Elkészült, de a koronavírus- járvány miatt egyelőre nem mutatták be dr. Szántó Endre Egy fürdőváros születése – Hévíz története című munkájának 5-6. kötetét. A Zalai Hírlap már belepillanthatott az utolsó húsz szocialista év, valamint a rendszerváltástól 2004-ig terjedő időszak keményfedeles krónikájába.
A Hévíz története című monográfia eredeti két kötete 1977-ben és ’80-ban jelent meg, azt a szerző édesapja, dr. Szántó Imre írta, Endre pedig úgy érezte, folytatnia kell az ő munkáját, s dokumentálni mindazt, ami a város múltját formálta, jelenét alakítja.
– Az elmúlt négy évtized sok változást hozott – fogalmaz a helytörténész doktor –, s többet tudunk a régmúltról is, például az 1994-ben Egregyen indult ásatások révén. Müller Róberték régészeti feltáró munkája nyomán már nemcsak 220 éves történetről, hanem kétezer esztendőről beszélhetünk, hiszen bizonyítottan a rómaiak is használták a fürdőt, sőt, a vonaldíszes kultúrától, tehát a Krisztus előtti 5000-es évektől kezdődően volt itt élet. Ezért is gondoltam azt, hogy édesapám munkáját ki kell egészítenem az új tudással, s bemutatnom mindazt, ami 1964 óta történt, hiszen az eredeti monográfia kronológiája akkor zárult.
A Tófürdő bejárata 1975-ben. Ekkoriban még a SZOT-üdültetés dívott Fotó: Marton Lajos
Dr. Szántó Endre helytörténet iránti érdeklődése nem új keletű, hiszen amellett, hogy ebből szerzett doktorátust, több mint harminc éve mindent megőriz és feldolgoz, ami Hévízzel kapcsolatos, s gondozza, bővíti édesapja szellemi hagyatékát. A nyolckötetesre tervezett új sorozathoz végigolvasta az összes fellelhető testületi jegyzőkönyvet, amelyek nagy része a megyei levéltárban található, a saját gyűjteményén túl pedig áttanulmányozta a Balatoni Múzeumban, illetve a Helikon Kastélymúzeumban megőrzött sajtótermékeket.
Mindezek eredménye immár hat, színes, fotókkal, ábrákkal gazdagon illusztrált kötet, amelynél a minőségre és korszerűségre koncentrált – a Nemzeti Kulturális Alap, Hévíz és Alsópáhok, továbbá több szálloda és helyi vállalkozás támogatásával.
Dr. Szántó Endre édesapja munkáját folytatta a sorozattal Fotó: PBÁ
– A sorozat ötlete legalább tízéves, annak idején el is készítettem, kinyomtattam, beköttettem magamnak, és amikor 2018-ra sikerült megfelelő anyagi hátteret teremteni, széles körben, nyomdai minőségben is hozzáférhetővé vált az új monográfia. Eddig az volt a rend, hogy évente két-két kötet készült el, amit a város születésnapján, május 1-jén mutattak be nyilvánosan, ám a hagyomány a veszélyhelyzet korlátozó intézkedései miatt idén megszakadt.
Sikerrel jártak. Tüntetés a tó megmentéséért 1989. április 17-én. A szerző az 5. kötetben nekik is emléket állít… Fotó: Szántó Endre
A könyvek egyelőre dr. Szántó Endre kincseket rejtő helytörténeti birodalmában pihennek, várva a szeptemberre tervezett, beszélgetéssel egybekötött premiert – amit most picit megelőlegezünk.
Már a borítólapok kísérőszínei is jelentőséggel bírnak: a Hévíz utolsó húsz szocialista éve (1970-1990) című rész pirosát nem kell magyarázni, A rendszerváltástól az ezredforduló évei (1990-2004) kötet sárgája pedig a demokrácia felkelő Napját szimbolizálja, árulja el dr. Szántó Endre, hozzátéve, a következő, az első uniós esztendőket összegző kiadvány színe kék, s a 2010-tól napjainkig tartó munkáé narancssárga lesz. Az 5-6. könyv tehát 35 évet foglal össze, ami az ország és persze a város életében is hatalmas változást hozott.
– Érdekes összehasonlítani, egymás mellé tenni a két kötetet – merülünk el a tartalomban, bele-bele lapozva a monográfia-sorozat legújabb részeibe.
– Szembetűnő, hogy a 70-es évek kemény ideológiája s maga a rendszer hogyan lazult fel. Példaként elolvashatók a tanácselnökök által elmondott augusztus 20-i beszédek, amelyek kezdetben még az új kenyérről és az Alkotmányról szóltak, aztán megjelent a sorok között I. István, később Szent István neve is.
A 70-es években az egyház még teljes elnyomásban volt, aztán az utolsó tanácstitkár már azt mondta: templomot kell építeni, mert az embereknek ez legalább annyira fontos, mint a járdák és az utak. A rendszerváltás után az egyházak támogatása természetes lett, akkor épült fel Hévízen a katolikus és a református- evangélikus templom is.
