2019.08.20. 11:00
Meghatódsz, ha megtudod, miért jött 40 mazdás Fenyvesre
A Máltai Szeretetszolgálat egyik önkéntesének van egy Mazdája, azt gondolta, örülnének a mozgássérültek, ha elvinnék őket egy körre, úgyhogy meghívta a többi mazdás barátját is. Hatalmas élményt okoztak.

A Magyarországi MX5 klub tagjai valamivel több mint negyven autóval érkeztek meg péntek délután a Máltai Szeretetszolgálat balatonfenyvesi táborába. Céljuk az volt, hogy autózni vigyék azokat a mozgássérülteket, akik még soha nem ültek ilyen típusú autóban. Úgy gondolták, azzal segítenek, ha megosztják azt az élményt, amit egy ilyen autóban utazás adhat – írja a sonline.hu

– Az elmúlt évben jutott először eszünkbe, hogy ez egy olyan program lehet az itt táborozók számára, aminek biztos nagyon örülnének – emlékszik vissza a kezdetekre Kabdebo Márk, a Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, egyben a klub tagja. – Már egy éve is több mint harmincan érkeztünk, de idén negyvenhárom autóstársam gondolta úgy, hogy örömet szeretne szerezni az itt lakóknak.

A mozgássérült táborlakók és segítőik nagy tapssal fogadták az autókat. Ezt követően röviden bemutatták nekik az autókat, és elmondták az utazás szabályait. Ez nem sokban tért el a hétköznapi autókban megszokottaktól, ám a napsütés ellen védő sapkát, többen is elfelejtették a nagy izgalomban.

Az élményautózás folyamatosan ment egész péntek délután, ahogy egy kör véget ért, máris más szállhatott a kétüléses autó egyetlen felszabaduló ülésébe, hogy aztán kezdetét vehesse az újabb kaland.

– Nagyon élveztem az utat – meséli lelkesen Kriszti, a tábor egyik mozgássérült lakója. – Sajnos a felénél vissza kellett fordulnunk, mert rosszul lettem. Igazából egy kicsit gyorsnak éreztem a sebességet, és azért ijedtem meg. De ez nem szegte kedvem, ha legközelebb lesz lehetőségem, újra kipróbálom, mert nagyon nagy élmény!

– Minden évben az a célunk, hogy minél több élményt adjunk át az itt táborozóknak – mondta el lapunknak Lázár Alpár, a tábor és az esemény egyik főszervezője. – Úgy gondolom, ez egy olyan lehetőség számukra, melyet talán soha nem felejtenek el. Hisz a legtöbbük számára a hétköznapi életben nincs lehetősége ilyen és ehhez hasonló programokban részt venni.

A mai élményautózás mellett, egyéb különleges dolgokat is kipróbálhatnak a táborlakók. Így aki végzett az utazással, azt egy olimpiai bajnok vívó tanítja meg vívni, de tegnap még vitorláztunk is.

Az esemény a klubtagok, a táborlakók és a szervezők szerint is olyan jól sikerült, hogy mindannyian egyhangúlag a folytatás mellett döntöttek. Így az elkövetkezendő években is meg fog telni egy-egy napra Balatonfenyves nyitott tetejű sportkocsikkal.

Fotók:Hoffmann Zsolt

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva