesz.
  • Az északi parti Tekergő gyorsvonatok a Déli pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestről indulnak, ezzel a dél-pesti régiónak jobb balatoni kapcsolatot biztosítanak.
  • Az Ezüstpart expresszvonat Miskolc helyett Sátoraljaújhelyről közlekedik a Balatonra a villamosításnak köszönhetően, ezáltal Borsod-Abaúj-Zemplén megye több települése közvetlen balatoni kapcsolatot kap.
  • A Szolnok és Fonyód közötti hétvégi vonat az idei évtől Napfürdő néven, sűrűbb megállási renddel közlekedik, ezáltal a dél-keleti agglomeráció lakossága is közvetlen juthat Balatonhoz vagy a Velencei-tóhoz. A Napfürdő vonatok a tavalyihoz képest: Cegléd és Monor mellett Albertirsa, Üllő, Vecsés állomásokon is megállnak.
  • A Győr és Balatonszentgyörgy között decemberben elindított kétóránként közlekedő InterRégió vonatok a korábbinál gyorsabb, sűrűbb, és komfortosabb eljutást biztosítanak Nyugat-Magyarországról. Az InterRégió viszonylaton korszerű és légkondicionált Desiro motorvonatok közlekednek.
  • A menetrendszerűség várhatóan javulni fog a déli parton, mert Lepsény és Szántód-Kőröshegy között a pályasebességet 2019 őszén egyes szakaszon 100-ról 120 km/h-ra emelték.
  • A Bagolyvonatokat idén nyáron is közlekedteti a vasúttársaság.

Tervezz előre, vásárolj időben!

A járványhelyzetre való tekintettel díjszabási változtatásokat vezetett be a MÁV-START a balatoni forgalomban a pünkösdi hétvégétől. Az utasok biztonságérzetének növelése és a megfelelő védőtávolság biztosíthatóságának céljából a balatoni vonatokon az értékesíthető helyek számát korlátozza. A kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező az arc eltakarása (maszk, sál, kendő) a vonatokon.

Az utasoknak előre tervezve, időben, akár több nappal előbb érdemes megvenni a jegyet különösen a hétvégi csúcsforgalmi időszakokra. A vasúttársaság továbbra is hangsúlyosan kéri az utasokat, hogy a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében jegy- és bérletvásárláskor részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

Új balatoni napijegyek (Balaton 24 – Balaton 72)

Új termékként jelent meg a pünkösdi hétvégén a Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű jegy, illetve ennek 26 év alattiaknak szóló változata. A 24 illetve 72 órás érvényességű, napijegy jellegű termék korlátlan számú utazásra jogosít a Balaton körül, a Tapolca – Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton. A termék kedvező ajánlat a már Balatonnál nyaralók részére a tó partján elérhető turisztikai attrakciók felkeresésére, ezáltal hozzájárul a belföldi turizmus fejlődéséhez, valamint lehetővé teszi a jegyvásárlásból eredő kontaktusok számának csökkentését. A part menti utazások segítése érdekében a Déli->Parti, Katica és Tekergő vonatokon Székesfehérvártól, a többi vonaton a kijelölt kocsikban az első balatoni megállási helytől felármentesen (pótjegy váltása nélkül) lehet utazni a Balaton partja mentén a szabadon maradt helyeken.

A 24 órás verzió 990, a 26 éven aluliaknak 660, a 72 órás 2490, 26 évnél fiatalabbaknak 1650 forintba kerül.

Nyitókép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva