Keszey Ágnes | 2020.07.31. 12:00
Két keréken a Balaton körül #6: Az út a fontos, nem a cél
Tekerés és suhanás a tó körül – felejthetetlen élmény egy Balaton körüli bicajtúra. Elmeséltem, milyen volt az a négy nap, mialatt körbetekertem a Magyar Tengert. Most útitársaim is vallanak arról, mi volt számukra a legemlékezetesebb.

A főszereplők…

De mielőtt az ő gondolataikat megosztanám, utunk tapasztalatai után sorozatunk záró epizódjában én is szeretném elmesélni, hogy mi mindent jelentett a Balaton körüli biciklitúra.

Az út maga a boldogság…

Négy nap alatt a tó körül, végig a sárga úton…Felejthetetlen élmények sora, egyszóval: boldogság.

Persze az úton vannak nehéz, küzdelmes percek. Amikor következik egy meredek, majd még meredekebb szakasz, egyre lassabban halad a bringa… Olykor már komoly erőfeszítés kell. Az ember ilyenkor megismeri a saját határait, s azt is átéli, hogy mikre is képes lehet, amikre korábban nem. Aztán van, amikor nem megy, elfogy az erő. Ilyenkor tudni kell kicsit feladni is, azaz leszállni a nyeregből és tolni kicsit a bicajt, de tudva, hogy akkor is feljutok! A kihívást okozó domb tetején aztán a jól eső érzés: megcsináltam! Még ha gyalog is, de megküzdöttem a kihívással.

Aztán jönnek a lejtők. A suhanás, a felhőtlen szabadság. Amikor magától száguld a bringa, a hajam lobog a lengedező szélben, előttem az út, mellettem a Balaton…

Hallani a természet hangjait, a hullámok hangját, a csendet vagy éppen az emberek nyüzsgését, nehezebb szakaszokon a ritmust adó zene ragad magával.S a síkabb terepen tekerés, amikor egy idő után azt veszem észre, hogy ez a tökéletes kikapcsolódás, hogy nem kattog az agy a mindennapokon, hogy az ember lelke kisimul, nyugalom van, harmónia és békesség.

Csak tekerek, haladok és nézem a tájat, a természetet, a házakat, az utat. Látni a vidék és tó állandóan változó ezernyi színét, a hófehér felhőket, az eső után felbukkanó szivárványt, a tó körüli dombokat, a fehér törzsű platánok zöld lombja között a kék lámpaoszlopot, a rózsalugast, a fákkal övezett utat, a csónakokat, hajókat, vitorlásokat, úszkáló és szálló madarakat, a fürdőző, napozó, sétáló, tekerő embereket. Varázslatos világ, végig.

S az elmondhatatlan szépségek és élmények között számomra a két csoda. A balatonfűzfői parti sétány: a fahíd, a nádas, az öböl. S a Magaspart! Ahol még nem jártam eddig. Az a pillanat, amikor onnan megpillantottam a Balatont úgy, ahogy még sosem láttam, örök élmény marad. Az áttetsző vízen megannyi csillám, ahogy a napsugár éri, s a víz olyan kék, akár a tenger, látni a tó kanyarulatát, fent lebegnek a felhők…Varázslatos, s ettől a szépségtől, élménytől még pár könnycsepp ki is csordult…ritkák az örömkönnyek, de ez maga a csoda.

Végig a Balaton körül, tekerve és suhanva – az út maga a boldogság!

„Az én Caminom „

Tókerülő baráti társaságunk másik hölgytagja, Bus Szilvia, túránk egyik „motorja” aki rendszeresen biciklizik hosszabb távokon is, de ezt az utat – hozzám hasonlóan – ugyancsak először tette meg.

„Nekem ez volt az első Balaton köröm, és legszívesebben rögtön elindultam volna újra annyira tetszett. Úgy éreztem, hogy ez az én kis Camino-m volt, egy lélekgyógyító sportos csoda.

Nem szoktam feladni semmit, de az elején féltem, mi lesz, ha valami olyan történik, ami miatt fel kell majd adnom. Szerencsére minden rendben volt.

Pár dolgot megtanultam:

– Bármennyire is úgy gondoltam, hogy ismerem a Balatont,akkor is mutatott újat nekem.

– A betétes nadrág sem ment meg a fájdalomtól, de mindenhez hozzá lehet szokni. ?

– Csakis jó társasággal szabad elindulni, mert akkor lesz ilyen felejthetetlen az élmény ?

– Nem kell sok ruha, mert a felesleges súly hátráltat

– A magnézium csodát tesz a fáradt izmokkal ?

Összességében csodálatos élmény volt ez, amiben minden volt: sport,gasztro- és kulturális élmények, és sok – sok nevetés. Mindenkinek csak ajánlani tudom!”

„A Balaton körbevezet, s átölelhettem”

Hofgard Balázs, aki több országban vett részt kerékpártúrákon, a Balaton varázsáról vall.

„A Balaton örök. Közhely, de igaz. Gyerekkorom óta majd minden nyáron Balatonfenyvesen töltöttem a nyaraimat. Gyerekként és felnőttként is minden évben alig vártam, hogy lehúzzam az ablakot vonaton, autóban és magamba szívjam Fenyves félreismerhetetlen illatát. Ha a Balaton rabul ejt, többé nem enged. Sétálj akar Portugália erdős partszakaszán, Kalifornia hegyei között vagy Horvátország egyes részein, és megérzed a Balaton illatát. Rengeteg helyen jártam Balaton körül, de úgy egyben, egészében sosem tudtam átölelni. Ebben segített ez a kerékpartúra, hogy meglássam a Balaton ezer arcát. A régi, ismerős házakat, bódékat, félreismerhetetlen strandbüfék egyvelegét, melybe szép lassan mozaikként beépülnek az új generáció szamara otthont jelentő bisztrók, bárok, kávézók. A déli part régi kockaházait, mini villáit, mátrai hegyi nyaralók hangulatát idéző badacsonyi házakat, a modern letisztult új építésű apartmanokat, Keszthely, Füred gyönyörű, grandiózus villáit. A Balaton kézen fog és körbevezet, s mikor nem is látszik a fáktól, az ember alig várja a következő pillanatot, hogy előbújjon és összekacsintsatok. Négy nap alatt végre átölelhettem az egész Balatont, megismerhettem ezer arcát, s megértettem: a Balaton összehoz, közösséggé kovácsol, jobbá tesz. Ezer arc, s mégis mindegyik ismerős, ahogy forog a kerek, hajt a pedál, arcod fújja a szél.”

„Az út a fontos…”

S végül – de nem utolsósorban- bicajtúránk ötletgazdája és vezetője, a sokszoros tókerülő Varga Norbert rövid, ámde mindent kifejező összegzése.

„Az út a fontos, nem a cél”.

S ugyancsak tőle származik az előző részben ígért slusszpoén, melyet balatoni bringatúrán végeztével mondott, hozzánk fordulva:

– Tudjátok, mi volt ebben az útban még érdekes? – kérdezte, majd meg is válaszolta a kérdést. S ezen pár pillanatig elgondolkoztunk, majd sokáig, nagyon nevettünk.
– Évek alatt sokszor megtettem már ezt az utat különböző társasággal… De olyan még sohasem volt, hogy bár négy napig a Balaton körül tekertünk, de ezalatt a vízbe egyikünk se ment bele 🙂
Balaton forever…

Két keréken a Balaton körül

 

Ha még nem olvastad végig a történetet:

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva