viharjelzés: Siófoknál 0
ÉNY-i
25 km/h
2018.07.16. 11:02 Közel 1400-an eveztek át a Balatonon
Megosztom
A magyar Kajak-Kenu Szövetség Balaton-átevezésére a vártnál sokkal nagyobb volt az érdeklődés az elmúlt hétvégén.

Az előzetes regisztráció alapján a szervezők 250 hajóra és 700 résztvevőre számítottak, de a helyszíni nevezést követően 671 hajó és 1386 versenyző vágott neki július 14-én a 10,2 km-es távnak.

Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon kellett a résztvevőknek átevezni a Balatont. Kajak, kenu, sárkányhajó, SUP deszka-minden volt a vízen, ami kézi meghajtással haladt.

Különleges alkalom volt ez az evezősök életében, hiszen alap esetben a Balatonon nem evezhetnek át, csak a part menti 500 m-es területet használhatják sportolásra.

Az evezést hat mentőmotoros, két segédmotoros, 11 vitorlás biztosította a Balatonon, de a mentők is rendelkezésre álltak a parton.

Az abszolút bajnok a Bagó Bálint, id. Lacsik Péter, ifj. Lacsik Péter, Kaszás Kornél, Kiss Bence, Krenák Mihály, Lovass Márk, Porubszky Norbert, Szabó Péter alkotta Győri Nyolcas hajó lett, amely 34 perc 11 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométeres távot-tudtuk meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetségtől.

Minden versenyző letöltheti a rajtszáma alapján a szövetség weboldaláról az időeredményét is tartalmazó névre szóló oklevelét.

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva