Góz Lilla/Sonline.hu | 2020.07.07. 18:00
Már minden bajunkat ellátják a parton
Tizenkilenc balatoni strandon vigyáz a fürdőzőkre a Magyar Vöröskereszt több mint háromszáz fiatal elsősegélynyújtója. 2007 óta teljesítenek szolgálatot, hét esetben életmentést is végrehajtottak. Idén július elsejétől augusztus végéig vannak jelen a Balatonnál.

Üvegszilánkba lépett egy fiatal lány és elcsúszott, így eltörött a felkarcsontja. Ahogy elhajította a fájdalom miatt a telefonját, fejbe dobta barátját, akinek eleredt az orra vére. Ezzel a szimulált esettel mutatták be a magyar Vöröskereszt önkéntesei, hogy különböző sérülések esetében mi a teendőjük.

Tizenkét Balaton-parti település tizenkilenc strandján teljesítenek szolgálatot a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának fiataljai. Több mint háromszázan dolgoznak július elsejétől augusztus 23-áig délelőtt tíz órától este hat óráig. Az elsősegélynyújtó felszerelések mellett védőfelszerelésekkel is ellátták önkénteseiket, akik kiemelt figyelmet szentelnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak betartatására. Tavaly közel háromezer esetben segítettek, leginkább kagyló okozta vágás, rovarcsípés és sportsérülések miatt kellett ellátniuk a fürdőzőket.

A szolgálat 2007-es indulása óta több mint 40 ezer esetben nyújtottak szakszerű segítséget a fiatal vöröskeresztes önkéntesek, hét alkalommal pedig életmentést hajtottak végre.
Immár két éve nem csak a sérüléseket látják el, hanem bemutatókat is tartanak a Balaton partján a nyári balesetek megelőzése érdekében. A tavalyi roadshow során 3500 nyaralónak tanították meg az újraélesztést és a legfontosabb ellátási ismereteket. A program idén is több támogató vállalat, szervezet segítségével valósulhat meg. A www.voroskereszt.hu oldalon a kampányok között vagy a Netpincér alkalmazásban ételrendelés közben támogathatják a szolgálat munkáját.

A rendőrök is vigyáznak a strandolókra

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya a nyári szezon alatt az összes balatoni strandra kitelepül. Megtudtuk, hogy a rendőrök a lehető legtöbb nyári táborba is ellátogatnak majd.
Szórólapokkal és játékos feladatokkal hívják fel a gyerekek és felnőttek figyelmét, hogy a nyári szezonba hogyan figyeljenek saját biztonságukra és értékeikre.
– Sajnos még mindig azt tapasztaljuk, nagyon sok érték marad őrizetlenül a strandokon, a parkoló gépjárművekben. Sok esetben, a figyelmeztetések ellenére még az ablakok is lehúzva maradnak – mondta el Jávorszkiné Molnár Magdolna rendőr alezredes. Hozzátette: júliustól augusztus végéig teljesítenek szolgálatot a bűnmegelőzési szolgálat munkatársai.

Forrás: Sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva