Krausz Andrea | 2022.07.16. 08:00
Kötöttségek nélküli vadkempingezés a Balatonnál
Eldugott helyeken csobbannak, romtemplom mellett, vagy a parton sátraznak. Paprikás krumplit főznek, vagy felkeresik a legjobb parti büféket, borozókat. A sünik néha megdézsmálják a kajájukat, de a legszebb helyeken töltik az idejüket, és akkor pihennek le, amikor kedvük szottyan.

Paizs Melinda Adrienn párjával épp balatoni körutat tesz meg kerékpárral, miközben vadkempingeznek. Melinda szerint ez „egy nagyon szabad érzés”.

– A vadkempingezés már évek óta az életünk része. Régebben autóstoppos utakat tettem meg Magyarországról Luxemburgba, valamint Angliából Luxemburgba. Ezek voltak az első vadkempingezéseim. Tavaly pedig a kedvesemet is elvittem Tatára, az Öreg-tó partjához. Azóta ő is velem tart – mesélte Paizs Melinda Adrienn, aki Nyúlcipő néven blogot ír a Facebookon.

– A Balaton környékén elég sok helyszínen kiírják, hogy tilos a sátrazás, de előfordul, hogy nem tiltják. Igyekszünk olyan helyeket felkeresni, ahol szép a kilátás, és vízvételi lehetőség is van a közelben.

Első este Aszófőn, a romtemplom mellett aludtunk, ahol egy forrást is találtunk. Rajtunk kívül egy svéd-lengyel pár is felverte a sátrát, akikkel elbeszélgettünk. Nagyon jó, hogy sokféle emberrel megismerkedhetünk. Vadkempingezni Magyarországon mindenhol lehet, ahol nem tilos. Nincs olyan jogszabály, ami engedi, de olyan sincs, ami tiltja. Kivéve, ha tiltó tábla van kitéve – magyarázta Melinda.

A legszebb helyszíneket választják

– A „Közkutak” elnevezésű applikáció feltünteti az összes közterületi vízvételi lehetőséget, például a kék nyomókutakat, vagy a biciklis pihenőknél lévő csapokat. Aszófőnél találtunk egy forrást, melyből jó hideg víz folyt, de a Balaton-parton másként kell megoldanunk, mert általában nincs ilyen lehetőség. Esténként szoktunk főzőcskézni, de jelenleg a szárazság miatt tűzgyújtási tilalom van. Ilyenkor egy kis gázfőzőt használunk – mesélte Melinda, aki szerint a „szelíd” kempingek használatához képest jóval kevesebb a kötöttség. – Nem vagyunk helyhez kötve. Ha elfáradunk, keresünk egy helyet, ahol megpihenhetünk. A Covid miatt több településen is bezártak a kisebb kempingek. Minket ez sem korlátoz. És a legszebb helyszíneket választjuk az éjszakázásra. Ez egy nagyon szabad életérzés.

A vadkempingezésnek nagyobb tábora van, mint sokan gondolnák. Több Facebook-csoport is létezik, köztük autós vadkempingező is.

A csoportok nem csak magyar tagokat tömörítenek, nemzetközi szinten is sokan művelik ezt a dolgot – mesélte a blogger.

Siófokon bírságolhatnak, de a gépjárműben lehet aludni

Az önkormányzatok maguk döntik el, hogy engedélyezik-e közterületen a vadkempingezést. Siófokon 2017-ben alkottak helyi rendeletet, mely szerint „nem adható közterület-használati hozzájárulás szállás-, üdülés céljára szolgáló eszköz, tárgy vagy jármű felállítására, elhelyezésére.” A strandokon sok helyen tábla jelzi, hogy tilos sátrat állítani.

Ha ezt a szabályt megszegjük, akkor a közterület-felügyelők akár ötvenezer forinttól kétszázezer forintig is bírságolhatnak.

Nem is jellemző az ilyen eset a városban. A Kommunikációs és Turisztikai Iroda tájékoztatása szerint előfordul, hogy egyesek a gépjárműben alszanak, mert ezt jogszabály nem tiltja. Amennyiben az így éjszakázók egyéb jogsértést nem követnek el (pl. nem szemetelnek), akkor nincs szankció. De ez csak akkor igaz, ha szabályos helyen, szabályosan parkolnak.

Nyitókép: Illusztráció/Freepick

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva