– A Balatonnál született és sosem szakadt el a régiótól. Felidézné élete tavi állomásait?
– Balatonszemesen születtem, Siófokra jártam gimnáziumba, életem első húsz éve a déli parton telt. A parti villasoron laktunk, nagyapám volt a Halásztelep vezetője, sok időt töltöttünk a kikötőben: saját csónak, stég, barátok vitorlásai, jégvágó halászok… Feledhetetlen ifjúkorom volt. A főiskolás évek alatt kerültem csak távol a „Víztől”, Pécstől is sokat kaptam, megismertem a városi emberek életét, láttam színházat, kiállításokat, szinte naponta utaztam a 30-as busszal (30Y). Majd Almádiban kezdtem a rajztanári munkámat, azóta is itt élek – ma már nyugdíjasként – már itt érzem otthon magam.
– Pedagógusként-igazgatóként tevékenykedett hosszú évtizedekig Almádiban, de mint grafikusművész is kiemelkedőt alkotott és tevékeny művész napjainkban is. Hogyan fogalmazná meg rajzai, grafikai lényegét és saját ars poeticáját?
– Én elsősorban amiatt rajzolok, mert nem tudom megállni, hogy ne csináljam. Örülök, ha mások figyelmét is felkeltik a képek, de ezek saját emlékekről, saját történetekről szólnak, így nehéz beszélnem róluk. Az külön adomány, ha akadnak olyanok, akiknek saját élményeihez, hangulataihoz, elfeledett vagy élő érzelmeihez ezek a rajzok, metszetek, pasztellek kapcsolódhatnak, ha a szemlélő úgy érzi, köze van a képhez. A rajzot nagyon fontos dolognak tartom, a megismerés egyik legjobb eszköze, segítségével újra lehet teremteni a látható világot és természetesen a nem láthatót is. Talán ez utóbbi a legfontosabb.
– Egyéni kiállítások, csoportos tárlatok rendszeres résztvevője és kötetek illusztrátora. Mely munkáit emelné ki, melyre a legbüszkébb?
– Két végletet említhetek, az egyik a részletező, aprólékos rézkarcok, metszetek sora, a másik féle az absztrakt határán egyensúlyozó krétával készült pasztellképek mappája. Az absztrakt a legfontosabb, a metszet, a ceruzarajz a legkedvesebb. Nálam nincs egyik a másik nélkül. Nem igazán tudok választani, mert más miatt szeretem az inkább rajzos, figurális dolgaimat, és más miatt vagyok büszke az absztrakthoz közelebb álló pasztellekre, de a tavalyi Almádi Városi Naptárhoz készült macskás rajzokat – amelyeken a macska mellett egy-egy almádi részlet látható – említeném elsősorban. Másrészt a közelmúltban több kiállításon szerepelt pasztellekre lehetek talán büszke…
– Jellegzetes macska-figurákat rajzol, Macskamesék címmel korábban kiállítása is nyílt. Honnan ered a macskás képek ötlete, mi a koncepciója ezeknek az alkotásoknak?
– Eredetileg a sorozat könyvtári kiállításra szánt kamarakiállításnak indult – feleségem, Sáray Anna, mint könyvtárvezető bíztatott, hogy csináljak valamit a könyvtári polcok végére –, a méret is ezért ilyen szokatlan (30×60 cm), ez fért el a polcvégeken. Úgy gondoltam, hogy most azt rajzolom, amihez kedvem van, így minden képen egy háttal ülő macska van, egy létező tájra utaló környezetben és egy vagy több fa. Ma már a metszetekkel, pasztellekkel együtt közelít a százhoz a macskás képek száma. Az a szándékom velük, hogy a ráérős szemlélődés fontosságára utaljak, ezt el kellene tanulnunk a macskáktól.
– Almádi művészeti életének egyik motorja, szellemi atyja. Milyen tervei vannak, mivel foglalkozik mostanában?
– Almádi nagyon jó lehetőségeket tartogat a különféle kiállítások megrendezésére, vagyunk néhányan, akik ezeket szívesen szervezzük és valósítjuk meg, én leginkább a VasútARTjáró (a vasúti alujáróban létrehozott kiállítóhely) egyik művészeti vezetőjeként tevékenykedem. Évi két új kiállításon mutatjuk be az almádi képzőművészek és az almádi fotósok munkáit, ez jelentős előkészítő és szerkesztő munkát jelent, de szerencsére nagyon népszerű lett, az emberek szeretik, már a tizennegyediknél járunk. Közben készülnek a saját rajzok, pasztellek, amelyek mindenféle csoportos kiállításon bukkannak fel és minden évben legalább két egyéni bemutatkozásra is kapok lehetőséget. Szóval azzal telnek a napjaim, amit nagyon szeretek. Szerencsés embernek érzem magam!
