2020.06.19. 13:22
Kombájn: maga a megtestesült hatalmasság
Hirdetés - Akár csak egy hatalmas elefánt, olyan, mikor országúton szembe találjuk magunkat egy-egy ilyen monstrummal. Szemből még jó is a helyzet, legalább, ha szűkösen is, de elhaladunk mellette, és minket is lát a vezető.

Viszont mögötte kullogni nehezebb, mert képtelenség megelőzni, ha nagy a forgalom. Mikor mégis sikerül mellé kerülnünk, jó sokáig előzhetjük, mert közel 15 méter hosszú is lehet a maga mögött húzott vágólappal együtt. Egész kis karavánok alakulhatnak ki egy ilyen hatalmas kombájn mögött, ami mindössze csak 25 km/h-val szelheti a közutakat.

A kombájn vezetésével is meggyűlhet a bajunk elsőre, mert nemcsak a méreteit kell megszoknunk, de azt is, hogy hátsó kerék irányítású, ami bizony külön problémát okozhat. Ez annyit tesz, hogy úgy viselkedik, mint mikor egy személyautóval tolatunk. Ha vesszük azt, hogy például fal mellett parkolunk vele, csakis úgy indulhatunk, ha el akarunk távolodni a faltól, hogy tolatni kezdünk vele. Ha tehát jobbra kanyarodásra akarjuk bírni a kombájnunkat, akkor kénytelenek leszünk balra irányt diktálni a kerekeinek.

Ha megszoktuk, már könnyű

Forrás: Jose Antonio Alba/Pixabay

Mikor végre megszereztük a kellő kombájn vezető rutint, már szinte gyerekjáték az irányítása. A forgatógombos kormánykerék könnyebben tekerhető, mint egy Smart típusú személyautóé. Pedálból is csak kettő van, mindkettő a fékezésért felel, alapból ezek össze vannak kapcsolva, de ha muszáj vagyunk egy szűk kanyart bevenni a monstrumunkkal, akkor külön oldalanként is kezelhetőek.

A sebességet pedig egy egyszerű kis joystickkal lehet szabályozni, mintha egy számítógépes szimulátorban ülnénk, és játszanánk, csak épp itt a nem megfelelő tempóval komoly károkat is okozhatunk.

Az elénk táruló panorámás kilátás egy öröklakáséval sem ér fel, a szélvédők többsége előre dőlő, így tökéletesen látunk mindent. A legtöbb kombájn ülést ma már a testsúlyhoz lehet igazítani, és úgy rugózik, ahogy nekünk a legkényelmesebb.

A klíma berendezések is tökéletesen tartják a kívánt hőfokot, és a zajra se lehet panaszunk, hiszen a tökéletes szigetelésnek köszönhetően semmiféle motorzúgás nem szűrődik be a vezetőfülkénkbe. A csendet csak a modern rádióból szűrődő zene törheti meg, melyet pedig úgy is mi szabályozunk.

Kényelem kontra tudás

Valljuk be őszintén, egészen más így, mintha kaszával és ökrökkel kellene aratnunk. Sokkal könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb, de ugyanakkor nagyobb tudást is igényel. A felelősségről nem is beszélve. Ezekkel a hatalmas gépekkel, ha felelőtlenül bánunk velük, borzalmasan nagy károkat is tudnánk okozni.

Nem csak személyi, de anyagi károkat is könnyű szerrel okozhatunk a kombájnunkkal, akár csak egy véletlen, rossz mozdulat miatt. Szerencsére azonban senki fejében nem járnak ilyen kártékony ötletek.

Megérkezve az aratás helyszínére, alig pár percbe telik felszerelni a vágófelületet a kombájn elejére. Utána ugyan ilyen gyorsan be lehet programozni a kívánt adatokat a fedélzeti számítógépbe. Attól függően, hogy milyen gabonát aratunk, minden paramétert meg lehet adni, hogy a vágólapunk milyen mélységig vagy magasságig ereszkedjen a földhöz mérten.

Óvatosnak kell lennünk, hiszen, ha nem elég magas a beállítás, akkor föld és kövek is kerülhetnek a tartályba, ha viszont nem elég alacsony, akkor a növényünk nem kerül learatásra megfelelően.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva