Keszey Ágnes | 2020.08.28. 10:00
Különleges dolgok is előkerülnek a mélyből az iszapkotrás során
A vízvirágzás, azaz az algásodás miatt július közepe óta kotorják az iszapot Balatongyöröknél. A munkálatok során olykor meglepő dologra akadnak.

Az algásodás megelőzésért kotorják a Balatont

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint július 16-tól harmadfokú vízminőségi kárelhárítási védekezés zajlik. Ennek oka az algásodás, mely már a múlt nyár végén is okozott gondot a tónál, a Szigligeti-öböl közelében.
– Néhány mérés arra utalt, hogy ezévben is várható. Ennek megelőzésére úgynevezett vízminőségvédelmi kotrást kezdett meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság, három Vízügyi Igazgatóság közreműködésével. Három vállalkozó végzi a kotrást, aminek a célja az, hogy az algáknak fontos tápanyagot, elsősorban a foszforban gazdag üledéket, iszapot eltávolítsuk – foglalta össze érdeklődésünkre Tóth Sándor, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.

Iszapkotrás az algásodás ellen Balatongyöröknél Fotó: OVF/Romet Róbert

A berendezés mint a porszívó – a vizet és az iszapot szívja ki – s néha érdekes dolgokat is

A part menti területeken végzik a munkálatokat Balatongyöröknél, több helyszínen. Szaknyelven szólva hidromechanizációs kotrást végeznek, hogy ez mit is jelent, azt is elmondta közérthetően a szakember.

– Ezt úgy kell elképzelni, mint egy porszívót, ami nem levegőt, hanem vizet szív. A vízzel együtt a lágy iszap kitermelésre kerül. Ez a kevert anyag csővezetéken keresztül jut el a lerakóhelyre, ahol aztán kiülepedik. A víz az ülepedés után visszafolyik a Balatonba, a szárazanyag visszamarad a tárolótérben. Alapvetően nekünk a zagy összetétele, elsősorban a foszfortartalma fontos, ezért a kitermelés helyén és a zagytérben is ezt ellenőrizzük.
Természetesen mindezt hatalmas méretekben képzeljük el, széles és hosszú csöveken keresztül folyik be a zagytérbe a víz és az iszap.

 

Iszapkotrás az algásodás ellen Balatongyöröknél Fotó: OVF/Romet Róbert

 

De, hogy oda csak természetes üledék kerüljön, a „porszívófejnél” – a hidromechanizációs kotrófejnél rács van, ami megfogja azt, aminek nem kell a zagytérbe kerülni. Olykor egészen meglepő dolgokat is.

Bicikli és bevásárlókocsi a tó mélyén

– Sajnos vannak nagyobb tárgyak. A kotrómester éppen a napokban mesélte, hogy egy kerékpárt és egy bevásárlókocsit találtak. A szivattyú előtt van egy nagy láda, ide jutnak a szilárd tárgyak. Elsősorban – kilencven százalékban – kövek ragadnak fent ebben a ládában. De kisebb vasalkatrészek, műanyag dolgok is kerülnek bele. A ládákat rendszeresen ürítik, és a tartalmukat a megfelelő helyre szállítják. A köveket a lerakóhelyre, a műanyag és egyéb hulladékot a megfelelő hulladéklerakóhelyre.

Ki kell ábrándítsam, aki arra számít, hogy értékesebb dolgok kerülnek ide. Ez nem jellemző. Ezek a területek, ahol a kotrás folyik, a parttól, a fürdőzőktől, az emberi jelenléttől távolabb vannak néhány száz méterre. Aranyláncra, gyűrűre, vagy egyéb értékesebb dologra nem nagyon akadni, mert itt nincsen mozgás. Az a néhány úszó, aki esetleg áthalad erre, nem valószínű, hogy itt veszti el az értékeit.

Az értéktárgyak elvesztése a strandokon jellemző. Erre komoly iparág épült. Vannak fémkereső berendezések, melyek nagy hatékonysággal működnek. A tavalyi évben több ilyen tevékenységre adott ki meder kezelője, a Vízügyi Igazgatóság. Minden ilyen tevékenységhez a meder kezelőjének hozzájárulása szükséges. Majdnem minden strandra adtunk ki ilyen fémkereső tevékenységre engedélyt. Az esetek többségében ők megtalálják az elveszett arany, ezüst, egyéb értéktárgyakat – mesélte Tóth Sándor.

Elmondta azt is, hogy ugyan nem gyakori, de időként kotornak a strandoknál is, s a munkálatok előtt végigpásztázzák detektorral a területet. De térjünk vissza az algásodás megelőzését szolgáló vízminőségvédelmi kotráshoz, a „porszívó” csövén fennakadt, s a ládába került biciklihez és a szupermarketekben használatos bevásárlókocsik rejtélyéhez.

Hogyan került a Balaton közepére egy bicikli és egy bevásárlókocsi?

– Erre két teória van. Az egyik az, hogy nem kívánt tárgyaktól az éj leple alatt csónakkal kievezve szabadultak meg. A másik lehetséges magyarázat, hogy amikor jég van a Balatonon, akkor azért elég sok mindennel rámennek az emberek, elég sok mindent felvisznek. Lehet, hogy a jég minősége nem volt jó, otthagyták ezeket és mikor a jég felolvadt, akkor kerültek a tó mélyére – adott magyarázatot Tóth Sándor.
A kotróhajó ládájából egyébként mindkettőt fémhulladék-telepre szállították el.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva