Szaniszló Hajnalka | 2019.04.15. 13:40
Meztelenül a strandon?!
Nincs szó szexről vagy pornográfiáról – a naturista/nudista pihenőhelyek valami egészen másról szólnak. A pszichológus beszél a háttérről és az életforma lelki megéléséről.

„Korábban soha nem kerültem ilyen közel a természethez és ő sem került ennyire közel hozzám. A természet meztelen volt és én is.” (Walt Whitman)

A magyarországi nudista strandok kultúrája közel sem olyan fejlett, mint a világ egyes/más részein. Fejben nem vagyunk maximálisan felkészülve a nudista strandokra, a nyilvános meztelenkedésre, és most meg is álltunk a gondolatmenet elejénél…

Itt már írtunk a Balaton környéki nudista strandokról, ezért most inkább azok pszichológiáját járjuk körbe intimebb és publikusabb vonatkozásban is.

Lázár Gergely pszichológussal, szexológus tanácsadóval beszélgettünk.

1990-ben már nudista hajó is közlekedett a Balatonon, a siófoki hajóállomásról indult.

– Szerinted mi a naturizmus / nudizmus?
– A nudizmus a naturizmuson belül van szerintem. A naturizmus tágabb fogalmi körre utal, jelenti azt is, hogy “vissza természethez”. Ez a hozzáállás kapcsolódik az élethez, bizonyos szituációkhoz, a környezetvédelemhez, és egyben jelenti a saját testünkhöz való pozitív kapcsolódást is. A nudista magát a “meztelenségkultúrát” jeleníti meg, ennek a szokásnak a gyakorlásához való viszonyra utal.

– Tele vagyunk külföldi turistákkal, adódik a kérdés, hogy mennyiben más a magyar és például az európai kultúra, a nudista strandok terén? Tudunk mi magyarok felszabadultak lenni meztelenül egymás előtt, nyilvános helyen?
A nudizmus eredetileg Németországból indult még az 1900-as évek elején, de hazánkban is megvan a maga történelme, elterjedtsége. A felszabadultság már kicsit más tészta. Azzal kapcsolatban sok frusztráció és értetlenség jelenik meg az emberek fejében azt illetően, ahogy általában viszonyulnak mindehhez a jelenséghez, mely mögött fogalmak összemosása, információhiány és általában személyes komplexusok állnak.

Általános probléma a saját testünkhöz való viszonyunk. Gyakran úgy mondunk véleményt valamiről, hogy nem rendelkezünk kellő ismeretanyaggal, vagy a megszerzett ismeretek pontatlanok, elnagyoltak.

Összekeverjük az exhibicionistát a naturistával, a szexuális agressziót, erőszakos magamutogatást azzal, hogy valaki egyezményes keretek betartásával, az arra kijelölt helyen gyakorolja a nudizmus szokásait.

A magyar közgondolkodásra egyébként is jellemző a tekintélykövető és moralizáló hangnem. A megismerés helyett könnyebb megoldás ítélkezni.

(Fotó: Shutterstock)

– Ezeket a strandokat családok is látogatják. Lehet ennek következménye a gyerek testképére és a pszichoszexuális fejlődésére?
A gyerek egyéni érzékenységét, ingerküszöbét és sajátosságait, életkorát érdemes figyelembe venni. Nem feltétlenül gondolom, hogy a meztelenség ténye traumatizálja a gyereket, az azonban biztosan káros, hogyha a szülő nincs tekintettel a gyerek érzéseire, befogadó képességére és kitart meggyőződése mellett csupán arra hivatkozva, hogy neki sem ártott.

Tudatosítani kellene, hogy a traumatizálódás, érzelmi sérülés nem kizárólag azon múlik, hogy mi történik, hanem hogy azt miként kódolja a gyermek.
Példa: Ha egy kisiskolás kiáll az osztály elé felmondani egy verset, s elrontja vagy elfelejti, majd kineveti az osztály, lehet, hogy együtt nevet a többiekkel. Ez nem csak azon múlik, hogy “miként nevelik őt a szülők”, hanem ezernyi más tényezőn, például a gyerek temperamentumán. Mert lehet, hogy egy másik diák mindezt mélységes fájdalommal, szégyennel éli meg, és utána évekig képtelen lesz arra, hogy mások előtt bátran felvállalja önmagát.

Ugyanezt gondolom a nudizmusról is, nem hiszek abban, hogy az személyiségfejlesztő hatással bír, ha erőszakkal kényszerítjük bele a gyermeket olyan szituációkba, amik számára kellemetlenek, tiszteletben nem tartva azt, hogy a gyereknek joga lenne rendelkezni a saját teste, énhatárai felett, még akkor is, ha erről nincsen tudomása. A határok nem véletlenül fontosak egy családban és érdemes lenne mindezzel a szülőknek is tisztában lennie akkor, mikor egy másik élet felett rendelkeznek arra hivatkozva, hogy az neki úgysem árt.