Dr. Szántó Endre a Hévíz története című munkájában semmilyen saját véleményt, meggyőződést nem hangoztat, nem kommentálja a történéseket: kizárólag tényeket, dokumentumokat sorakoztat, hogy feltárja, meg- és bemutassa a múltat. A fotóanyag is fontos korlenyomat, három évtized gyűjtése, s nagyon sok a saját felvétel is, hiszen a helytörténész általában géppel a nyakában járja a város utcáit, rendezvényeit.
Szoboravató a Felszabadulás téren 1976-ban Fotó: Szántó Endre
Az első, egyetemistaként készített képe helyet is kapott az ötödik kötetben, az 1976-os, mai Moll Károly téri szoboravató emlékét őrzi, igaz, ma már a Berzsenyit és Csokonait ábrázoló köztéri alkotás nem ott áll. Dr. Szántó Endre hatalmas helytörténeti gyűjteménye az édesapjától örökölt könyvtárral együtt 50-60 évet ölel fel, de a birtokában van egy 220 éve megjelent füzet is, amely Hévíz dicséretéről szól.
– Gyűjtök és publikálok. Számomra az a fontos, hogy az itt élők megismerjék múltjukat, értékeiket, és szívesen segítek azoknak a fiataloknak is, akik szakdolgozatukat a város történetéből, idegenforgalmából írják. S ha már turizmus: Ebben a 35 évben a Hévíz életét meghatározó szektorban hatalmas volt a változás. A két háború közötti polgári fürdőéletet a 70- es, 80-as évekre a tömegturizmus, a SZOT-üdültetés váltotta fel, a hazai vendégek mellett az akkori szocialista országokból érkezhettek üdülni, feltöltődni, gyógyulni vágyók.
Korabeli súlyfürdő a tavon ’74-ben Fotó: Szántó Endre
– A 60-as esztendők elején még magánházaknál szalmazsákok, vaságyak várták a látogatókat, folyosóvégi zuhanyzóval, mosdóval, s jellemzők voltak a 3-4, de nem ritkán az 5-6 férőhelyes tömegszobák. A SZOT-üdültetés a ’49-ben elkobzott villákban kezdődött, szállodák csak később, a 70-es évek közepétől épültek.
Aztán egyre több nyugati vendég jött, ami minőségi változást indított el, hiszen szüksége volt az országnak a „keményvalutára”, a határnyitást követően pedig Hévíz is a német-német találkozások fontos helyszíne lett, haladva az újraegyesítés felé. Az idegenforgalommal szoros összefüggésben változott a város épített öröksége is, mutat néhány képet dr. Szántó Endre.
A két világháború közötti sajátos, polgári arculatot a régi villák határozták meg, amikkel az 50-es, 60-as években meglehetősen mostohán bántak, és bár egy ideig a vendégek fogadására használták ezeket, a felújítások elmaradtak, így állaguk leromlott, a rendszerváltás után pedig többségüket lebontásra ítélték; pedig legalább az utcafronti részük megmenthető lett volna a belső korszerűsítés mellett.
– Részben persze magyarázható ez, hiszen zömük a 20-as, 30-as években épült, szigetelésük nem volt megfelelő, nedvesedtek, így egyszerűbbnek tűnt lerombolni s új épületeket felhúzni a helyükre. Emiatt viszont sokat vesztett polgári arculatából a város, amit többen siratnak még ma is. Szerencsére a hajdani miliőt őrzik a képeslapok és fényképek, amelyekkel a korábbi kötetekben bőséggel találkozhat az olvasó. Jelentős a képanyag a várost alapjaiban meghatározó gyógytóról és a reumakórházról is, amelyek életében nem volt eseménytelen az 1970 és ’90 közötti időszak (sem). ’86- ban például tűzvész pusztított a Tófürdőben, amelynek okait sokáig találgatták.
Dr. Szántó Endre ezzel kapcsolatban egy korabeli ügynöki jelentést idéz, amelyben a fiatal reumatológus azt írja: az akkori országos rendőrfőkapitány gyakorta rendezett a tó közepén felépített szaunában dzsemborikat, s egy ilyen mulatság során gyulladt ki az épület a kályhára ömlő alkoholtól. A résztvevők pedig nem az oltásban, inkább az elmenekülésben jeleskedtek.
Alig egy évvel később kirobbant a Hévíz kontra Nyírád ügy, mivel a bauxitbányászat a tó létét fenyegette: vészesen csökkent a vízhozam, kipusztultak a tavirózsák, tömegesen döglöttek a halak.
Dr. Szántó Endre az 5. kötetben azoknak is emléket állít, akik a rendkívül aktív, tüntetéseket is szervező tóvédő mozgalom részeseként, nem visszariadva az akkori hatalomtól, végül kikényszerítették, hogy a Minisztertanács Hévíz javára döntsön. Ez alapjaiban meghatározta a város (sikeres) jövőjét.
Forrás: zaol.hu
