metropol.hu | 2021.03.20. 14:00
Maszkban fogunk strandolni? A virológus elárulta, mikor vehetjük le végleg a maszkot
A virológus szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, májusban túl lehetünk a járványon.

– Március utolsó napjaiban lehet a tetőzés, és várhatóan áprilisban csökkenő tendenciát mutat már a járványgörbe – mondta el a Metropolnak dr. Rusvai Miklós virológus.

– Ha az előre tervezett ütemben folyik a vakcinaszállítás és az oltási program, akkor pedig májusban túl leszünk a járványon. Tehát ezt a nyarat úgy, mint az előző nyarat is, már maszk nélkül fogjuk tölteni. Ennek az a záloga, hogy húsvétig szigorúan be kell tartani a korlátozásokat.

A jelenlegi mutánsok ellen hatékonyak a védőoltások

Az ismertebb mutánsok közül a brit a brazil és a dél-afrikai mutáns fontos. A többiek alváltozatok, úgy, mint a cseh, a nigériai, a kaliforniai és a többi– mondta a virológus.

Valamennyi eddig felismert változat ellen védenek a forgalomban lévő vakcinák,

azonban ha létrejönne egy olyan mutáns vírus, amely ellen hatástalanok a jelenlegi védőoltások, akkor egy új oltóanyagot sokkal rövidebb idő, akár három-négy hónap alatt ki lehetne fejleszteni – magyarázta a virológus.

Világszintű nyájimmunitásra van szükség

Rusvai Miklós elmondta, hogy a járványt globálisan kell megfékezni, hiszen amíg a fertőzésre fogékony emberek vannak különböző kontinenseken, addig a mutáció lehetősége is nagyon magas.

– Mindaddig, amíg világszinten el nem érjük a 70-80 százalékos védettségi szintet, addig az új és új mutánsok kialakulásának is megvan a lehetősége.

Ezek közül bármelyik lehet olyan, amely ellen nem véd a vakcina, amely egy új világjárványt is elindíthat – tette hozzá. Lényegében ez a vírus egy figyelmeztetés az emberiség számára, hogy ne bízzuk el magunkat, hiszen a természet erősebb, mint az emberiség, és vigyáznunk kell, hogy a jövőben ne alakuljon ki újabb világjárvány.

Egyre több a vírusmutáns, a fiatalabb korosztály is komoly veszélyben van

A legbiztosabban mérhető adat a Covid-fertőzésben elhunytak átlagéletkora. Ez jellemzően lefele tolódik, ahogyan a fertőzés is a fiatalabbak között erőteljesebb. Ennek az egyik oka, hogy a 60 év fölöttiek többségét már beoltottuk, ők már immunisak. A másik ok, hogy a brit mutáns sajnos fertőzőképesebb és a betegség súlyosabb lefolyású – mondta a szakember, aki hozzátette: a vírusnak alapvetően az a célja, hogy megsokszorozza önmagát, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Sokkal jobban alkalmazkodik a környezetéhez, jelen esetben a fiatalabbakhoz, akik nincsenek beoltva.

Forrás: metropol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva