Siófokon a mai napig több emblematikus hely őrzi a Nyugat első nemzedékéhez tartozó jelentős alkotó, az irodalmi karikatúra mestereként ismert Karinthy Frigyes nevét, emlékét. A Balaton-parton látható Varga Tamás humoros szobra, melyet 1998-ban állíttattak.
A másik fontos emlékpont a siófoki Vitéz panzió, amely a Batthyány utca 46. szám alatt található. Ugyanis a nagy nevettető hosszú éveken keresztül Siófokra járt nyaralni családjával és írótársaival. Majd nagybetegen, az utolsó nyarát is a településen töltötte.
A siófoki nyarakon nemcsak a Karinthy család többi tagja követte az íróóriást, hanem több korabeli fotón feltűnnek a korszak alkotói: Hunyady Sándor, Békessy Imre és Rejtő Jenő alakja is.
Karinthy nyarainak helyszíne a Batthyány utcai Vitéz panzió volt, ahol Vitéz Miklós és felesége működtette a szálláshelyet. Már fiatalon, harmincéves kora körül is sokat jelentett a panzió Karinthy számára, hiszen ide vonult első felesége és nagy szerelme, Judik Etel halála (1918) után.
A panzióhoz számos humoros legenda, eset, amolyan karinthys történet is kapcsolódik. Napközben az egykori Hozbor-vendéglőben evett, délután kártyázott, majd este kaszinózott.
Időnként bejárta a déli part nagyobb üdülőhelyeit, ahol felolvasóesteket tartott. Egy visszaemlékezés szerint itt esett meg, hogy ismerősei felbéreltek egy gyereksereget, akiknek azt a feladatot adták, hogy autogramot kérjenek Karinthytól.
Kosztolányival
Az író büszke volt népszerűségére, s örömmel írt alá, ám amikor a gyerekek meglátták a nevet, felkiáltottak: – Ön nem Kosztolányi? Azt hittük, Ön az, de ha nem, akkor köszönjük, nem kell az aláírása sem.
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona egy egész kötetnyi történetet írt Karinthyról, ezek között szerepel az alábbi is: „Siófokon, a Vitéz penzióban, Karinthyék és a Karinthy köré sereglettek nyaralóhelyén nem volt szükség pénzre. A vajszívű penziósné, Vitézné, fűnek-fának hitelezett, sokszor még a vasúti jegy árát is kölcsönadta, télen azután siránkozó hangon, apránként, innen is, onnan is, önmagán gúnyolódva, visszavisszakönyörgött valamit az előlegezett pénzből.
Az egész településen híre volt ennek a zsúfolt tanyának, ahonnan örökös lárma, veszekedés, kiabálás, röhögés és mindenféle ricsaj hallatszott. Akadtak, akik messzire elkerülték még a tájékát is, mint buzgó katolikusok az istentagadók otthonát.
Voltak viharosabb és csöndesebb napok, a Balaton váltakozó hullámverésének a példájára. Egy ilyen viharos napon történt, hogy Frici, égő cigarettájával, jó darabon kiégette a paplanát, Aranka egy csomó tányért a földhöz vágott, a Karinthy-csemeték pedig, Tomival az élükön, valamennyi szobából kihordták a párnákat, s oly erővel dobálták egymás fejéhez, hogy két párna kiszakadt s a bennük levő toll behavazta az egész udvart, beszállt a nyitott ablakokon keresztül a szobákba.
A termetes Vitézné csípőre tett kézzel, fejcsóválva megállt a konyha ajtajában és szelíd szemrehányással, orrhangján csak ennyit dünnyögött: – Íme, a Karinthy dinasztia.”
Az idézetben szereplő Aranka természetesen Böhm Aranka, a második feleség. Ismeretes, hogy zűrzavaros házasságukat a sok-sok viszály ellenére erős összetartás jellemezte – noha mindkét fél gyakran keveredett különféle szerelmi ügyekbe.
Siófokon történt meg az is, hogy Aranka szerelmi bánatában – egy fiatal udvarlója nem akart vele a strandra menni –, kiugrott a Vitéz panzió második emeleti szobájának ablakából. Hat hétig lebegett élet és halál között; Karinthy végig mellette volt. Még szerencse, hogy Aranka túlélte a „balesetet”; bicegett ugyan, de hamar visszanyerte régi formáját, s a balatoninyarak is tovább folytatódtak.
Az író 1938 nyarán – koponyaműtéte után – is Siófokon időzött. A Vitéz panzióban többen is nyaraltak ekkoriban, s a részletekre különféleképpen emlékeznek, de a szomorú tényt csak egyféleképpen lehet értelmezni: Karinthy Frigyes 1938. augusztus 29-én Siófokon hunyt el.
Amit biztosan tudunk: augusztus 28-án Rejtő Jenő látogatta meg, augusztus 29-e délelőttjét pedig idősebb fiával, Karinthy Gáborral töltötte. Majd e nap délutánján a szobájában szeretett volna karcolatot írni, de hirtelen összeesett. Móricz Zsigmond így emlékezett ezekre a napokra a Kelet Népében:
„Az augusztus végét Siófokon, keresztlányáéknál, a Vitéz panzióban töltötte. Vasárnap, 28-án még jókedvű volt, este megérkezett Rejtő Jenő, kártyáztak, beszélgettek. Utolsó napjáról a visszaemlékezések némiképp ellentmondanak egymásnak. Miért is lenne ez másképpen éppen Karinthy esetében?
Feleségével hirtelen elhatározták, hogy Pestre utaznak az esti vonattal. Azt azonban nem döntötték el, hogy még Siófokon vacsorázzanak-e, vagy az étkezőkocsiban. Az író délután felment a szobájába, s ott találta meg őt Gábor fia este hat és hét óra között holtan – más emlékezés szerint a szomszéd szobában tartózkodó szobalány egy zuhanásra riadt föl, s berohanva az író szobájába, a földön fekvő férfi láttán segítségért kiabált. S csak az ő segélykiáltására rohant föl Gábor a kertből.
Az szinte biztosnak látszik, hogy utolsó olvasmánya Sterne Érzelmes utazása volt. Ebben megegyeznek a vélemények: ezt a regényt találták szétnyitva éjjeliszekrényén. A holttestet kedden este 8 óra körül hozták Pestre, és csütörtökön temették el a Kerepesi úti temetőben.”
Karinthy alakja – akárcsak Krúdyé vagy Jókaié – egybeforrt a pannon tenger történetével is, később fia, Karinthy Ferenc is több írásában megemlékezett a színes balatoni nyarakról.
Szöveg: Kovács Emőke
