2019.02.23. 11:00
Március 15-re megtelnek a szállodák
Jó előre lefoglalták ünnepi szállásaikat a turisták a Balaton-parti szállodákban. Az egyik legkedveltebb úticél húsvétkor és a nemzeti ünnepen a Balaton. Ahol már most is csak korlátozott számban lehet szobát foglalni.

Már egy hónappal ezelőtt megkezdődött a foglalás a Balaton-parti szállodákba. Rögtön a tavasz kezdetén két hosszú hétvége is pihenési lehetőséggel csábítja a családokat a magyar tengerhez. – Folyamatosan érkeznek foglalások – mondta érdeklődésünkre Lantos Eszter, a siófoki Hotel Yacht Wellness & Business értékesítési vezetője. – Idén azt vettük észre, hogy idejében foglalnak az emberek szállást. Már egy hónappal ezelőtt is érdeklődtek a húsvét és a március 15-i hosszú hétvége iránt. Készülünk programokkal és az látszik, hogy keresik is ezeket.

Ebben a szállodában a nemzeti ünnepen kávéházi hangulattal kényeztetik a vendégeket, így napközben is süteményekkel és kávékülönlegességekkel kínálják őket. Húsvétkor pedig a gyerekek kerülnek előtérbe, hiszen meglepetés bekészítés, nyuszisimogató, tojásvadászat és mesejáték előadás is gondoskodik a felejthetetlen ünnepről.

Ez az időszak kiemelt a legtöbb szálloda életében, hiszen az éves forgalom sokszorosát generálja a húsvét, illetve a március 15-i ünnepi hétvége. – A húsvét már most 75 százalékos kihasználtságú – monda kérdésünkre Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési vezetője. – Jellemzően három éjszakára foglalnak szállást a vendégeink, pénteken érkeznek és hétfőig maradnak. Azonban mivel a tavaszi szünet is erre az időszakra esik, van, aki már csütörtökön megérkezik és keddig marad.

Sternóczky Balázs hozzátette: a vendégek akár két hónappal előre elkezdték tervezni a húsvéti pihenésüket, mivel az hosszabb időre ad lehetőséget pihenésre.
Itt is különleges programokkal készülnek a szállodában az érkező vendégseregnek. A nemzeti ünnepen animátorok gondoskodnak a legkisebb turisták szórakozásáról, de lesznek VR játékok, gyerekzenekari koncertek és stand up comedy bűvész is elvarázsolja őket.

Teltházra számítanak a balatonlellei BL Yacht Clubban is, ott ráadásul a tavaszi regatta nevű vitorlásverseny a nemzeti ünnepi hosszú hétvégére esik.

– Szerencsére minden hétvégénk megtelik már ünnepek nélkül is – mondta kérdésünkre Tóth Balázs, ügyvezető. – Azt vettük észre, hogy a vendégek részben jó előre gondolkodnak, de sokan vannak azok is, akik az utolsó pillanatra hagyják a döntést.
Hozzátette: nem a programok vonzzák a vendégeket, hanem maga a hely és annak hangulata. Ennek ellenére húsvétra meglepetés programmal készülnek, hiszen azon a hosszú hétvégén is sok családra számítanak a festői szépségű Balaton-parton.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva