veol.hu/B. Virág Rita | 2020.07.20. 10:48
Lemondott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége
A tervezhetőbb jövő és a 2021-es ötkarikás játékokra való zavartalan felkészülés érdekében mondott le a szövetség elnöksége, amit az elnök, Kollár Lajos kezdeményezett.

Az MVSZ alapszabálya szerint a vezető tisztségviselőket ugyanis négy évre választják és a tisztújítást az olimpiák évében, az olimpiát követően tartják meg. Az elhalasztott tokiói játékok okozta anomáliák feloldásának egyetlen lehetséges jogi megoldása az elnökség lemondása, mellyel megteremti a tagság által az alapszabályban elfogadott működési rendet. Ezért az elnök, Kollár Lajos indítványára a napokban a teljes elnökség lemondott tisztségéről, hogy a sportág további sikereinek érdekében és a járványügyi helyzet hatásainak figyelembevételével megteremtse a lehetőséget egy mihamarabbi tisztújításra.

— Alapszabályunk nem számolt azzal, hogy az olimpiát elhalasztják. Azért tartjuk meg már szeptemberben a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni a jövő évre. Nagyon erős szakmai és pénzügyi alapokkal sikerül átadnunk a szövetség vezetését, sportolóink éremesélyekkel érkezhetnek majd Tokióba, amire végtelenül büszkék vagyunk. Bízunk abban, hogy sportágunk szempontjából minden idők legsikeresebb olimpiája előtt állunk — nyilatkozta Kollár Lajos.

(Fotó: Penovác Károly/Napló)

Mint azt megtudtuk még, az MVSZ az évi rendes közgyűlését szeptember 17-én tartja. A szövetségi delegáltak elnököt, nyolc elnökségi tagot, öt-öt felügyelő bizottsági, valamint fegyelmi és etikai bizottsági tagot választanak.

A vitorlás szövetséget 2013 óta vezeti Kollár Lajos, aki civilben Pécsett dolgozik érsebészként. Megválasztásakor, majd újraválasztásakor az egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy sikeressé kell tenni az élsportot, valamint szélesíteni kell az utánpótlás bázist.

Az MVSZ minden területen előrelépett: Berecz Zsombor, Érdi Mária, valamint Vadnai Benjamin is kvótát szerzett az olimpiára, előbbi éremesélyekkel utazhat.

Forrás: Veol.hu

Nyitókép: Vitorlázás Magazin

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva