Állítólag egy bizonyos Boigne grófnő volt az első igazi strandoló. Komornái hordozószéken vitték be a tengerbe Dieppeben, amivel hatalmas feltűnést keltett a parton. Sokan bolondnak gondolták, ám hamarosan mások is követték a példáját… Magyarországon az 1890-es évek vége felé Porzsolt Gyula és atléta barátai teremtettek divatot az úszónadrág viselésével. Ne feledjük: ekkoriban a kor erkölcsének megfelelően szinte nyakig felöltözve illett csak élvezni a vízpart nyújtotta örömöket!
Fürdésről ugyan a kezdetekben szó sem lehetett, sétálásról viszont igen, így megjelentek a kifejezetten tengerparti sétáláshoz kifejlesztett ruhadarabok, amelyek könnyű anyagból készültek, de a nyaktól a bokáig elfedték a testet, az arisztokrata bőrnek ugyanis fehérnek kellett maradnia.
Nem mindenki bírta a matrózgalléros, bőrnadrágos megoldást elviselni. Annette Kellerman ausztrál úszónőt (feministát, modellt és filmsztárt) 1907-ben azért tartóztatták le a bostoni strandon, mert a megszokott úszóruha helyett egyrészes, testhez álló, a karokat szabadon hagyó és a térd fölött végződő úszódresszben mutatta meg tökéletes testét. Az úszónő később elmesélte, hogy a provokáció helyett praktikus okok vezérelték, a társadalom által elfogadott ruhában ugyanis úgy érezte, mintha láncokkal a testén úszna.
A 19. század végére a balatoni strandokon is megjelentek – először különféle fürdőöltönyökben, majd a hölgyek matrózgalléros klottnadrágban, az urak szélesen csíkozott, kötött trikóban – a fürdőruhás nyaralók. Kezdetben még a tó vizének – kissé eltúlzott – gyógyító hatása miatt keresték fel a Balatont, ám a hangsúly a következő évtizedekben fokozatosan áttevődött magára az önfeledt szórakozásra és a kikapcsolódásra.
Szöveg: Bólyi Alexandra