(Fotó: Shutterstock)

–Miért járnak a családok nudista strandra?
– Azt gondolom, hogy ez a megélése egyfajta szabadságnak. Visszatérés a természethez, eltávolodás a szorító konvencióktól. Sokakat a nudista strand kicsit az ősi, természetes állapotokhoz vezet vissza. Vágyunk arra a fajta fesztelenségre, melynek során gátlások nélkül, őszintén felvállalhatjuk magunkat – akár a testünket – egymás előtt, ahol – akár szó szerint nincs mit takargatni.

– Akár az evolúciós elméletet, akár a teremtéstörténetet nézzük, a naturizmus közelebb állt hozzájuk, mint a ruházkodás… Élhet bennünk az ősi ösztön?
A teremtéstörténetben éppen akkor kerül elő a ruha, amikor a szégyen. Érdemes ezt felidézni. A ruhák viselete összekapcsolódott a szégyennel. Ádám bűnt követett el, majd elrejtette testét Isten elől.

Emellett a ruha más funkciókat is felvett az idő során, gondoljunk csak arra hogy furcsa lenne télen meleg öltözék nélkül létezni. Egészségvédelmi szerepe is van, s én továbbra is azt gondolom nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy általános iskolás gyereknek kellemes élmény lenne, ha a nudista strandról kifelé találkozna az osztálytársaival, akik utána emiatt kiközösítik.

– Le lehet választani a szexuális ösztönt a nudista strandokon?
– Gyakori indító jelenet erotikus filmekben, a másik meztelenségen való rajtakapása, mely során azonnal megjelenik a nemi vágy, majd a másik megkívánása után az aktus. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindennemű meztelenségre így reagálnánk, de nehezen hiszem el, hogy képesek lennénk merev határt húzni a kettő közé.
Meg kell tanulni kezelni és bánni a vággyal, az energiával, máshol kiélni azt. Valószínűnek tartom, hogy a naturista strandok szerelmesei is éreznek ilyen vágyakat, de megtanulták kezelni.

Ha egy normál strandra kimegy az ember, ott is sok minden látszódhat, ott sem lehet kiirtani magunkból azt a késztetést, hogy ne forduljunk utána egy csinos, egészséges testnek. Ugyanakkor a nudista strandon előbb-utóbb kinézik, csoporton kívülinek tartják azokat, akik túllépnek egy határt és “inzultálják”, feltűnően bámulják, zavarják a többieket.

A balatonberényi nudista strand (Fotó: sonline.hu)

– Miért van az, hogy a nudista strandon kulturáltabban viselkednek az emberek?
A korrektebb hozzáállás abból fakadhat, hogy, akik odamennek, vállalják ezt és megmutatják magukat. Ez kivívhat egyfajta tiszteletet. Illetve maga a meztelenség csoportteremtő funkcióval bírhat ezeken a helyeken. Ha valaki bámulja a többit, akkor ő csoporton kívüli, érzelmileg vagy akár fizikailag is kizárják. Ha kimész a nudista strandra meztelenül és tisztelettel, szeretettel bánsz a többiekkel, akkor részed lehet az elfogadásban, a közösség megtartó erejében, a valahova tartozás élményében, mindennek a szabadságával mely egy átlagos strandon valószínűleg nincs jelen.

– Sokkal többen vannak, akiket titokban érdekel a téma, de nem merik kipróbálni, mert azt hallják, hogy azok, akik nudista strandra járnak, perverzek vagy ők maguk gátlásosak.
Sokan nem merik ezt bevállalni. Fontos, hogy ennek legyen kultúrája és helye. Vannak, akik a parafíliákkal mossák össze a nudista viselkedést. A nudista strand arról szól, hogy közmegegyezéssel az a hely arra célra ki van jelölve olyan emberek számára, akik ezt vállalják. Egymás kölcsönös tiszteletben tartása fontos.

A balatonberényi naturista strand (Fotó: a strand weboldala)

Megkérdeztünk pár balatoni naturista strand üzemeltetőt is a témával kapcsolatban.

Kivel jár az ember leggyakrabban ilyen helyre
Az üzemeltetők szerint gyakori a családok, s a baráti társaságok látogatása, akik akár sorra is járják együtt a naturista kempingeket.

Kultúránként is eltérő lehet
Az olyan nagyon vallásos országokban, mint például Olaszország, ennek szinte semmilyen hagyománya nincs, és maximum évente 4-5 olasz család érkezik a nudista strandra a Balatonhoz – mondják az üzemeltetők.

Nemek és korosztály
A vendégek több, mint fele a 40-60 éves korosztályhoz tartozik, és negyede a 60 év felettiekhez. Kb. 10 %-ot tesz ki a 14 éven aluli korosztály és hasonló arányban érkeznek a 18-40 év közöttiek is. A 14-18 éves korosztály szinte elenyésző számban érkezik. A fiatal, pubertás kori korosztály 14-20 év szinte teljesen hiányzik. A 10 évnél fiatalabb vendégek is viszonylag kevesen vannak

Külföldiek aránya
Főleg Németországból jönnek, de sokan érkeznek Ausztriából, a Benelux-államokból, ill. Csehországból, és Lengyelországból is.

A strandokkal kapcsolatos válaszokat a balatonberényi és a balatonakali naturista strandoktól kaptuk.

Készítette: Szaniszló Hajnalka
Nyitókép: Shutterstock

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva