2020.04.06. 06:27
Mit jelent a kamionstop?
Hirdetés - Ha már sokszor hallottad a kifejezést, de fogalmad sincs, hogy milyen korlátozást jelent a kamionstop és miért van rá szükség, milyen járművekre vonatkozik, akkor segítünk tisztázni a kérdést.

Először is kamionstop nem csak Magyarországon van érvényben, hanem Európa legtöbb országában bevezették a kamionok közlekedésének korlátozását. Mivel egyre nagyobb a kamionforgalom az utakon, ez egyre inkább megterheli a környezetünket is, ami ellen tennünk kell mindannyiunk érdekében.

A kamionstop hatása

A kamionstop 2020-ban is jelentősen enyhíti a hétvégi járműforgalmat. Szerencsére ez hozzájárul a balesetek számának csökkenéséhez is, és természetesen kevesebb károsanyag jut a levegőbe is.

Ráadásul a zajszennyezés is csökken a kamionstop idején, mivel a kamionok által keltett zaj sokkal nagyobb, mint például a személyautóké.

Az érintett járművek köre

A kamionok közlekedésének korlátozását egy külön jogszabály szabályozza, ez alapján a kamionstop vonatkozik “minden olyan magyar vagy külföldi hatósági jelzéssel ellátott tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre, valamint e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvényre, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja” – idézet a 90/2008. (VII. 29.) számú kormányrendeletből.

Fontos, hogy a kamionstop az összes hazai útvonalra érvényes.

Illetve jó tudni, hogy vannak kivételek is, azaz olyan tehergépjárművek, amelyek nem esnek a kamionstop hatálya alá vagy nem vonatkoznak rájuk az időbeli korlátozások.

Mikor van kamionstop?

Alapesetben, és ezt fontos hangsúlyozni, a kamionstop minden szombat 22:00 órától vasárnap 22:00 óráig van érvényben, valamint minden munkaszüneti napon 22:00 óráig az azt megelőző nap 22:00 órától.

A nyári korlátozás ettől egy kicsit eltérő, ugyanis július 1-től augusztus 31-ig már minden szombaton 15:00 órától elkezdődik a korlátozás és tart az azt követő vasárnap 22:00 óráig.

Különleges helyzet

Kamionstopot bármikor elrendelhetnek és feloldhatnak, ha azt bizonyos körülmények indokolják. Ez lehet például az időjárás, környezetvédelmi szempont és járványügyi helyzet is.

A mostani is egy ilyen helyzet, ezért érdemes pontosan nyomon követni minden nap, hogyan változnak a kamionosokat, fuvarozókat érintő korlátozások, szabályok, rendelkezések, határátlépések!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva