borsonline.hu | 2021.09.13. 10:00
Mindent feladott a jól menő magyar vállalkozó, elképesztő dolgot művel a Balatonon
Kovács Ernő, alias Retró Ernő nem is olyan régen még jól menő vállalkozóként élte életét Szentendrén, amikor azt érezte, valami másra vágyik, és újrateremtette gyermekkora világát.

Igazi retró varázskastély áll Balatonfőkajár főutcáján. Kovács Ernő balatoni házában állandó kiállítást nyitott, aki arra jár, annak azonnal feltűnnek a kertben sorakozó Skodák, Daciák és vitorlások. Az egykori kocsmából lett múzeum­ba lépve pedig teljesen beszippant a látvány, a látogatók szeme láttára elevenedik meg a 60-as, 70-es és 80-as évek. A vonaljegyre hajazó belépő lyukasztása után még az is átmegy gyerekbe, aki kitartóan próbál küzdeni ellene.

– Gyerekkoromban sokat maketteztem. Édesapámmal repülőket, terepasztalokat építettünk és imádtam. Mindig is volt bennem vonzalom a régi tárgyak iránt. Én Daciában nőttem fel, hiszen apámnak volt hét. Aztán öt évvel ezelőtt, amikor úgy döntöttem, visszavonulok az üzleti életből, és a hobbimnak élek, akkor fogalmazódott meg a kiállítás ötlete – meséli Ernő, miközben végigvezet a Bala-Toni Retrómúzeum tárlatán.

Valósággal beszélnek, megszólítanak itt a tárgyak. A 40-es korosztályból szinte mindenkinek azonnal beugrik egy emléke valamelyikkel kapcsolatban, a fiatalabbak meg csak ámuldoznak.

– Vannak jó sztorik. A mostani gyerekekről azt hittem, nem érdekli őket az egész, de tévedtem. Látom, ahogyan nézegetik a kiállított tárgyakat, és nem értik, hogy lehetett ezekkel létezni 30, 50, 60 évvel ezelőtt. A bakelitlemezre azt mondják, hogy nagy CD, a walkmanbe nem tudják berakni a kazettát, és elképzelni sem tudják, hogyan lehetett telefonálni egy tárcsás készüléken – folytatta Ernő.

Mint mondja, mindig is nosztalgikus alkat volt, de ezen túl azt is vallja, hogy régen élhetőbb és átláthatóbb volt az élet ezekkel a tárgyakkal. Borzasztó dolognak tartom, hogy a mostani fogyasztói szemléletű és felgyorsult világunkban mindent azonnal kidobunk, amikor ezek a tárgyak igenis értékesek, sőt gyűjtői körökben milliókat fizetnek ki egy-egy ilyen ereklyéért.

Tesla lemezjátszón szól a Modern Talking, és VHS videólejátszón nézhetünk németre szinkronizált japán karatefilmet magyar hangalámondással. Aki akarja, megszáríthatja a haját a fél évszázados búrás hajszárítóval, mert még egy igazi fodrászatot is berendezett a tárlat megálmodója. Van itt orsós magnótól kezdve a meztelen nős kártyanaptáron át eredeti szobabútorokig minden, odakint Trabantba, Daciába és Wartburgba ülhetünk vagy megtekerhetjük a Linda-sorozat ikonikus Babettáját.

Ernő valósággal lubickol az általa újrateremtett, párhuzamos retróvalóságban. Terepasztalt épít gyerekkora játékaiból, rendezvényeken szerepel, vagy éppen tévéstábokat és újságírókat fogad felesége nem kis bánatára.

– Hát, az asszony nem igazán bírja… – zárja rövidre a témát.

Pedig Nikinek nem kis érdeme van a kiállítás megszületésében, ugyanis amikor eluralkodott urán a gyűjtőszenvedély, azonnal száműzte a házból, így kerültek a barátok, ismerősök és a rajongók által összegyűjtött, féltve őrzött kincsek a balatonfőkajári kocsmába, amit már lassan kinő a kiállítás.

– Már a megismerkedésünknél sejtettem, hogy nem egy mindennapi fickó – mesélte Retró Ernőné, aki egyébként rúdtáncversenyző, és mellesleg utálja, ha így hívják. – Az első randin kivitt a reptérre és meghívott egy kávéra az automatából. Imádtam, akárcsak a lakókocsis nyaralásokat, amikre a mai napig elvisz minden évben.

A pár egyébként folyamatosan új terveket sző. Jelenleg egy klasszikus balatoni vitorlás restaurálásán és vízre bocsátásán dolgozik.

 

Forrás:borsonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva