A Balatonban, 3,4-4 méter mélyen találtak egy repülőgéproncsot az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár és az MH 86. Szolnok Helikopterbázis katonái tavaly szeptemberben – jelentették be Szolnokon, a RepTárban tartott sajtótájékoztatón. Elhangzott: a gép felmérését és a könnyebben mozdítható alkatrészek felszínre juttatását a katonai búvárok a Jackall Cave 2020 gyakorlaton, kiképzési merülések közepette végezték el. A műveletet Virágos-Kis Sándor őrnagy, merülésvezető irányításával, négy kiképzési napon át hajtották végre, a roncsokról víz alatti felvétel is készült.
A beszámoló szerint a búvárok kezdetben relatíve jó látási viszonyok között dolgozhattak, amit a videófelvétel is bizonyít, azonban
a vastag iszapréteg eltávolításához szivattyúra, kompresszorra volt szükség, ami után már csak szó szerint a tíz ujjukkal „látva” haladt a feltárás.
A katonák úgy fogalmaztak, hogy érdekes szakmai kihívás, életre szóló élmény volt a merülés, és szívesen folytatják a legendás géptípus maradványainak feltárását.
Messerschmitt Me 109 roncsok a szolnoki repülőmúzeum sajtótájékoztatóján
Fotó: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
A leletek kapcsán Magó Károly zászlós, hadtörténész elmondta: a levéltári adatok, a fellelhető visszaemlékezések alapján határozták meg a roncs helyét, ami nagy valószínűséggel egy Magyar Királyi Légierőben szolgáló Messerschmitt Me 109 típusú gép. A hadtörténész szerint jó eséllyel a győri Magyar Waggon és Gépgyárban, licenc alapján készült repülőgépről, egy Me 109G-ről van szó. A felszínre került alkatrészeket – egy gyűrődött, zöld-piros színű légcsavarkúpot, egy ép, zöld festésű légcsavartollat, a motor egyik oldalburkolatát, amelyen még látható egy piros 12-es szám lenyomata, a gép rádióját, a fedélzeti gépágyú kabinon belüli, magyar felirattal ellátott borítását, valamint akkumulátort, generátort, üzemanyagszűrőt és a póttartály maradványát – mutatták be a múzeumban, ahol előreláthatólag szeptember 30-ig láthatók. Elhangzott: a búvárok felmérték a víz alatt maradt roncsok állapotát; a hetvencentis iszapban a motor viszonylag ép állapotban maradt, s további nagy méretű szerkezeti elemek is vannak még a tómederben.
A levéltári kutatások alapján elmondható: a magyar légierő, illetve a német Luftwaffe Balaton helyszínnel legalább 12 Me-109-es vadászgép veszteséget jelentett, ezek közül
az elmúlt több mint 75 évben mindössze két, pontos típusjelzés nélküli Messerschmitt-roncsot emeltek ki a mederből,
azokat is 1952-ben. Jelenleg még pontosan nem állapítható meg, hogy a jelentett veszteségek közül melyik gép maradványa került elő.
A merüléseket és az elsődleges feltárást követően a roncsot és helyét bejelentették a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak. Elsődleges cél a roncs jogi védettségének biztosítása, ezzel elkerülve, hogy illetéktelenek illegálisan hozzanak fel belőle darabokat. Ezenfelül kiemelt cél, hogy az igen nagy eszmei és anyagi értéket képviselő roncs minden darabja közgyűjteménybe, lehetőleg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumba kerüljön.
Német–magyar legenda
A Messerschmitt Me 109-es roncsának felfedezése ipartörténeti jelentőségű is, mert Győrben mintegy hatszáz ilyen repülőgépet gyártottak, ugyanis a magyar ipar képes volt arra, hogy korszerű vadászgépet gyártson a háború idején. A Magyar Királyi Honvéd Légierő fejlesztése során a Me 109-es típust tartották a legmegfelelőbb vadászrepülőgépnek, ezért Németország és Magyarország 1941. június 6-án repülőgépgyártási egyezményt kötött.
Horthy István főhadnagy, kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-i tragikus balesete is rávilágított arra, hogy a fronton harcoló magyar vadászpilótáknak nincs megfelelő vadászgépük, ezért 1942. október 10-én elkezdődött a magyarok átképzése a Me 109F-re. Öt nap múlva már éles bevetéseket teljesítettek.
Közben Győrben megindult a gyártás, és az első magyar gépet 1942. december 30-án berepülték. Ez a Me 109 Ga–4 típusváltozat volt, majd az MWG áttért a modernebb G–6 széria gyártására. Ha lassú ütemben is, de elkezdődött a honi légvédelem vadászrepülő-alegységeinek felszerelése ezzel a modern típussal.
A magyar Messerek legnehezebb időszaka az úgynevezett amerikai szezon volt, amikor több száz repülőgép ellen kellett harcba szállni.
A német megszállást követően, 1944. április 3-tól az amerikai légierő rendszeresen támadta a magyar célpontokat, és sokszor öt-hatszáz bombázó és kísérő vadászgéppel kellett szembeszállnia a jó esetben húsz-harminc Me 109-esből álló magyar köteléknek. Ezekben a harcokban születtek olyan legendák, mint Lőrincz Mátyás szakaszvezető, aki három légi győzelmet aratott az egyik bevetésén.
A Messerre is igaz, hogy egy jó fegyver a jó katona kezében félelmetes erőt képvisel. Szentgyörgyi Dezső zászlós, a legeredményesebb magyar vadászpilóta – az ő nevét viseli a kecskeméti repülőbázis –, Molnár László hadnagy vagy Tóth Lajos hadnagy mind olyan katonák voltak, akik bizonyították, hogy a levegőben is létezik a magyar virtus. Hősiesen, ha kell, mindhalálig küzdöttek a pumások jelmondata szerint: Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse.
Forrás: magyarnemzet.hu
Nyitókép: Olvasói fotó: Tóth Ákosné Andrea
