Keszey Ágnes | 2020.07.26. 08:00
Két keréken a Balaton körül #1: Pattanjunk nyeregbe, de előtte tervezgessünk!
Tekerés és suhanás a tó körül – felejthetetlen élmény egy Balaton körüli bicajtúra. Elmesélem, milyen volt az a négy nap, mialatt körbetekertem a Magyar Tengert. Kiderül, hogyan készüljünk az útra, milyenek a közlekedési feltételek, mit érdemes megnézni menet közben, hol ehetünk – ihatunk. Élmények és jó tanácsok következnek hat részes sorozatunkban – melynek végén egy meglepő titkot is elárulok.

Bicajozzunk a Balatonnál!

Aki szeret bicajozni, annak már bizonyára megfordult a fejében, hogy körbekerekezze a Balatont. Aki egyszer végigtekerte, biztosan útnak indulna még egyszer, aki pedig már többször teljesítette a távot még inkább újra meg újra visszatérne.

Én alig néhány napja szálltam le a bicajról, ám ismét útnak indulnék. Kezdjük is ezzel: az elhatározással, hogy balatoni bringatúrára indulunk. Az első ugyanis maga az elhatározás. Kezdő, vagy a több éves, évtizedes gyakorlattal rendelkezőkhöz képest kevésbé edzett bringásnak pláne. Én magam például tavaly tavasszal kezdtem el kerékpározni. Igaz, tavasztól-őszig gyakorta indulok útnak rövidebb, hosszabb távokra, de akkora távolságot, mint a balatoni kör több mint kétszáz kilométere még nem tekertem le. Anélkül viszont ne vágjunk bele a kalandba, hogy ne próbáltuk volna ki magunkat sokszor sok tíz kilométeres távokon.

Két keréken a Balaton körül – Fotó: Keszey Ágnes

 

Az elhatározás utáni első kérdés: ki/k tart/anak velünk?

Ha összeállt a csapat, következik az egyik legnehezebb része a tervezésnek: megtalálni azt az időpontot, mely mindenkinek jó, kitalálni, hány nap alatt kerekezünk körbe, s mekkora távokat teszünk meg.

El lehet indulni úgy is, hogy még soha nem jártunk e vidéken, hiszen számos útvonaltervező alkalmazás és persze térkép is segítheti az utunkat. A Tourinform -irodákban például ingyenesen juthatunk kerékpáros térképhez. Ha pedig a csapatban van valaki, aki már ismeri az útvonalat, akkor van a legkönnyebb dolgunk: csak kövessük. Persze, ez már nem mondható az élen haladóról, hiszen a navigálás és a tempó megadása az ő vállán nyugszik: neki több mindenre kell figyelnie, mint a mögötte haladóknak. Szerencsés esetben hasonló edzettségi szinten van mindenki, így közel azonos lehet a sebesség, de nagyobb csoport esetén akár szét is válhatunk egy kis időre, s egy előre megbeszélt ponton bevárhatjuk egymást. De ezek már az út közbeni tapasztalatok, mindenesetre gondoljunk erre is az út tervezésekor.

Spontán vagy tervezve – avagy hol aludjunk?

Vannak kalandorok, akik csak spontán indulnak útnak, mondván, biztosan találnak bárhol szállást. Én egy négy tagú baráti társaság tagjaként indultam útnak, s megterveztük az egyes napok célállomásait.

Azt tapasztaltuk, hogy így sem volt annyira egyszerű szállást találni, annak ellenére, hogy jóval a tervezett indulás előtt egy hónappal kerestük azokat a szálláshelyeket, ahol a nap végén megpihenhetünk. Sok helyen már teltház volt a kért július közepi időpontra – ez azért mutatja, hogy jó az idei balatoni szezon is.

Vannak helyek, ahol főszezonban nem fogadnak vendégeket egy éjszakára: ez mindenesetre megnehezíti a bringások dolgát és a kerékpáros turizmust is hátráltatja. Egyébként kempingtől az apartmanokon át akár szállodáig is vannak lehetőségek: ne adjuk fel a harmincadik, negyvenedik telefonhívás után sem.

Nekünk ezt meghaladó telefonhívásunk volt, mire három településen sikerült egy-egy éjszakára szállást foglalni. Mi apartmanházakban pihentünk ki az út fáradalmait. Ami az árakat illetti: fejenként és éjszakánként öt-hat ezer forintos áron sikerült ezt megoldanunk, egyszerű, de barátságos és tiszta apartmanokban. Ennél olcsóbban szinte lehetetlen, aki viszont például reggelit is kínáló panzióban vagy szállodában szállna meg, mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Evésről, ivásról és az út gasztronómiai élményeiről lesz majd szó még a következő részekben, most azonban még folytassuk a tervezést.

A bicikli megérdemel egy kis pluszt gondoskodást a nagy út előtt

Gondoljunk egy kicsit bicajunkra is: készítsük fel az útra! Jól tesszük, ha a nagy út előtt elvisszük egy szervízbe, kapjon egy kis kényeztetést, szakértő figyelmet és gondoskodást, hiszen nagyrészt rajta múlik a túra sikere.

S aztán várjuk, hogy teljenek-múljanak a napok és hetek, s végre közeledjen az idő, mikor végre útnak indulhatunk. Ezidő alatt még születnek tervek, hol álljunk meg, mit nézzünk meg- s ezek vagy teljesülnek vagy felülírja őket az élet – más élményeket kínálva.

Két keréken a Balaton körül – Fotó: Keszey Ágnes

 

Esőtánc helyett varázsige a derűs napokért

Az indulás előtti hetekben, napokban alatt gyakori időtöltés az időjárás-előrejelzés tanulmányozása. Ezzel csupán annyi a baj, hogy ahány meteorológiai honlap és mobiltelefonos alkalmazás, annyiféle lehetséges verziót kapunk. Az egyik esőt jelez, a másik csupán borult eget, s nem ritka a több fokos eltérés sem. Azért nagyjából képben leszünk, mi várhat ránk. Akik pedig hisznek a varázsigékben, reggelente elmormoghatják háromszor: jó idő lesz, nem fog esni… Nekem bejött, csak egyszer kerültünk esőbe, igaz, intenzívbe, de legalább gyorsan múlóba.

Csak könnyedén!

S ha már közeleg az indulás ideje, pakoljunk! Gyakorlott vándoroknak van számos praktikájuk, de azért következzen néhány tanács minden útra kelőnek.
Írjunk listát, mit szeretnénk mindenképpen magunkkal vinni. Hölgyek, fele ruha elég lesz, mint ami az első terv – tapasztalatból mondom! A melegebb napokra való öltözet mellett azért készüljünk hosszúnadrággal és pulcsival is, és egy esőálló kabát is legyen nálunk.

A biciklis sisak a biztonságot szolgálja, ha ezt nem is viseljük, a sapka véd a hőség ellen. Aki gyógyszert szed, ne hagyja otthon, fájdalomcsillapító is lehet nálunk, tisztálkodószerekből pedig néhány napra elég a kisebb kiszerelés is.

Vannak dolgok, melyekre mindenkinek szüksége lehet: megbeszélhetjük, hogy ezekből ne mindenki pakoljon, hanem egyvalaki biztosítsa az egész társaság számára. Ilyen lehet a napvédő krém, szúnyogriasztó, sebtapasz, fertőtlenítő, zsebkendő, nedves törlőkendő, sportkrém, szerszámkészlet, s megannyi más hasznos dolog, mely segítségünkre lehet.

Ha bepakoltunk a táskába, s rájöttünk, nem fér el minden, majd kétszer csökkentettük a nadrágok, pólók, cipő, szandál, papucs, fürdőruha, fehérnemű, miegyebek mennyiségét, s végre be tudjuk húzni a cipzárt, sikeresen teljesítettük az egyik legnagyobb kihívást. Aki ugyanis biciklitúrára indul, annak tudnia kell: legjobb, ha annyi cuccot visz csak magával, mely belefér a bicikli hátsó csomagtartójára szerelhető táskába. Ennyire egyszerű és könnyű a pakolás… A kulacsot semmiképpen se felejtsük el megtölteni friss vízzel indulás előtt, s ne hagyjuk otthon a pénztárcát és igazolványainkat sem.

Két keréken a Balaton körül / Fotó: Keszey Ágnes

 

Itt az idő, kezdődik a kaland!

S végre elérkezik a régóta várt nap reggele: indulhat a balatoni bringatúra!

Két keréken a Balaton körül-indulásra készen

Sorozatunkban lesznek még praktikus tanácsok, de igazán élménydús útinapló következik! A következő részben például kiderül, hogy a tökéletes tízórai a fagyi, hogy milyen kutyákkal együtt fürdőzni, s macskaköves utat is mutatok.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva