„A héten körbesétáltam a Balatont. Pont egy évvel ezelőtt kezdtük meg a balatoni körsétánkat, amit az ötödik napon, nagyjából félúton abba kellett hagynunk, úgy hozta a sors. Viszont ami késik, az nem múlik, idén augusztusban be is fejeztük a körünket. A csapat felállása nem változott a tavalyihoz képest, szüleimmehármasban folytattuk a túránkat Balatonedericstől a kiindulópontunkig, Balatonakarattya felé.”
Így kezdte a közösségi oldalon élménybeszámolóját a fiatalember.
Amikor Gergely világra jött, születés közben komplikációk léptek fel, majd oxigénhiányos állapotba került. Ennek következtében megsérült a mozgás- és a beszédközpontja. Túlmozgása és akaratától független mozgások bonyolítják mindennapjait, így kezével nem tud finom mozgásokat végezni. Állapota miatt kerekesszékkel közlekedik. Azt mondja magáról ” a beszédhibám miatt nehezebben érthető, amit mondok, de ha meg akarod érteni, akkor meg fogod . :)”
Másfél éve egy országos szervezetnél dolgozik főállásban informatikusként. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának kurzusán pedig participatív oktatóként vesz részt. A nyári időszakban azonban Máthé Gergely útra kelt, hogy körbejárja a tavat.
– Hogyan született a Balaton-kerülés gondolata, és hogyan készültél rá?
– Nagyon szeretek „sétálni”! Igen, sétálásnak nevezem azt is, ahogy a kerekesszékemmel közlekedem. 2014-ben egy 5-6 fős baráti társasággal megkerültem a Velencei-tavat egy nap alatt. 2015. és 2016. őszén 5-5 nap alatt végigjártam egy siket barátommal a magyarországi Caminonak nevezett, Szent Jakab Zarándokutat, ami összesen 250 kilométer volt. Aztán gondoltunk egy nagyot, és a következő évben végigjártuk a javarészt Spanyolországban lévő, El Camino francia útnak nevezett zarándokutat, több mint 930 kilométert gyalogolva, 33 napon keresztül. A zarándoklásunk sikere és élménye arra sarkalt minket, hogy jöhet egy újabb Camino, a Camino de Norte, azaz, az Északi út, ami szintén Spanyolországban húzódik végig, fenn északon. Ezt az utat terveztük be tavalyra, 2019-re, de végül úgy döntöttünk, hogy a Norte utunkat halasztjuk, és inkább egy korábbi túratervemet próbáljuk megvalósítani. Már évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy jó milyen lenne egyszer körbesétálni a Balatont. 2019-ben családi okok miatt nem sikerült befejeznünk a körsétánkat, de kicsit több, mint a feléig jutottunk. Ezért adott volt, hogy 2020 nyár végén befejezzük túránkat.
Felkészülés tekintetében elsősorban útikönyvekre hagyatkoztunk. A korábbi túráinkhoz hasonlóan igyekeztük az elektromos kerekesszékemet pótalkatrészekkel (pótkerékgumi, szerszámok) betárazni a nem várt technikai problémák kiküszöbölésére. Szerencsére a balatoni körtúránk során erre nem került sor. Az idei túránkra beruháztunk egy kerékpárra is, mellyel anyukám gyarapította a megtett kilométereinket.
– Kik kísértek végig az úton?
– A szüleim. Édesanyukám gyalog, illetve a második szakasznál biciklivel rajzolta le velem a Balaton kerületét. Apukám pedig a lakóautónkat kormányozta a sétánk során. Mindannyiunknak megvolt a saját „szerepe” az úton. Mamám jött velem -– 2019-ben csak gyalogosan, 2020-ban már bicajjal –, apa az autót vitte szállásról szállásra, másrészt ő intézte a bevásárlást, kempingek felkutatását.
– Honnan indultál, és milyen útszakaszokon haladtál?
– 2019-ben Balatonakarattyától indultunk délnek, majd második nekirugaszkodásunkkor, 2020 augusztusában onnan folytattuk a gyaloglásunkat, ahol előző évben abbahagytuk, Balatonedericstől a kiindulópontunkig, Balatonakarattyáig. Az útiránynak különösebb indoka nem volt, a két irány közül mi ezt választottuk. Az esetek túlnyomó részében a Balaton körúti bicikliúton haladtunk, de volt, hogy az országúton vezetett az utunk, illetve, amikor közvetlenül a tóparton. Az országút mentén kissé veszélyesnek éreztem a gurulást, de sajnos ezeken a szakaszon nem volt számomra más alternatíva. Aztán volt egy pihenőnapunk, amikor a Tihanyi-félszigetet jártuk be. Bár, inkább aktív pihenésnek mondanám, hiszen a nap végére 25-30 kilométert mutatott az órám…
—Mik voltak a „legek” az út során: a legemlékezetesebb, a legszebb látvány, a legjobb élmény, a legnagyobb nehézség, a legnagyobb kihívás, a legnagyobb öröm?
—Igen emlékezetes az, amikor egyik nap bezúgtam a kerékpárút mentén lévő árokba. Ezt a blogom egyik bejegyzésében kifejtettem, onnan emelem ki az alábbi részletet. „Az úgy volt, hogy a bicikliúton mentünk épp, Mama elől, én mögötte, volt jó pár tíz méter köztünk, majd az egyik pillanatban zsupsz, jobbra be az árokba! 😀 🙁 Nem tudom mi történt, mert a kezem épp okés volt – nem is zsibbadt -, talán mintha valamiért egy pillanatra becsuktam volna a szemem a nap miatt, passz… Jó másfél-két métert becsúsztam az árokba, ráadásul egy olyan bügébe, ahol levágott rózsagallyak voltak, se előtte, se utána, hanem csak ott! Jócskán megijedtem, vajon meddig fogok lezúgni, hol állok meg – ezek a gondolatok pörögtek le bennem a másodperc töredékében. Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a baj! Rögtön kiabáltam, hogy Mama!, Mama!, aki már jóval előrébb járt tőlem, de meghallott, ez a lényeg. 🙂 Mondtam neki, hogy minden oké, és hogy fogadjuk el a mások segítségét. Tudtam, hogy pillanatokon belül jönnek bringások, majd segítenek kirángatni. Így is történt, hárman-négyen meg is álltak, Mama irányította a joystick-ot hátrafelé – hogy valamennyire önerőből jöjjön ki a szék -, a srácok pedig ahol csak tudták megragadták a kocsimat és így, együttes erővel visszakerültem a bicikliútra. Ugyan a rózsatüskék megszurkáltak rendesen, de nem igazán foglalkoztam azzal, megköszöntük a segítséget és mentünk tovább. :)”
A 2020-as, befejező balatoni túránk során majdnem mindennap összetalálkoztam ismerősökkel, egykori tanáraimmal, kollégámmal. Ezek kedves pillanatok, pár perces beszélgetések voltak. Sokszor esett az eső, így az sajnos időnként megállásra kényszerített minket. Illetve összességében örömmel tölt el, hogy végül sikerült, körbejártuk a Balatont!
—Mik voltak a tapasztalataid a Balaton körüli út során?
—Összességében azt gondolom, hogy nagyon szépen ki van építve a Balaton körüli bicikliút. Az már más dolog, hogy nyilvánvalóan nem kerekesszékkel közlekedőknek van kitalálva, hanem bringásoknak. Ebből adódón számomra olykor kissé keskenynek tűnt a kerékpárút egy-egy sávja, pláne akkor erősödött fel bennem ennek érzete, amikor mindkét irányból elsuhantak mellettem a két-, vagy háromkerekűek. Ilyenkor bizony a legjobb megoldás az volt, ha lehúzódtam az út szélére, vagy ahol lehetett, a fűbe. Bár, ez szerintem velejárója, nem jelentett problémát.
Abszolút meg voltam elégedve a Balaton körüli helyiségek akadálymentességével. Persze, mindig van hova fejlődni, de szerintem akadálymentesnek mondható a Balaton. Ha pedig mégis szembejön velem egy padka, lépcső, akkor ki kell kerülni, segítséget kell kérni – mindig van megoldás.
Ugyanakkor úgy vettük észre, hogy a bicikliút karbantartása nem megoldott. Néhány helyen, ahol az út egyik oldalán mély árok található (főleg ahol keskeny a sáv kb. 80-100 cm), hiányzik a korlát, vagy valamilyen támfal a biztonságos haladáshoz. A másik problémát az utat szegélyező fák gyökere jelentette, mert az aszfalt alatt átmenő gyökerek lépten-nyomon buckákat képeztek, és a bicikliút mellett bizony nagyon sok helyen nem vágják le a belógó ágakat és a szegély melletti területet. Rengeteg a parlagfű is az úton.
– Mit tanácsolsz sorstársaidnak, bele merjenek vágni hasonló kalandb,a és ha igen, mire figyeljenek?
– Mindenképpen érdemes belevágni, útnak indulni, főleg azoknak, akiknek örömöt okoz a séta, a túrázás, és kihívásnak éli meg a saját korlátjainak átlépése. Ugyanakkor nélkülözhetetlennek gondolom a segítő-, biztonságos hátteret, amit nekem a szüleim nyújtottak az út során. Azt is vallom, hogy a kerekesszékkel történő túrázáshoz kell egy csipet vakmerőség, bátorság, felelősségtudat, kitartás, elszántság és kalandvágy, ezek nélkül kevésbé lesz élvezhető a gyaloglás, a zarándoklás a hozzám hasonló élethelyzetben lévő, mozgáskorlátozottsággal élő túrázóknak.
– Útnak indulnál máskor is egy tókerülő körútra?
– Természetesen igen! Bár, lehet, hogy keresnék egy másik túrautat. A Camino de Norte még nincs elfelejtve!
