llikeBalaton.hu | 2020.09.23. 06:00
Kilenc napig nem lehet majd bojlizni a Balatonon
2020. október 2-10. között rendezik VIII. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyt, melynek ideje a Balaton teljes területén tilos lesz behúzva horgászni.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felhívja a figyelmet, hogy a verseny ideje alatt mások számára tilos lesz a Balaton teljes területén behúzva horgászni.

„A behúzási tilalom az első őszi verseny esetében (NBBH) 2020. október 2. 0.00 órától – október 10. 9.00 óráig tart, természetesen a versenyen résztvevő horgászokat a rendelkezés nem érinti. A VI. International Balaton Carp Cup (IBCC) 2020. október 22. 12:00 órától – 2020. október 28. 08:00 óráig tartó verseny ideje alatt engedélyezett a behúzós módszer gyakorlása.” – tájékoztat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. felhívja a figyelmet, hogy az NBBH idejére behúzós horgászat céljából helyet foglalni a boiliebalaton.hu rendszerében nem lehet, a Balaton teljes partszakaszára vonatkozó bejelentkezéseket a rendszer nem fogadja el. A fenti rendelkezés megsértése a területi jegy bevonását vonja maga után.
A horgaszjegy.hu és a társaság jegykiadó rendszere sem engedélyezi a behúzós jegyek megvásárlását az NBBH idejére. Mint írják, az első októberi verseny (NBBH) helyszíneit piros szalaggal, a másodikét (IBCC) pedig táblákkal jelölik ki. A parti dobós vagy csónakos horgászokat arra kérik, hogy ne zavarják a versenyzőket.

És, hogy miért lehet majd bojlizni a második pontyfogó verseny idején? Erre a következő magyarázatot írta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.:
„Az IBCC ideje alatt azért nem rendeltünk el behúzási tilalmat, mert míg a versenyek eredeti időpontja már tavaly év végén ismert volt, addig az új, halasztott időpontra a behúzós horgászok nem számíthattak, így sokan erre az időszakra foglaltak szállást és horgászhelyet behúzási szándékkal. Úgy gondoljuk, hogy az év elején rögzített feltételeken szigorúbb irányba eltérni év közben nem lenne korrekt.” – tájékoztatott a balatoni halgazdálkodási cég.

A versenyek megrendezésével kapcsolatban az új típusú koronavírus miatt a Magyar Országos Horgász Szövetség közleményt adott ki, ami itt olvasható!

Nyitókép: balatonihal.hu – hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva