Augusztusban a 2018-ban a Spartathlont is teljesítő, a 2017-ben Ultra Tisza-tó-győztes Mag Erika éppen súlyos sérülésből lábadozott, két fáradásos törést is szenvedett, és a bokájában is felfedeztek egyet. Nyolc hónapja még csak kezdett visszaszokni a hosszabb futásokra.
– Köszönöm, most minden klappol! Amennyire mostanság mentálisan jól lehet lenni, ahhoz mérten rendben vagyok – mondta az edzőként is dolgozó futó, aki beszélt arról is, hogy azért nem volt ez mindig így.
– A sérülést követően nem voltam pozitív, mivel inkább realista beállítottságú vagyok, nem látok mindent szivárványosan. Úgy gondolkodom, hogy a rossz történéseket meg kell élni, és muszáj tanulni belőlük.
Volt honnan visszatérnie, hiszen három hónapig nem is futhatott, ám végül céljainak megfelelően még a tavalyi naptári évben, decemberben eljutott a maratoni távig, sőt egy 50 km-es etapot is futott mellé. A rehabilitáció során felfedezte a szépséget a kerékpározásban, ám most már csak időhiány miatt is B-tervvé minősült a két keréken űzött sport.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
– Azért én futni szeretek. Most már a gyógytornát is hanyagolom, a futás mellett nyújtok és jógázom.
Merthogy az A-terv az Ultrabalaton.
– Versenyen vagy versenyen kívül, ám május 14-én mindenképpen körbe akarom futni a tavat.
A kérdésre válaszolva nem kertel: neki igazából mindegy, hogy magányosan teljesíti a távot, az élményt szeretné átélni.
– Ugyanakkor a többiek és a saját sportolóim miatt is nagyon szeretném, hogy sikerüljön megrendezni a versenyt, mindenkinek roppant fontos lenne, például a jó hangulat miatt.
Pedig egy évvel ezelőtt, március végén és április elején még egyáltalán nem gondolta volna, hogy egy év múlva reális célkitűzés lesz a 221 km-es táv teljesítése.
– Akkor nagyon mélypontra kerültem, azt mondták, el is felejthetem a futást. Meg kellett volna műteni, ám a koronavírus-járvány miatt sem az állami, sem a magánegészségügyben nem végeztek operációkat, amikor műthető állapotban volt a lábam. Azt sem tudtam, hogy forr össze a csont… A teljes kilátástalanság után most igazán élvezem, hogy jó állapotban van. Jaj, most nagyon jó pillanatban ért el.
Mag Erika hangján érződik, hogy tele van energiával, pozitívan, tettre készen várja a jövőt. És mert hisz abban, hogy a mélypontokat is meg kell élni, az elmúlt év tapasztalataiból tanult és erősebb lett.
– Változtak a futáshoz kapcsolódó érzéseim, testileg és lelkileg is sokkal jobban megbecsülöm, hogy futhatok. Nem is gondoltam volna, hogy ennyit ad a visszatérés, ám a sérülés után minden teljesen új alapokra került. Plusz rengeteget tanultam magamról, a testemről is. Tudom, milyen érzésekre figyeljek, melyek azok a jelzések, amelyek után azonnal változtassak.
Mivel Mag Erika realista, a már említett májusi Ultrabalatonnál nem tervez távolabbra: a habitusa és a világban uralkodó viszonyok sem engedik ezt.
– A futás sem úgy épül fel, hogy arra gondolok, harminc kilométer vár rám. Nem, előbb eszembe jut, hogy például elfutok a patakpart végéig, aztán iszom, és következik két kilométer, és így tovább. Ha sikerül az Ub, utána szusszanok, és kitalálom, hogy merre tovább.
Mint mondja, a futáshoz kapcsolódó nagy álmait már teljesítette, például a Spartathlont, és bár van, amelyet szeretne ismét átélni, ha nem jön össze, akkor sincs nagy baj. De persze mindent megtesz azért – immár egészségesen –, hogy mégiscsak sikerüljenek.
Forrás: csupasport.hu
