Horváth Virág | 2020.07.19. 19:00
Megtette az első kört Balatonkenese új sétahajója – 25 évre kapta meg a város a kikötőt
A balatonkenesei BAHART kikötő 25 évre ingyenesen az önkormányzat kezelésébe került. A város vezetése a civilekkel és az ügyet támogató szállásadókkal közösen ezt ünnepelte meg a napokban, amikoris az új sétahajójuk hivatalosan is megtette első útját a Balatonon.

A Balaton keleti medencéjének keleti partján található a Balatoni Hajózási Zrt. balatonkenesei kikötője, ami immár a város kezelésébe kerülhetett. Az egymólós, karolómólós kikötőt 1948-ban helyezték üzembe. Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere kérdésünkre elmondta, ezzel a kikötővel egy teljesen új terepre tévedt a város, hiszen kevés Balaton-parti település foglalkozik önállóan kikötő-üzemeltetéssel és hajózással.

– Ez egy újdonság, de hiszem azt, hogy minél több oldalról tudjuk megközelíteni Balatonkenesét, nemcsak szárazföldön, vasúttal, busszal vagy személyautóval, hanem mondjuk a vízi közlekedésbe is be tudjuk kapcsolni, annál több turistát tudunk idevonzani, annál értékesebbé tehetjük a települést. Ezzel nagyon nagy feladatokat vállalt magára az önkormányzat, de most van itt az ideje annak, hogy ezt meglépjük. Szerencsés helyzetben, jókor és jó helyen voltunk, és megkaptuk azt a támogatást a civilektől és az országgyűlési képviselőnktől, hogy el tudtuk ezt a nagy eredményt érni. Egy feladatunk maradt, hogy felnőjünk hozzá – mondta el a település polgármestere.

Az első hajósok a városi sétahajón Fotó: Balogh Ákos/ veol.hu

Kontrát Károly államtitkár az ünnepségen elmondta, országgyűlési képviselői munkájának egyik legfontosabb eredményeként könyveli el, hogy sikerült megtartani a közösség számára a mólót.

– Amikor megtudtuk, hogy milyen szándéka van a tulajdonosnak a balatonkenesei, balatonakali, balatonudvari és csopaki kikötőkkel, rögtön felvettem a kapcsolatot a helyi polgármesterekkel. Mind a négy polgármester abban kérte a segítségemet, hogy legyen közösségi tulajdonban a településeken álló kikötő. A kormány segítségével több fordulós egyeztetés után sikerült a megállapodásokat aláírni, így 25 évre a kenesei kikötő a város kezelésébe kerülhetett ingyenesen – tette hozzá Kontrát Károly.

Már ebben a szezonban, ezen a nyáron kipróbálhatják az érdeklődők a kikötőt és a város sétahajóját is. Heti három alkalommal délelőtt, valamint este, naplemente néző kiránduló hajók indulnak majd. A polgármester kiemelte, ez a bevezető év, de sok tervük van, amiket szeretnének megvalósítani, reményeik szerint jövőre már szintet tudnak lépni, és még szélesebb skálája lesz a hajózásnak Balatonkenesén.

A látogatók a történelmi fontosságú első hajókázást az Őszöd hajóval tették meg, amit dízel motor is hajt, de vitorlával is rendelkezik. Egyszerre közel ötven fő szállítására alkalmas, akár rendezvényekre, akár kirándulásokra, sétahajózásra is alkalmas.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva