Kovács Emőke | 2019.09.23. 08:00
Kusztora, kacor, kukulló – Balatoni szüretek egykoron
A balatoni szüretek történetének is számos érdekes fejezete van. Most a 19. századi tavi szüreti világot idézzük fel.

Már a 19. század elején találkozhatunk olyan irodalmi alkotásokkal, amelyek a jóhangulatú szüreti mulatságokra emlékeztek. A balatoni szüretek örömteli hangulatát örökítette meg a vidék emblematikus írója, Kisfaludy Sándor is, Csobánc című alkotásában:

„Bő, víg s népes volt Badacson
Az akkori szüretben:
Mozgott, hangzott az egész hegy
Fenn és alatt, kinn és benn,
Urai és asszonysági
Veszprém-, Somogy-, Szalának
Ifjai és leányai
Mindnyájan ott valának.
Durrogtak a mozsarak,
Hogy a bércek ropogtak,
Kongtak a még üres hordók,
Az ostorok pattogtak.
Harsogtak a tárogatók,
A hegedűk zengének, Szól a duda, tapsolt a tánc,
S a sarkantyúk pengének.”

A költő egy ilyen szüret alkalmával ismerkedett meg későbbi feleségével, Szegedy Rózával, akinek barokk présházában készítették a gyógyító nedűt: a badacsonyi ürmöst.

A badacsonyi, kővágóörsi ürmös sűrű állagú, olajos, aranysárga színű, nagy cukortartalmú, ürömfűvel ízesített, kesernyés-fűszeres ízű, frissítő ital, melyet „gyógyszerként” ajánlottak a vendégeknek.

Az ürmös, valamint a mustméz, a szőlőméz a cukor elterjedéséig és olcsóbbá válásáig édesítő, népi gyógyászati szerként fogyasztott élelmiszer volt. Az ürmösbort főként a kisnemesi, polgárosodott, vagyonosabb értelmiségi családok összejövetelein, családi alkalmain az asszonyok fogyasztották.

Tokaji szüret – forrás: http://dka.oszk.hu

Ebben az időszakban is meghatározott menete és eszközei voltak a balatoni szüreteknek. A szőlőt a leányok, asszonyok szüretelték késsel, kusztorával (fanyelű, rugótlan kés), kacorral (görbe, szőlőmetsző kés), amelyet a férfiak puttonnyal vittek a présházakba.

A nyitott kádakba öntött szőlőt sulyokkal (törőfa)„mustolták”, majd taposókádba merték. Egy szűrőkosáron keresztül a mustot a sajtárba folyatták, végül hordóba töltötték.
Némelyütt már szőlőprést is használtak: az édes levet kisajtolták a szőlőszemekből, s így csak a törköly maradt.

A törkölyt is hasznosították, főként a parasztemberek. Az egyszer kipréselt szőlőre vizet öntöttek, majd újból préselték, s így nyerték az erősen vizes állagú, kevés szesztartalmú „lőrét”, amelyet a mezőgazdasági munkák (aratás, kapálás, szüret) során frissítő italként fogyasztottak.

De főztek törkölyből és gyümölcsből pálinkát is.
A Balaton mellett a pálinkafőző eszközt kukullónak nevezték. Az égetett szeszt éjszakánként, jóval a szüret után állították elő, ugyanis tiltott volt az otthoni pálinka-előállítás. Ám a titokban zajló cselekedetet olykor elárulta az átható törkölyillat.

A nagyobb földterülettel rendelkezők nagyméretű préseket használtak, s eltérő nagyságú, külsejű présházat építettek az uradalmak és a parasztemberek.
A Balaton északi vidékén javarészt kőből, a déli parton sövényből, fából épültek a présházak, amelyeket itt boronapincének neveztek el.
A présházak mellé féltetős istállókat is ragasztottak.

A pinceházak elé és mögé fákat, elsősorban diófákat ültettek. A pincék két részből álltak. A belső, kőboltozatú helyiségben a boroshordók sorakoztak, s ide csak a gazda, s férfiemberek tehették be lábukat. A külső pince egy földes épület volt, ahol a kádakat, a szüretelő szerszámokat tárolták, s itt fogyaszthattak a vendégek is.

A balatoni szőlőültetvényeken, hasonlóan az ország többi bortermő területéhez ún. hegyközségek jöttek létre, amelyek jogi, közigazgatási előnyöket élveztek, s a termelésben résztvevő birtokosok érdekeit közösen képviselték.

Működésüket törvények, jogszabályok szabályozták. Vezetőik a hegybírók voltak, akik elbírálták a problémás eseteket (káromkodás, lopás, vitás kérdések, területviták), s akiknek ítélkezéseit a birtokosok elfogadták.

Balaton melléki szüret, fénykép – forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

A hegyközség törvényei részletesen kitértek a szőlőhegy rendjére, az ott munkálkodók magatartására, a szüret megkezdésének időpontjára, az ünnepségek megtartására, a szőlőnövekedés megfigyelésére, a madarak elleni védekezésre, az elvégzendő munkákra.

A badacsonytomaji hegykönyv 1872-ben feljegyzett egy ítéletet, mely szerint: „Tóth Györgynét, azért mert Góczán György szőlejének kútjában disznóbélt mosott ki, a mi »az egészségnek roppant kárára» van, 3 frttal büntette meg a hegybíróság, melyből 1 forint az elöljáróság napi díja, 2 pedig a hegyközség részére maradt.”

Sajnos a vidám hangulatú szüreti mulatságok a 19. század végére a szőlőgyökértetű, azaz a filoxéra megjelenésével ideiglenesen megszakadtak, de a 20. század elejétől, új fajták meghonosításával ismét megtalálta útját a balatoni szőlészet-borászat.

Szöveg: Kovács Emőke

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva