A nagy kárókatona első rokonának fosszíliát Kínában találták meg, és közel 120 millió évesre teszik. A maradvány átmenetet mutat a hüllők és madarak között, és jegyei alapján a kárókátonával hozták rokonságba. Vagyis ez az ős-dínó itt körözget a fejünk felett már pár millió esztendeje, nagy étvággyal falatozva a Föld halaiból.

A kormorán tavakban, néha folyókban keresi táplálékát, a víz alá bukva vadászik. Képes akár egy percig is víz alatt maradni, és mivel nagy étkű madárról van szó, a halastavakban nagy károkat tud okozni.

Képes lenyelni akár egy 50 centiméteres halat is,

ám nem csak a halállományt ritkítja, hanem az elpottyantott guanója a fákat is károsítja, amelyeken nagy számban fészkel. Vonuló madár, de olykor áttelel egy-egy neki tetsző helyen.

Nagy kárókatona
Fotó: Freepik

Természetes ellensége kevés van, feljegyzések szerint a rétisas olykor vadászik fiatal kormoránokra, valamint a sirályok is szeretik a fészkeiket fosztogatni, de legveszélyesebb ellensége mégis a halastógazda és a horgászok.
Az ország különböző területein a néphagyományban nevezik tomolygónak, gőtének, büdösmadárnak és kárakatanának is. Hogy Kínában hogyan hívják azt nehéz lenne leírni, viszont a kínaiak sikeresen tanítottak be kárókatonákat halászatra. Erről számos újságcikk jelent meg már az 1800-as években is:

„A kormoránnali halászat: China éjszaki tartományaiban, úgymond Fortune európai utazó, bizonyos Kormoran (Pelecanus Carbo) madarat halfogásra szoktak megtanitni. Egy csatornán következő jelenetnek voltam szemtanúja.

Két kis ladik volt a vizen, s minden ladikon egy-egy ember s mintegy 12 komoran. Ezek guggolva a ladik szélén állának. Uraik most elhagyni parancsolák a ladikokat. Azonnal elszéledének a csatornák fölött és a halak után kezdőnek leskelödni. Villám sebességgel csapnak a halra, melyet egyszer megkaparitván csőrével, az nem képes kisiklani többé onnan.

A kormoran most, a halat csőrében tartva, a viz színére emelkedik és a chinaiak mihelyt meglátják, visszahivogatják azt a ladikba: oly tanulékonyán, mint az eb úszik oda gazdájához és a ladikba emelteti magát általa, hol martalékját kiejti gégéjéből és újra munkája után lát.

Mi azonban még csodálatosabb, ha valamely komoran oly nagy halat fogott, hogy nehéz volna a ladikba czipelnie azt, a többiek észre vevén veszödését, segítségére sietnek; egyesített erejükkel aztán megkaparitják az állatot és a ladikhoz hurczolják.

Egyik másik kormoran néha hanyagnak, vagy játszani, nézelődni látszik, a nélkül hogy kötelességére ügyelt volna: ekkor a chinai hosszu bambuszával a vízre csapott közel oda, hol a madár őgyelgett és haragos hangon rárivalkodék. Ekkor a kormoran mint leczkét mulasztott s rajtakapott iskolás fiú legott felhagy a játékkal s újra dolga után lát.

A madár nyakára vékony szalmatekercs van kötve, hogy az akadályozza öt a megfogott hal elnyelésében ; de nagy gond fordítandó arra, hogy a tekercs úgy alkalmaztassék, nehogy lejebb csúszszék a nyakán, s megfojtsa a madarat.”
(Forrás: Arcanum.hu/Budapesti Viszhang, 1856.)

A csónak szélén ülnek a bevetésre váró kárókatonák
Fotó: Arcanum

1892-ben Gróf Majláth Géza A japáni szigetvilágon keresztül című írásában szintén megemlíti, hogy utazása során egy alkalommal „Este különös halászatot láttam, t. i. ott fáklyafény mellett betanított kormoránokkal halásztak.”

A múlt század fordulóján is olvasható kárókatonákkal történő halászatról szóló feljegyzés különböző tudományos és szaklapokban:

„Az «előkészítő tanfolyam» rendesen 4—5 hétig tart. A föld kevés népénél találunk oly kitartó türelmességet, mint a chinainál; csakis igy lehetséges ezeket az egyébként ostoba és felette falánk madarakat ügyesen betanitani. De ez csak a tanfolyam első része.

Most már következik a második, a nehezebb: a halfogás a nyilt vizeken, a csolnakokból vizre bocsátott kormoránokkal. Egy ujabb 5 heti tanfolyammal be van fejezve a kormoránok «tudományos» kiképzése s a «diplomát» kiérdemlik akkor, ha már a csolnakból, zsinór nélkül vizrebocsáthatók s adott jelre a «sajátcsörüleg» felkutatott halakkal a csolnakhoz visszatérnek.

A csolnakból intézett halfogás nehézségeit megkönnyíti az a körülmény, hogy teljesen betanított vénebb kormoránok társaságában, a fiatalabbak hamarább begyakorolhatják magukat. Akad a kormoránok közt is határtalanul ostoba példány; az ilyeneket az idomító éles szeme csakhamár kiselejtezi a növendékek sorából s egyszerűen lebunkózza.”
(Forrás: Arcanum.hu/Vadászlap, 1902.)

Halászat kormoránokkal
Fotó: Arcanum

„A kormorán a halászoknak csöppet sem kedves látvány, mert a hol ez a zöldesfekete, bronzbarna szárnyú, 70-75 cm. hosszú madár seregként leszáll, ott a vizek halállománya nagyon megritkul. Szerfelett ügyes búvár a komorán és zsákmányát úszva biztosan megkeríti.

Az okos kínaiak értettek hozzá, ennek az örökké éhes vizimadárnak az ügyességét kihasználni. Betanították a halászatra és ezáltal hasznos háziállatjukká tették, mely a halásznak talán még nagyobb szolgálatokat tesz, mint a kutya a vadásznak. […] Azelőtt Európában is űzték a halászatot a kormorán- nal, de ez csak elszórtan és sportczélokból történt. így I. Károly angol király udvaránál volt egy „Master of the cormorants“; hollandiai sólymásztelepeken is tartottak egy ideig kormoránokat. De ennek a madárnak igazi háziállattá való kifejlesztése a türelmes kínaiak érdeme marad.”
(Forrás: Arcanum.hu/Uránia – Népszerű tudományos folyóirat, 1908.)

Fotó: Freepik

„Óránként vagy 150—200 halat hoz terítékre gazdájának a jó kormorán; a három óráig tartó halászat alatt tehát 450—600 darabot. Egy halászcsónakraj, betanított madarai segítségével és némi szerencsével ilykép egyetlen éjszaka többezer halat fogdoshat össze.”
(Forrás: Arcanum.hu/ Képes Vasárnap, 1939.)

A kárókatonák nagyon tanulékony állatok, ezért a gyérítésükre érkező csónakot tiszta időben már messziről megismerik, ami nehezíti az elejtésüket.

A Tisza-tavon végzett gyérítés során az elejtett madarak gyomrából megállapítható, hogy a madarak jellemzően keszegféléket, balint, harcsát és süllőt fogyasztanak. Megfigyelték azt is, hogy a horgászok által megfogott süllőkön, kősüllőkön gyakran éles csőrök által okozott sérülés látható.

Fákon fészkelnek a kárókatonák
Fotó: Freepik

Felmérések szerint évente közel 30-40 ezer vándorló, élelmet kereső madár érkezik hazánkba elsősorban az Északi-tenger felől. Annak idején a kárókatonák jó szolgálatot tettek a halászoknak, ám ez a kapcsolat mára megváltozott, és az egykori kollegák riválisokká váltak. A vadászösztön nem veszett ki a madarakból, az étvágyuk sem csökkent, a halak száma viszont nem nőtt egyenes arányban a horgászok és a madarak számával. Talán ezért okozhat gondot bizonyos helyeken, hogy nehezen férnek meg egymás mellett.

Olvasd el a balatoni kárókatona gyérítésről szóló cikket is! Közel ezer madarat lőnek le idén is!

Nyitókép: Freepik