magyarnemzet.hu / Gulyás J. Attila | 2021.04.03. 10:00
Megkezdődött a 175. hajózási szezon a Balatonon
Az idei első balatoni hajó ezekben a pillanatokban (délelőtt 10 órakor) hagyja el a siófoki kikötőt, a kompok Szántódrév és Tihanyrév között negyvenpercenként közlekednek.

Nagyszombattól, vagyis április 3-tól hétvégenként hajóval is felkereshetők a tó északi és déli partjának a legkedveltebb települései, ugyanis napi négy alkalommal indul hajó Siófokról Balatonfüred érintésével Tihanyba. Fonyód és Badacsony között is megindulnak a hajójáratok, emellett – a kisgyerekes családok örömére – Siófokon, Füreden, Badacsonyban és Keszthelyen egy-egy órás sétahajózásra is lehetőség lesz.

A koronavírus-járvány miatt a hajózási társaság korlátozni kénytelen az utasok számát, a személyhajók zárt és nyitott tereiben, valamint a kikötők területén kötelező a szájmaszk viselése. Ennek hiányában a pénztárosok megtagadhatják a jegykiadást, a személyzet pedig a hajóra való felszállást. A vízi járművek fedélzetén és a pénztáraknál is – kivéve az egy családba tartozókat – be kell tartani a másfél méter védőtávolságot. A hajózási társaság a retúrjegy vásárlását javasolja és azt, hogy a pénztáraknál lehetőleg bankkártyával fizessenek az utasok.

Az idei első balatoni hajó nagyszombat délelőtt 10-kor hagyja el a siófoki kikötőt, a kompok Szántódrév és Tihanyrév között negyvenpercenként közlekednek. A hajó- és kompmenetrendet a társaság honlapján is megismerhetjük.

„Senki se higgye, hogy a Balatonnál nem fogja a golyó”

Megtelnek a négynapos ünnepre a fűthető balatoni ingatlanok, egyes településvezetők szerint akár a kora nyárit is elérheti a húsvéti hétvége forgalma. Az északi parti települések – így Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget – polgármesterei közös közleményben kérik a helyi polgárőrséget, hogy az érintett településeken segítsék a hatóságok munkáját, az aktuális járványügyi rendelkezések betartását. A tóparti önkormányzatok érdekeit képviselő Balatoni Szövetség elnöke ugyanezt kéri a tónál tartózkodó vendégektől, jelesül a strandok környékén vagy a kikötői mólókon sétálóktól. A járványhelyzeti korlátozások betartására intő Lombár Gábor lapunknak úgy fogalmazott: „Senki se higgye, hogy a Balatonnál nem fogja a golyó.”

Niytókép: olvasói fotó: Kaló Krisztina
Forrás: magyarnemzet.hu
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva