likeBalaton.hu | 2021.09.19. 13:00
Méltó módon zárták a nyarat a Balaton Ünnepén
Életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát.

– A közönség szavazatai alapján a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala a pénteken, első alkalommal megrendezett A Balaton Ünnepe elnevezésű fesztiválon – közölték a szervezők.

Mint írták, több százezren vettek részt a MOL Nagyon Balaton idei eseményein, amelyek A Balaton Ünnepével zárultak. Ez utóbbival a szervező VOLT Produkció célja, hogy

évente egyszer összegyűljenek mindazok, akik egész évben sokat tesznek a Balaton Régióért: vendéglátók, szállásadók, művészek, szervezők és a közönség.

A Best of Balaton kurátorai

A Balaton Ünnepén életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, a díjat Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója adta át. Díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala.

– Bízunk benne, hogy a 2022-es már egy teljes értékű év lehet, amikor négy évszakban várhatjuk a vendégeket számos eseményen a Balaton körül

– idézte a kommüniké Lobenwein Norbertet.


Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva