A cikkben annak jártunk utána, hogyan lehetne kitermelni a „Balaton aranyát”, illetve egyáltalán megérné-e a felszínre hozatala, milyen költségei lennének és mekkora környezeti károkat okoznánk vele?
A történet ott kezdődött, hogy egy 1798-as levélben maga a tihanyi apát hívta fel a figyelmet arra, hogy a Balaton iszapjában kimosható méretű drágakőszemcsék és arany is található. Ezt egyrészt írásos forrásokra, másrészt a saját tapasztalataira alapozta.
Már a rómaiak is arany után kutattak a térségben
Az apát tanulmányozta rómaiak levelezését, akik a maguk idejében élénk érdeklődést tanúsítottak a tó nemesfémtartalma iránt, miután az ottani aranymosók (aranyászok) az ókorban gyakran bukkantak arrafelé aranyra. Emellett az apát azt tapasztalta, hogy a mosók még az ő korában is találtak aranyat a tó iszaprétegében.
Valószínűleg a tihanyi apát levele keltette fel a figyelmét egy évszázaddal később Hollósvári Imre bányamérnöknek, aki komolyabban megvizsgálta a kérdést.
A szakember a Dunántúl geológiáját tanulmányozva, 1907-ben a Budapesti Hírlapban egy tudományos cikkben közzétette megállapításait.
Kapcsolatba került olyan aranyászokkal, akik még a 20. század elején is keresték az értékes fémet a Zala folyóban, illetve a magyar tenger partján.
A vizsgálatok lebonyolításához két rendkívül tapasztalt mosó segítségét vette igénybe, akik a tó 61 különféle helyéről vettek neki 10-10 kilogrammnyi iszapmintát; ezek pedig egytől- egyig aranyat tartalmaztak.
Hatszáz millió vagonnyi iszapot kellene átvizsgálni
Az aranyászok sáraranynak nevezik ezt az iszapban fellelhető, igen finom pikkelyformájú előfordulást.
A balatoni mintákban 100 kilogrammonként két szem sárarany volt, amiből 1000 szem kell ahhoz, hogy 1 grammnyi aranyat kapjunk.
Ezt az átlagot kisebb ingadozással minden mintában sikerült kimutatni.
Hollósvári talán nem is lepődött meg annyira ezen a hihetetlen felfedezésen, hiszen bányamérnökként pontosan tudta, hogy a XIII. és XVI. század közötti időben hazánk adta Európa nemesfém kitermelésének 80 százalékát, évi 1 tonna arannyal és 10 tonna ezüsttel.
Emellett geológiai vizsgálatai megerősítették, hogy a Dunántúl jégkorszaki kőrétegeiben mindenütt található arany, amit a vízfolyások magukkal sodornak. Így hordhatta a Zala az aranyat a Balatonba, ahol fokozatosan lerakódott.
Önjelölt kincsvadászok figyelmébe
A Balaton és környéke mai ismereteink szerint a tó mélyén található aranykincsen kívül számos, régészeti kuriózumnak számító leletet is rejt, szakemberek azonban mindenkit óva intenek attól, hogy felcsapjon amatőr kincsvadásznak. Magyarországon ugyanis bármilyen régészeti feltárás – így a víz alatti is – engedélyhez kötött.
Minden régészeti érték, amit a földben vagy a víz alatt találunk, az állam tulajdona.
A leleteket a területileg illetékes megyei múzeumban vagy a helyi jegyzőnél kell bejelenteni. Azzal is tisztában kell lenni, hogy aki muzeális értéket kutat fel és vesz birtokba, az bűncselekményt követ el.
A két szem/100 kilogramm meghatározás egy laikus számára persze nem mond túl sokat, ezért nézzük meg pontosabban, hogy mekkora mennyiségről is lehet szó valójában. Egyetlen gramm aranyhoz 5 vasúti kocsi, 50 tonnányi tartalmát kellene végigszitálni.
Összességében a Balaton területe 600 négyzetkilométer, ha pedig az ötméteres iszapréteggel és köbméterenként két tonnával számolunk, akkor a teljes homok 6 milliárd tonnát, vagyis 600 millió vagonnyi mennyiséget jelent.
Környezeti katasztrófát okozna a kitermelés
Hollósvári részletes számításai szerint a Balatonban 120 tonna aranyat lehetne találni. Mivel a vizsgált mintákban az aranyat alig szennyezte ezüst, így a szakember 23 karátosnak becsülte annak tisztaságát.
Ez mai árfolyamon kilogrammonként nagyjából 15 millió forintot ér, ami 120 tonna esetében 1800 milliárd forintot tenne ki.
De megérné-e kitermelni ezt a hatalmas aranykincset?
A szakemberek szerint nem, mert a sárarany ilyen mértékű feltárásának elképzelhetetlen nehézségei vannak.
Mindenekelőtt nem lenne rentábilis a felszínre hozatala, hiszen 6 milliárd tonna tömörödött kőzet átvizsgálása valószínűleg többe kerülne, mint 1800 milliárd forint.
De az a probléma is felvetődik, hogy az átvizsgált anyagot például el kellene helyezni valahol, márpedig a tó körül elég furán hatna egy ötméteres homokfal. Kézenfekvőnek tűnik egyszerűen visszahányni a tóba, ám a feltört homok – Hollósvári számításai szerint – annyival nagyobb helyet foglalna, mint a mostani tömörödött, hogy sivataggá változtatná a tó helyét, ez pedig leírhatatlan ökológiai katasztrófát jelentene.
Fémdetektoros kincskeresők a Balatonnál
Platina- vagy aranygyűrű, lánc, könnyen elveszhet a Balatonban egy nyári fürdőzés során. Ám van rá esély, hogy előkerüljenek, többen foglalkoznak ugyanis fémkereséssel a tó partján. A közösségi oldalukon olvasható posztok alapján úgy tűnik, hogy a fémdetektoros keresés hatékony, és sokszor sikerül megtalálni az eltűnt ékszereket. Volt olyan, aki például az arany karkötőjét hagyta el labdázás közben, amely aztán két napig hevert a víz alatt, de detektoros keresővel 10 perc alatt megtalálták. |
A magyar tengerben valószínűleg annyi arany található, hogy ha azt a felszínre hoznák, beborítható lenne vele a tó teljes felülete. Kitermelése – gazdaságossági és környezetvédelmi okokból – mégis kivitelezhetetlen.
Így aztán az ott nyaralóknak és mindenki másnak be kell érnie azzal a tudattal, hogy egy mérhetetlen aranykincs felett, szinte szó szerint egy aranyozott falú medencében fürödnek.
Forrás: origo.hu