viharjelzés: Siófoknál 0
-1°
DNY
8 km/h
2019.07.22. 17:00
Különös esküvővel vette kezdetét a 29. Művészetek Völgye
A Pro Progressione társulat jóvoltából különös esküvővel nyílt meg a 29. Művészetek Völgye fesztivál pénteken délután a Cirque due tókertben Vigántpetenden.

A völgylakókból verbuvált színi társulat tagjai írták és adták elő a darabot, betöltve egyben az alkalmi násznép szerepét is. Interaktív színházi kalandjáték keretében sétáltak a kapolcsi Harcsa Veronika udvarból a tókertbe, ahol a cirkuszi sátorban rendezett megnyitón fejeződött be az előadás.

Márvány Péter, Kapolcs polgármestere köszönetét fejezte ki a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletnek a fesztivál létrehozásáért és azért, hogy a programsorozat ma is az ország egyik legnívósabb fesztiválja. Mohos József, Taliándörögd polgármestere arról beszélt, hogy a kezdetektől jelen van a fesztiválon. Emlékezett az első élményekre, amikor egy falusi ember számára még csodát jelentett egy fővárosi színészt látni. Örömét fejezte ki, hogy a település ma már a korábbiaknál is több programnak adhat helyet.

Győriványi Dániel, Vigántpetend polgármestere megköszönte a fesztivál szervezőinek, hogy Vigántpetenden lehet a megnyitó helyszíne, hogy a településen mára kibővült a programkínálat, valamint azt, hogy a művészeti szakközépiskolák országos találkozója táborának ugyancsak helyet adhat a falu. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán a Művészetek Zöldje helyszín programjaira hívta fel a figyelmet, köztük az imitált vulkánkitörésre.

Oszkó-Jakab Natália programigazgató arról beszélt, hogy a völgyben fellép sok más szereplő mellett az idén 50 éves Kaláka zenekar, amely a fesztivál végén születésnapi koncertet ad. Szabó Balázs és Bandája a fennállása tizedik, a Vujicsics együttes pedig 45 évét ünnepli.

A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 30 éves idén. A völgy három településen július 19-e és 28-a között 35 programhelyszín várja a vendégeket, az eseményt a szervezők idén igyekeznek minél környezettudatosabban megszervezni. A fenntarthatóság jegyében megcélozták a tavaly termelt közel 45 tonna hulladék mennyiségének csökkentését.

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva