likeBalaton.hu | 2021.08.02. 12:00
Közel ötmilliárdos kormányzati támogatást kap a Balatoni Bringakör
Csaknem 200 kilométernyi beruházást jelent a Balatoni Bringakör teljes felújítása.

A Balatoni Bringakör átfogó fejlesztését, a csaknem 200 kilométernyi beruházást több mint 4,9 milliárd forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – közölte a minisztérium a Facebook-oldalán vasárnap.

A magyar tengernél több éve zajlik a Bringakör teljes felújítása. A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba.

A tókerülő kerékpárút egyetlen, még kiépítetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat majd Balatonrendesen.

A minisztérium szerint a magyarok leginkább vízparton szeretnek biciklizni: az országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál kerekezők számában.

A tárca több vidéki nagyváros közötti biciklis összeköttetés megvalósítását is segíti. Már zajlik a kerékpáros kapcsolatok tervezése Miskolc és Eger között 47 kilométeren, Tiszafüred és Balmazújváros között 52 kilométeren, Szigetvár és Kaposvár között 56, valamint Siófoktól Pécsig 136 kilométeren.

Az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárútszakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal

– közölte a minisztérium a közösségi oldalán.

Nyitókép: freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva