likeBalaton.hu | 2020.05.06. 17:12
Május végéig nincs verseny, júniustól csúcsforgalom lehet a Balatonon
Keddi ülésén a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége döntött arról, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége keddi ülésén tárgyalta az egészségügyi veszélyhelyzet május 4-i enyhítésének a vitorlássportra gyakorolt hatásait. A szakbizottságok javaslatára az elnökség elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében az MVSZ versenyrendszerében verseny 2020. május 31-ig továbbra sem szervezhető.

A vitorlázók részére versenyek megrendezésére 2020. június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos versenyrendszerben. Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

A továbbra is fennálló egészségügyi kockázatok miatt az 52. Kékszalag Nagydíjat az eredeti – 2020. július 2-4. – időpontról elhalasztják. A Kékszalag új időpontjának kijelölése előtt az MVSZ kikéri a szakbizottságok, Balatonfüred város, valamint a szponzorok és médiapartnerek előzetes véleményét is, és ezek figyelembevételével választ az elnökség a következő ülésén, 2020. május 29-én több, potenciálisan alkalmas időpont közül.

Prof. dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a likeBalaton.hu-nak elmondta, hogy részt vett a május 5-én tartott elnökségi videokonferencián és nagy esélyt lát arra, hogy Európa leghosszabb tókerülő versenyét még júliusban megtartsák.

– A legesélyesebbnek a 2020. július 30-i (csütörtök) időpontot tartom a Kékszalag megrendezésére, ahogy azt korábban is mondtam, de legkésőbb május végére meghozza a döntést a szövetség elnöksége – mondta a likeBalatonnak Kollár Lajos.

51. Kékszalag 2019

 

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz „fapados” regattákat lehet majd rendezni. Ezeken továbbra sincs lehetőség csoportosulásra, így nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Egyelőre mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről, valamint a mentő és rendezőhajókat és a hajón található eszközöket naponta, minden használat előtt fertőtlenítéséről is gondoskodni kell.

A likeBalatonnak adott interjújában Kollár Lajos elnök kiemelte, hogy körülbelül két hónapos felkészülési időszakra van szükségünk a verseny előtt, és hozzátette, ha a a koronavírus-helyzet valami miatt nagyon kedvezőtlen fordulatot vesz, akkor újra kell értékelni majd a döntésünket.

Az interjút itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Penovác Károly/ Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva