– A varroda története egészen Boldog Gizelláig nyúlik vissza, amikor a veszprémvölgyi apácakolostorban elkészítették Szent István király palástját. Ebben a munkában maga Boldog Gizella is részt vett, gyakorlatilag ezzel kezdődött a varroda története. A királyné feladatai közé tartozott egyebek mellett az is, hogy minden templomot liturgikus felszereléssel lásson el. Valószínűleg ekkortól kezdve itt, Veszprémben készítették azokat a liturgikus eszközöket és ruhákat, amelyeket a templomokban használtak. Ezek ugyan nem kizárólag itt készültek, hanem az országban máshol is, mert abban az időben az egyházmegye olyan nagy volt, hogy majdnem az egész Dunántúlt magában foglalta: a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozott a Margit-sziget is, és lenyúlt egészen a Dráva-­partig. Valószínűleg nagy területet láttak el a veszprémi püspöki központ varrónői, ám előfordulhatott, hogy máshol is készíttettek, esetleg külföldön is vásároltak miseruhákat. – mondta el az apát. Mail József apát úgy véli, érdemes megragadni ezt a ritka alkalmat és megtekinteni a kiállítást, ahol a liturgikus varroda, az ostyasütő és az egyházmegye borászati eszközeit láthatják az érdeklődők.

Fotó: Nagy Lajos

– Múzeumunkban számos olyan darab található, mely nagyon finom gobelinhímzéssel, úgynevezett úri hímzéssel készült. Itt, a püspöki székesegyházban inkább elegánsabb, drágább miseruhákat használtak, melyeket az akkori püspökök ajándékba kaptak az uralkodóházaktól, uralkodóktól, például Mária Teréziától.

Fotó: Nagy János

A később üzemszerűen működő Boldog Gizella Liturgikus Varrodában a munkálatok 1948-ban kezdődtek Kögl Lénárd számvevő vezetésével, aki a háborúban tönkrement és elpusztult ruhákat kívánta pótolni.

– A liturgikus varrodában ma már nemcsak miseruhákat készítünk, hanem reverendákat is, de a civil intézményeknek, így például az Alkotmánybíróság számára is mi varrjuk a talárokat. Az ország minden részére, de Erdélybe is készítünk és szállítunk reverendákat – mondta el Mail József.

Fotó: Nagy János

A főegyházmegye az 1940-es évek vége óta saját ostyasütőt is üzemeltet, ennek történetével is megismerkedhetnek a tárlat látogatói. A gazdasági helynök kiemelte, a plébániákon olyan kézi ostyasütő szerszámok is fellelhetők, melyekkel korábban valószínűleg helyben, saját kezűleg is készítettek ostyát.

– Nyilván a szabályok szerint, hiszen ennek lisztből és vízből kell készülnie, ahogy a bornak adalék nélkül, tiszta szőlőből. Abban az időben a plébániáknak is volt szőlészetük, helyben elő tudták állítani a szükséges misebort, elkészítették az ostyát, de valószínűleg miseruhákat is varrtak, hímeztek helyben az asszonyok.

A főegyházmegye gazdasági tevékenységének harmadik ágazatát a borászat alkotja, mely a XIII. századtól működik.

– Az államosítás után körülbelül az eredeti terület tizede, összesen hat hektár maradt meg, melyen jelenleg is gazdálkodunk: három hektáron Felsőörsön, három hektáron Mindszentkállán. Mindkét helyen található pincénk, s amikor már megértek a borok, akkor kerülnek az érseki palota pincéjébe. Az ostyasütőt és a varrodát alapvetően csak előzetes egyeztetéssel, engedéllyel lehet megtekinteni, mivel elég szűk helyen vagyunk, ezért ezekben az üzemekben nem lehet nagy forgalmat bonyolítani. A pincészet nyitottabb, bárki bejöhet, vásárolhat bort, rendezvényeket, borkóstolókat is szervezünk.

Fotó: Nagy János

Mail József apát szerint a május 22-én megnyíló tárlat ritkaságszámba megy Magyarországon, ezért mindenkinek bátran ajánlja figyelmébe a különleges kiállítást.

– Én nagyon szeretem az interaktív kiállításokat, ahol a tárgyakhoz az ember közel kerülhet, megfoghatja őket, illetve ötletet meríthet belőlük. Ezeket az ostyasütőket például nagyon szép minták, finom ötvösmunkák díszítik, már csak ezért is érdemes ellátogatni a kiállításra. Ugyanakkor mindhárom terület eszközei valóságos, hiteles kordokumentumként mesélnek az egyházmegye és az elmúlt évszázadok történetéről – emelte ki az apát, aki úgy véli, érdemes megragadni ezt a ritka alkalmat.

Fotó: Nagy Lajos

Forrás: veol.hu

Fotók: Nagy Lajos